fbpx

Most négy tartománnyal

Írta: Szerkesztőség - 2019 augusztus 05.

Az egyszerű 12×12-es sebességváltó mellett a Valtra traktorhoz most opcionálisan egy 16×16-os sebességváltó is rendelkezésre áll, 4 terhelés alatt kapcsolható fokozattal. A gazdaságok számára ez új felhasználási lehetőségeket kínál. Az A104 modellben teszteltük az új váltót.


SEBESSÉGVÁLTÓ OPCIÓ: Az A Széria két középső modelljéhez 4 csoportban 4 POWERSHIFT-tel rendelkező sebességváltót is választhatunk, ami a franciaországi Gima gyárban készül

A múlt télen mutatták be a Valtra 4 csoportban 4 terhelés alatt kapcsolható sebességi fokozattal szerelt (16/16) sebességváltóját, melyet az A széria két középső tagja esetén rendelhetünk. Az egyszerű A széria Hitech4 tagjai sokkal sokoldalúbbá váltak, szélesebb körben használhatjuk őket. Az első használat során a sebességváltót egy nagytömegű pótkocsi szállítása közben alaposan igénybe vettük, így adott esetben a terhelés megszakításait egyértelműen éreznünk kellett volna. A négyszögletes bálák rakodása egy másik jellemző feladata az A-sorozatnak, ezért ezt is felvettük a tesztprogramba. A két középső A-kategóriából a kis A104 állt rendelkezésünkre.

AGCO POWER

  1. A szép vonalú motorháztető alatt egy AGCO-Power motor működik
  2. A hűtőpanel tisztításkor könnyen hozzáférhető
  3. A gazdasági udvarban használt traktoroknál előny a mindkét oldalon megtalálható fellépő – itt a jobb oldali látható
  4. Hátul opcionálisan három kétkörös hidraulikacsatlakozó található. A jobb oldali esetében manuálisan beállítható az átfolyási mennyiség

  1. 55 fokos aláfordulási szöggel a Valtra A modell nagyon könnyen fordul az úton
  2. TLT-opcióként háromszoros TLT áll rendelkezésre, 540/540E és 1000 fordulattal

Műszaki adatok

motor: AGCO Power 44AWFC, négyhengeres, 4,4 l hengerűrtartalom, 71 kW/96 LE 2200 min-1 fordulatszámon, max. 75 kW/100 LE; 410 Nm 1400 min-1 fordulatszámon, Tier 4 fi nal DOC+SCR rendszerrel; üzemanyagtartály 180 l. AdBlue tartály 20 l.

sebességváltó & teljesítményleadó-tengely: 16×16 (32×32, mászófokozattal) HiTech4 4 terhelés alatt kapcsolható fokozattal és 4 csoporttal, váltóautomatika; 40 km/h 1878 min-1 fordulatszámon; hátsó TLT 540/540E vagy 1000 fordulat/min.

hidraulikus emelőberendezés & hidraulika: hátsó függesztés 3N kat. kb. 4,3 t emelőerővel; frontfüggesztés opcionálisan 2,8 t emelőerővel; max. 98 l/min (57+41 l/min), max. 5 kétkörös hidraulikacsatlakozó (3 hátul, 2 közepén)

tömegek és méretek: üres tömeg 4 t, max. megengedett össztömeg 8,5 t, tengelytáv 2,42 m; minimális magasság a vezetőfülke felett 2,71 m

németországi listaár (áfa nélkül): a tesztkivitelben HiTech4 sebességváltóval 76 179 euró; homlokrakodó+konzol 12 502 euró

A korábbiakhoz hasonlóan egy 4 hengeres AGCO Power (korábban SISU) motor dolgozik a motorháztető alatt. A 44AWFC motort az A-sorozat összesen 7 modellje közül a négy legnagyobb traktorban használják. A három kisebb traktorban, tehát az A74, A84 és A94 modellben azonban „csak” háromhengeres motor működik.

  1. A traktor méretéhez a vezetőfülke megfelelően nagy és kényelmes
  2. Opcionálisan van mechanikus vezetőfülke-rugózás – ez nagyon jó
  3. A HiTech felszereltséghez a műszerfalat átalakították
  4. A csoportok (alsó billenthető kapcsológomb) és a terhelés alatt kapcsolható fokozatok (felső billenthető kapcsológomb) váltókarja

  1. Az elektrohidraulikus irányítókarnak köszönhetően az irányváltás tengelykapcsoló nélkül is történhet
  2. A csoportok és a Powershift fokozatok kijelzése. Mellette a haladási sebesség és a motor fordulatszáma
  3. Balra a műszerfalon található az indítási fokozat, a fordulatszámtartás és a kapcsolási mód kijelzése – itt az „Auto 1” fokozat látható
  4. A jobb oldali B-oszlopon narancssárga színnel jelölve láthatók a mászófokozat lassító áttételéhez tartozó és a kapcsolási mód váltására szolgáló billenőkapcsolók

A 4,4 literes motor az A104 modellben 100 LE, ill. 75 kW maximális teljesítményt nyújt. A beállított 2200 min-1 névleges fordulatszámon a motor teljesítménye 71 kW. A maximális forgatónyomaték 410 Nm – amit a motor 1400 min-1 fordulatszámon ér el. A 40 km/h sebességhatárt a finn motor 1878 min-1 fordulatnál éri el – vagyis enyhén csökkentett fordulatszámon. Az AGCO-Power motor további jellemzője a Common Rail befecskendezés 1600 bar befecskendezési nyomáson és egy elektromos Wastegate szeleppel rendelkező turbófeltöltő, ami nagy forgatónyomatékot biztosít alacsony fordulatszámokon. A karbantartási ciklusidő 500 h – ez megfelelő.

A Tier 4 final károsanyag-kibocsátási norma betartása érdekében a mérnökök nagyon kompakt módon egy DOC és egy SCR rendszert építettek be. A DPF használatáról teljes egészében lemondtak. Kipufogógáz-visszavezetés sincs a traktoron. Az AdBlue-tartály az üzemanyagtartálytól elkülönítve, a vezetőfülke jobb oldalán található, és a térfogata 20 liter. 180 liter gázolaj tölthető az üzemanyagtartályba. A Valtra traktorokra jellemzően opcionálisan egy 150 literes acéltartály is rendelkezésre áll.

4×4=16

A Valtra A-sorozata és a Massey Ferguson 4700, ill. 5700 sorozata 2017 óta közös traktorplatformon osztozik. Előre látható volt, hogy idővel további közös komponensek is szóba kerülnek. Így egy lépéssel tovább lépve egy Massey Ferguson sebességváltó is helyet kapott a konfigurációs listán. A sebességváltó egészen pontosan a franciaországi Gima gyárból származik, ahol az AGCO anyavállalat 50 százalékos részesedéssel rendelkezik. A másik része a Claas tulajdona.

Amint a bevezetőben említettük, az erőátvitel opcionálisan az „új” HiTech4 váltón keresztül – ez a hivatalos név a Valtránál – történik. Négy csoporttal (A-tól D-ig) és négy terhelés alatt kapcsolható fokozattal (1-4) 16 előre- és 16 hátrameneti fokozatot kapunk. A fő munkavégzési tartományba, 4 és 12 km/h közé összesen 8 fokozat esik a B és C csoportból. Maximálisan csak egy csoportváltás szükséges. Ezenkívül beépíthető egy mászófokozat, ami minden fokozatot lassít (32/32), és így akár 90 m/h sebességet is lehetővé tesz. A lassítóáttétel billenőkapcsolóval aktiválható.

Gyárilag előre beállított az indító fokozat, ez a C1, ami azonban az irányító kar alatt gombnyomásra megváltoztatható és elmenthető.

A szalmabálák rakodása során a B csoportban dolgoztunk. Ott nem volt szükségünk csoportváltásra, mivel a szállítási utak meglehetősen rövidek voltak. A fokozatokat zökkenőmentesen gombnyomásra ki tudtuk választani – ez elegendő a homlokrakodóval végzett munkákhoz. Aprított terményt szállító, teljesen megrakott pótkocsival is könnyedén el tudtunk indulni a C1 fokozatban. A Powershift fokozatok váltása alig volt észrevehető. A kapcsolási folyamatot részben csak a megváltozott motorfordulatszámon és motorhangon lehetett észrevenni.

Szállítási munkák során a Powershift fokozatok kapcsolása alig volt érezhető

VÁLTÓAUTOMATIKA A FEDÉLZETEN

Az új terhelés alatt kapcsolható sebességváltóhoz tervezni kellett egy új „váltókart”. A sebességváltón egyszerűen és robusztusan kialakítva két keresztirányú, billenthető kapcsológomb és egy kapcsolásra szolgáló nyomógomb található. Az alsó billenthető kapcsológombbal a csoportváltás a nyomógomb segítségével, teljesen pedál használata nélkül történhet. A függőleges billenthető kapcsológomb a Powershift fokozatok manuális váltására szolgál. Ha a fokozatok váltását át szeretnénk adni a traktornak, akkor ebben a beépített váltóautomatika segít. Ehhez a Valtra egy billenőkapcsolót szerelt fel a B-oszlopra, és két automatizált programot is létrehozott. Az aktuális kapcsolási mód a terminálon látható. Az első automatikus programban a traktor a terhelés alatt kapcsolható fokozatokat kapcsolja körülbelül 1650 min-1 fordulatszámon. A program univerzális használatra alkalmas, például szállításhoz stb. A második mód inkább a TLT-vel végzett intenzív munkákhoz ajánlott. Itt csak 2050 min-1 fordulatszámon kapcsol feljebb a gép. Akinek a gyári beállítások nem optimálisak, az manuálisan is elvégezheti a kapcsolási időpontok finomhangolását. A mi rövid tesztünkhöz ezek megfeleltek.

BÓNUSZ PROGRAM

A váltóegység technikai oldaláról nézve a HiTech4 sebességváltónak még sokkal több minden van a tarsolyában, mert a gépen az úgynevezett PowerShuttle funkció is megtalálható, így a menetirányváltás elektrohidraulikusan, teljes egészében a tengelykapcsoló pedál használata nélkül történhet. A fordulás intenzitása a műszerfalon finomítható. És a karon egy beépített parkolófék is van – ez jó megoldás.

Ami ugyancsak jó: az AutoTraction funkció. Ez lehetővé teszi például a traktor megállítását a kereszteződéseknél a fékpedálon keresztül, ill. a szétkapcsolást, majd ezt követően a továbbindulást – teljes egészében a tengelykapcsoló működtetése nélkül. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a TLT-vel végzett munkákról sem, mert a Valtra A-sorozat univerzális traktornak számít a(z állattartó) gazdaságokban. Tehát a gazdálkodók számára opcionálisan legfeljebb három sebesség áll rendelkezésre.

Az oldalsó kartámaszon semmi sem változott

A három hátsó hidraulikacsatlakozó mechanikusan vezérelhető

Az alapkivitelhez csak kettő tartozik, amelyek közül választani lehet: 540/540E vagy 540/1000 fordulat. Egy forgókapcsolóval előre kiválasztható, ezután az 540/540E vagy az 1000-es sebesség elektrohidraulikusan bekapcsolható. A hozzá tartozó motorfordulatszámok 1920, ill. 1560 min-1 körüli értéken vannak. Kívülről sajnos nem lehet aktiválni a TLT-t, pl. a hígtrágya szivattyúzásához. Ehhez külön egy külső távirányítást kell elhelyezni. Front TLT a Valtra Unlimited programján keresztül kapható. Az A104 traktor fordulatszámtartással is rendelkezik. A gomb a kartámasz jobb oldalán helyezkedik el, kicsit félreesően.

KOMBINÁLT TELJESÍTMÉNY

Az A-modellek esetében a Valtra az Open-Centre rendszerhez nyúlt vissza. Az A104 modelltől kezdve a finnek két szivattyúval látták el a sorozatot, melyek kombinált szivattyúteljesítménye 98 l/min (57+41 l/min). A második szivattyú kikapcsolása/bekapcsolása egy billenőkapcsolóval könnyen megoldható. Ennek a kettős rendszernek előnye, hogy elegendő teljesítmény jut a homlokrakodóval végzett és az emelési munkákhoz. Ezenkívül csökken az üzemanyag-fogyasztás és a szivattyúkopás. A kivehető olajmennyiség 32 l (22 l+10 l) pl. a maximum három hidraulikus szelepen keresztül, hátul. A vezérlés mechanikusan működik. A has alatti részben két elektromos vezérlőszelep helyezhető el. Ezek elsősorban a homlokrakodó vagy csak egy mellső függesztőszerkezet működtetésére tervezettek. Ha a homlokrakodóval végzett munkákhoz szükséges, akkor a Valtra egy harmadik vagy akár negyedik hidraulikus kört is beszerel. Az A104 esetében van egy hátsó függesztőszerkezet 4300 kg maximális emelési kapacitással és 720 mm emelési magassággal. A függesztőszerkezet elektronikus szabályozása az alapkivitelhez tartozik – ezzel áll összeköttetésben a TLT-automatika. Az összes beállítási lehetőség rendezetten megtalálható az oldalsó műszerfalon. Ráadásul a külső oldalon a hátsó sárvédőkön találhatók a külső vezérlés elemei. Az opcionális mellső függesztőszerkezet emelési kapacitása egyébként legfeljebb 2800 kg.

MEGFELELŐ MÉRET

A vezetőfülke mérete semmit sem változott. Ebben a teljesítményosztályban nagynak és tágasnak számít. A tetőrészen egy roló mögött egy nagy tetőablak rejtőzik, ami egyrészt több fényt enged a vezetőfülkébe, másrészt szabad rálátást biztosít a homlokrakodóval végzett munkákhoz. Csak egy viszonylag szűk keret választja el az elülső szélvédőt a tetőablaktól. Munka közben ez egyáltalán nem zavar. A kipufogó is nagyon keskeny, mert a DOC- és az SCR-rendszer rejtetten, a vontató alatt helyezkedik el – ez jó megoldás.

A vezetőülés alapkivitelben 180°-kal elfordítható hátrafelé, és még az ember lába is elfér valahogy. Az utasnak is jó helye van a pótülésen. Az A- és az N-sorozat egyértelműen megkülönböztethető, mivel az A-sorozatban nincsen rugózott első tengely. Ez a funkció azonban a közép-európai országokban dolgozó mezőgazdasági termelők és a „hobbigazdák” számára is egyre fontosabb. Opcionálisan kapható vezetőfülke-rugózás, hogy ne kelljen teljes mértékben lemondani a rugózott kényelemről. A rugófeszítés mechanikusan beállítható. A tesztünkben a rugózás megbízhatóan és puhán működött. A műszerfalat olyan mértékben alakították át, hogy a HiTech4 sebességváltó-csoportjai és terhelés alatt kapcsolható fokozatai rendezetten helyezkednek el és a kapcsolási mód is megjelenik rajta. Talán szokatlan, hogy az irányjelző a kormánykerék jobb oldalán kapott helyet; ösztönösen mindig a bal oldalon keresi az ember. Mivel elsősorban egy gazdasági udvarban használt traktorról van szó, valószínűleg ez ritkán vesz részt a közúti forgalomban, és az irányjelzőre ritkábban van szükség.

A kompakt méreteknek és a maximum 55 fokos aláfordulási szögnek köszönhetően a fordulási sugár alig több mint 4 m – ez nagyon jó egy kompakt traktor esetében

HOMLOKRAKODÓ & TÁRSAI

Ha Valtra traktorunkat már gyárilag homlokrakodóval kérjük, akkor a finnek az Alö cég technikáját építik be. A tesztgépünkre a G3L típus volt felszerelve. A kombinált hidraulikus szivattyúval a szalmabálák rakodása fennakadás nélkül zajlott. A vezetőszelepeknek köszönhetően a bálákat pontosan és finoman lehetett egymásra rakni. Ebben segít a jelenleg a jobb oldali kartámasz meghosszabbításában elhelyezett HiTech4 homlokrakodó-vezérlés. A homlokrakodót irányító, a 3. és 4. funkcióhoz integrált gombokkal ellátott Joystick alatt található a Softdrive rendszer és az eszközreteszelés (ha szükséges), továbbá a kiegészítő szelepek nyomógombja. A Softdrive rendszer alatt a Valtra a homlokrakodó rugózását érti, ami egyben magasabb komfortfokozatot jelent a munkák során. VÉGÜL NÉHÁNY SZÓ A MŰSZAKI ADATOKRÓL: Homlokrakodó nélkül az A104 tömege indulásra kész állapotban 4 t. A megengedett össztömeg a Valtra adatai szerint 8,5 t. A gyártó természetesen az egyedi különleges felszereltség terén is vezető szerepet tölt be, és ezt „Unlimited” néven kínálja. A traktorok körülbelül egyharmada már nem az előre beállított opciókkal gurul le a futószalagról, hanem az ügyfél által kért beállításokat tartalmazza. Természetesen az egyedi színtervezés is nagyszerű.

  1. Az oldalsó konzolon rendezetten helyezkednek el a vezérlőelemek
  2. Új a kis joystickkal és a homlokrakodó-vezérlés gombjaival ellátott HiTech4 kartámasz
  3. A TLT fordulatszáma egy forgó kapcsolóval elektrohidraulikusan előre kiválasztható
  4. A has alatti részben találhatók az elektromos hidraulikacsatlakozók a homlokrakodó konzolhoz

Összegzés

A Valtra jelentősen feljavította az A-sorozatát a homlokrakodóval való használatra. Ezért a rugózott első tengelyről is lemondott, és helyette vezetőfülke-rugózást használ. Ezenkívül a homlokrakodó kar is nagyon megfelelő, ami a teszt során végzett munkáinkat jelentősen megkönnyítette. A gazdasági udvaron kívüli használathoz az új HiTech4 terhelés alatt kapcsolható sebességváltó igazi plusz kényelmet biztosít. A váltóautomatika kényelmesen kapcsolja a 4 fokozatot. Manuális használatra a megfelelő markolat jól kézre esik. A markolaton lévő kapcsolási funkció az Auto-Traction funkció mellett egy további bónusz.

Az alapkivitelhez sajnos csak kétszeres hátsó TLT tartozik.

kellemes terhelés alatti váltás a váltóautomatikával

homlokrakodó-vezérlés–nincsen rugózott első tengely

AdBlue-töltőnyílás a jobb oldalon

 

Alexander Brockmann