fbpx

Minden szem előtt – Kamerarendszerek a mezőgazdasági gépekhez

Írta: Szerkesztőség - 2019 január 04.

Sok mezőgazdasági gépgyártó már gyárilag is kínál megoldásokat. A Fendt pl. az 1000-es Vario-sorozatát kérésre a motorháztetőben lévő kamerával szereli fel, míg a John Deere felár ellenében 360 fokos 3D kamerarendszert kínál, amihez a gép felülnézeti képe is hozzátartozik. Emellett a kameraalapú ellenőrző rendszerek szinte nélkülözhetetlenek a mai gyakorlatban a betakarítógépek számára. A következőkben a kamerákkal támogatott munkák irányába mutató tendenciák még több lehetőségét mutatjuk be, a különböző rendszerek előnyeit és hátrányait ismertetjük, valamint a jogi helyzetet is érthetően áttekintjük.

JOGSZABÁLYOK & A JÁRMŰ ELEJÉNEK HOSSZA

Egyre több gazdálkodó és elsősorban bérvállalkozó panaszkodik arra, hogy a nagyméretű traktorok elöl már a felhelyezett frontsúllyal is túllépik a törvényben előírt hosszúságot. Fontos: csak a műszaki vizsgáztatáskor bejegyzett, és alternatív lehetőségként a DLG által tesztelt elülső kamera-monitor rendszerek (VKMS) használhatók a közúti forgalomban a járművezetőt segítő irányító rendszerként. Ehhez a kamerát be kell jegyezni a forgalmi engedélybe, vagy rendelkezni kell a műszaki vizsgázatást végző szerv szakvéleményével. Ha ez nincs meg, a készüléknek legalább a „DLG által elismert” jelzéssel kell rendelkeznie. Bajorországban és Baden-Württembergben elegendő a bejegyzés és/vagy a pecsét ahhoz, hogy nem kelljen irányító személy. Csak reménykedhetünk abban, hogy a jövőben a többi tartomány is követni fogja ezt a gyakorlatot.


DLG-tanúsítvánnyal és műszaki vizsgánál bejegyzett engedéllyel rendelkező Fliegl Hawk rendszer elülső kamera-monitor rendszerként egy frontkaszán


Gyári megoldásokat is kínálnak, mint pl. a Fendt 1000 Vario sorozatánál a dízel paripa embléma alatt

DLG-TANÚSÍTVÁNY

EGYÉB ALKALMAZÁSOK

Manapság már számos gyártó gyárilag is kínál a munkafolyamatok megfigyelésére szolgáló kamera-monitor rendszereket, amelyeket pl. kombájnokban és kombájnokon (kalászvisszahordó csiga, tartályürítő cső), önjáró szecskázókon (kifúvó adagolólemez), cukorrépakombájnokon (tisztítás és bunker), burgonyakombájnokon (tisztítás és bunker), kaszáláskor és bálázáskor (bálacsúszda, csomagolóasztal, bálakidobó) használnak. Az egyéb alkalmazások, mint pl. aratáskor a törött szemek kamera alapú felismerése „a szenzoros érzékelés” kategóriába tartozik.

A kaszálás területén (részben a tükrök alternatívájaként) a Claas Disco és a Krone EasyCut frontkaszákhoz kaphatók kamerarendszerek, amelyek a beláthatatlan helyeken történő kihajtást biztonságosabbá teszik. A bálázók termékportfóliójában a hátsó részhez gyárilag rendelhetők elektronikus szemek, hogy ezek – a főként bálák formájában jelentkező – akadályokat a kilökéskor felismerjék. A bálázó-bálacsomagoló gépkombinációkhoz a bálacsomagolási folyamat ellenőrzése érdekében szerelnek fel kamerákat. A cukorrépa és a burgonyatermesztés terén is sok jól ismert gyártó követi a trendet, és elektronikus segédeszközökre támaszkodik. A Ropa rendszere RView néven ismert, ahol a cukorrépakombájn hátsó részéről készült felülnézeti kép a kijelzőn látható. Ez a különböző széles látószögű kamerákkal és egy intelligens szoftver segítségével lehetséges, ami a különböző szögű felvételekből egy felülnézeti képet generál. A Grimme és a Holmer hasonló rendszereket kínál. Az elektronikus szemek a munkafolyamat nyomon követésében is megtalálják a feladatukat. A cukorrépakombájnokon a forgóvillás rotorokat és a gép belsejében működő szállítószalagokat kísérik fi gyelemmel, hogy az eltömődéseket és a rendszerhibákat időben felismerjék. Ez növeli a gép termelékenységét és csökkenti az állásidőket.

CSATLAKOZTATÁS & FELBONTÁS

DLG-tanúsítvány

A KAMERÁKKAL ÉS MONITOROKKAL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK:

Műszaki szempontból a kamerarendszereknek jó felbontásúaknak kell lenniük. De mi számít „jó” felbontásnak?

Kiegészítésképpen a vezető mindig rálát a függesztésre és a kijuttatást végző munkagépre


Az önjáró hígtrágya-kijuttató gépen a kamera a tartályon helyezkedik el, hogy a gép hátsó részét optikailag szemmel tudja tartani

  1. Az elektronikus szemeket a környezet káros hatásaival szemben óvni kell – itt pl. egy repítőtárcsás műtrágyaszórón
  2. Egy további alkalmazási terület a bálázó-bálacsomagoló rendszereknél a bálacsomagoló asztal felügyelete
  3. Itt a bálacsúszda fi gyelésére szereltek fel egy kamerát egy szögletes bálázóra

Ahogy már említettük, a gépek elejére felszerelt kameráknak DLG-ellenőrzésen kell átesniük, ahol egy úgynevezett TOD (Triangle Orientation Discrimination= háromszögek irányának megkülönböztetéséből álló) tesztet is végeznek.

A teszt során különböző méretű, háromszög alakú objektumokat kell a monitoron még nagy távolságból is felismerni – az UNECE-R46 (a visszapillantó tükörre vonatkozó ECE szabályozás) szerint. A háromszögek irányát kérdezik le, a vezetői engedélyhez szükséges szemvizsgálathoz hasonlóan. Ha az összes alakzat irányának felismerése helyes, akkor a kamera „jó” minősítést kap a teszten. Az optikai felbontás vizsgálatakor is különböző fényforrásokat értékelnek, mint például 10 000 Lux erősségű, fényes mesterséges fényt, 1 Lux erősségű, alacsony fényerejű mesterséges fényt és természetesen a nappali természetes fényt.

Értékelés: vezeték csatlakoztatása és rádiókapcsolat

vezeték csatlakoztatása

rádiókapcsolat

a leginkább zavarmentes

csekély átviteli késedelem

bekötés a terminálba

több kamera egy képernyőn

biztos, tartós kapcsolat

fix elhelyezés

áramcsatlakozó szükséges

rugalmas alkalmazás

időtálló kapcsolat

elektromos leárnyékolás a gép egyes részei által

az akkumulátort tölteni kell

külső monitor

korlátozott hatótávolság

Emellett a kamera és a monitor között megjelenő kép maximálisan megengedett időeltolódása nem lépheti túl a 200 ms értéket. Biztonságtechnikai szempontból ezek az értékek és vizsgálatok az elülső kamera-monitor rendszereknél az irányító személy helyettesítése miatt játszanak szerepet. Ha azonban egy 360 fokos, teljes körű nézetet biztosító rendszer alkalmaznak, akkor sokkal inkább az egyedi minőségi igényeket kell fi gyelembe venni. Az ilyen rendszereknél általában nem az a cél, hogy minden egyes részlet jól felismerhető legyen. Ehelyett ezeknél a kameráknál az a funkció sokkal fontosabb, hogy a gépet és a környezetet veszélyeztető durva károkat elhárítsák.

A helyzet némileg eltér azoknál az elektronikus szemeknél, amelyek munkafolyamatokat fi gyelnek. A korábban említett rendszereknél, amelyek a kombájnok tartályában a szemek minőségét ellenőrzik, nagyfelbontású kamerát kellett használni, hogy a szemek állapota közötti különbségek láthatók legyenek. Nehezítő körülményt jelenthet a felvételen szereplő objektumok mérete, amelyek adott esetben nagyon kicsik is lehetnek – miközben esetleg a legkisebb

MEGJELENÍTÉSI VÁLTOZATOK

A 360 fokos képet szolgáltató külső kamerákat, valamint a munkafolyamatok monitorozására használt kamerákat számos gyártó interfészen vagy megfelelő csatlakozókon keresztül integrálni tudja a gép termináljába. Így a sofőr jó áttekintést kap a folyamatokról, és a kameraképet tetszés szerint be- vagy kikapcsolhatja, ha más paramétereket szeretne megjeleníteni. Az ilyen megjelenítési forma kívánatos, mert jobb áttekintést garantál. Ha külső monitort csatlakoztatnak, akkor figyelni kell a terminálok és a kijelzőegységek áttekinthető elrendezésére a vezetőfülkében.

KEDVEZŐ ÁRON BESZEREZHETŐ – VAGY DRÁGA?

Ha közvetlenül a mezőgazdasági gépek gyártóinak konfigurációs oldalain nézünk körül, akkor lényegesen drágább gyári megoldásokat találunk. A Krone például a BigPack modellekhez 1405 euróért kínál tolatókamerát monitorral listaáron. A már említett DLG tanúsítvánnyal rendelkező elülső kamera-monitor rendszer a Krone EasyCut modellekhez a lista szerint 2965 euró gyárilag. Hasonló árakkal dolgozik a Fliegl Hawk Universal mintegy 3450 euróért az online boltban, és ebben az árban még nincsen benne a beszerelés, amit magunknak kell megoldanunk.

Összegzés

Számunkra az ilyen 360 fokos, teljes körű nézetet biztosító rendszer abszolút kötelező a kombájnokon és a frontfüggesztésű munkagépeken. Nemcsak a közúti közlekedés biztonságát növelik, hanem felesleges károk is elkerülhetők velük, pl. nem ütközik a gép fáknak vagy egyéb akadályoknak.


Áttekinthetetlen – de részben jobb felbontású képekkel: külön kijelző a kamerához az önjáró munkagépben


Áttekinthetőbb: a kamerakép implementált ábrázolása az ISOBUS-terminálon


Univerzálisan alkalmazható a mobil Luda MachineCam, mágneses tartóval és akkumulátorral

Felix Ammon

CÍMKÉK munkagéptraktor