fbpx

Mikor érdemes gépet bérelni?

Írta: Szerkesztőség - 2012 május 10.

Mivel a termelőknek nem mindig van lehetőségük gépparkjuk bővítésére, akár anyagi, akár egyéb megfontolásokból, így több esetben jelenthet célszerű megoldást a gépkölcsönzés. Az ezzel kapcsolatos tudnivalók megismerésében Vida József, a 2001-ben alakult Manax Kft. szakembere volt segítségünkre.– Mik azok az előnyök, amelyek a mezőgazdasági gépek bérlése mellett szólnak?– Magyarországon a gépkölcsönzés nem túl elterjedt tulajdonlási forma, de folyamatosan növekszik a jelentősége, hiszen a cégek felismerik a sokféle előnyét annak, hogy a gépek nemcsak vásárlással, hanem kölcsönzéssel is ideiglenesen a birtokukba kerülhetnek, a megoldandó feladatok elvégzésének érdekében.A gépbérlet legfőbb előnye az, hogy az adott gépet nem szükséges megvásárolni ahhoz, hogy a munkát el tudják végezni.

A bérleti díj költségként elszámolható, és előre kalkulálható, aminek a segítségével egyszerűbb pontosabb terveket készíteni, hiszen nem kell számolni az esetleges szerviz-, alkatrész-, biztosítási díjakkal, hiszen ezt a bérbeadó viseli. Így az ebből adódó kockázatokkal sem kell számolnia partnereinknek. A gépkölcsönzéssel a későbbi gépvásárlás kockázata is jelentősen csökkenthető, hiszen elkötelezettség nélkül lehetőség nyílik a gép kipróbálására a cégek saját munkakörülményei között.Bizonyos munkafolyamatoknál előfordul, hogy gazdaságossági szempontból nem éri meg gépet vásárolni, viszont egy speciális gép bérbevételével jelentősen növelhető a hatékonyság.

– Melyik szektorokban vehetők igénybe ezek a szolgáltatások?– A MANAX Kft. fő tevékenysége a mezőgazdasági gépek bérbeadása, de építőipari és kommunális feladatok ellátására is tudunk gépeket biztosítani.– Milyen eszközök találhatók jelenleg a Manax Kft. gépparkjában? A bérleti és szolgáltatási gépparkunkban jelenleg több mint 200 db eszköz található, amelyek jelentős része gépkezelő nélkül kölcsönözhető, amikor a bérlőnek csak a gépkezelőt és az üzemanyagot kell biztosítania.

Ilyen konstrukcióban van lehetőség teleszkópos rakodók, traktorok, pótkocsik, önjáró betakarítók, építőipari munkaállványok és különböző gépkapcsolatok bérlésére. A traktorok 90-300 LE kategóriáig, a teleszkópos rakodók 5-25 m emelési magasságig, 2-5 t teherbírásig állnak rendelkezésre. Bevethetők ezen kívül különböző gépkapcsolatok (traktor+vetőgép, traktor+eke, stb).

– Hogyan érhetők el ezek a szolgáltatások?– A cégünk bajai központú, de ezen kívül az ország 13 városában érhető el a szolgáltatásunk, és 4 területi képviselő tartja a közvetlen kapcsolatot az ügyfeleinkkel. Emellett érdemes még megjegyezni, hogy Romániában és Szlovákiában is rendelkezésre állnak bérgépeink.Hatala László[m3 id="megjelent-gm" ev="2009" ho="05" honev="májusi"]>

 
CÍMKÉK hatala lászló