fbpx

Mezőgazdaság gépek: nagy drágulás jön

Írta: Kohout Zoltán - 2021 május 13.

Aggasztó összeállítást közölt a legnagyobb mezőgazdasági gépgyártók prognózisairól az egyik európai szakfolyóirat. A szállítási akadályok, nyersanyagár-emelkedések miatt ellátási problémák várhatók, amik nagy dráguláshoz vezetnek.

 

vetőgép
(Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán)

 

Nagy cégek, nagy kérdőjelek

A Futurefarming nevű agrárgép-szakmai lap körkérdésére a New Holland azt a tájékoztatást adta, hogy bár a traktorgyártók eddig átvészelték az utóbbi bő egy év hatásait, most mégsem nyugodtak. A beszállítói jelzések alapján nem biztosak abban, hogy minden traktort képesek lesznek felszerelni a szükséges felszerelésekkel, elektronikával ez év végéig. Ezt erősítette meg a John Deere is, amelynek illetékesei közölték: bár a gyártásukat nem akadályozza az ellátás hiánya, de a szállítási idejük is növekszik. Ugyancsak erre utalt a Fendt, ahol nemrég két üzemben szüneteltették a gyártást alkatrészhiány miatt. Anthony van der Ley, a Lemken vezérigazgatója arról számol be a sajtónak, hogy a most leadott gyári megrendeléseket esetében a kereskedők legkorábban július végén számíthatnak csapatára. A Pöttinger jelenleg szeptember-októberre tud megrendeléseket teljesíteni.

Hasonló figyelmeztetéssel élt a MEGFOSZ is: a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) szerint a Covid-világjárvány elérte az ipart is: a közelmúltban jelentős alapanyagár-emelkedést tapasztaltak.

A tavaly már meglóduló áremelkedésekre még rátett egy lapáttal a globális konténerszállítás zavara is, hogy mást ne említsünk, a Szuezi csatornában elakadt hajó, ami blokkolta a forgalmat – és ezzel az alkatrészek szállítását. Így nem csoda, hogy a Lemken is azzal érvel: az elektronikai ellátás különösen aggasztó.

 

permetező

 

Drágult a termény – de a kütyük is

Az új traktorok és más mezőgazdasági gépek árának emelkedését ráadásul egyébként pozitív fejlemények is erősítik. Konkrétan a magasabb gabonaárak miatt, amikkel most jól keresnek a gazdaságok, s ma már 2-3 vagy akár 6 hónapos szállítási határidő sem kivétel a jelenleg leadott megrendeléseknél. Ugyancsak a globális gazdaság kedvező hatásai mutatkoznak meg a szórakoztató elektronika iránti kereslet növekedésében – csakhogy ez a komolyabb műfajban: a mezőgazdaságban az egekbe repíti a számítógépes chipek iránti keresletet. Sok vállalat és szegmens támaszkodik ezekre az alkatrészekre, így nagy a nyomás a gyártókon, akik közül sokan a gyorsan növekvő nyersanyagárak miatt áremelést hajtanak végre. Ez a folyamat úgy gyűrűzik tovább, hogy a forgalmazók előrehajtják a megrendeléseket, amivel mesterségesen megnövelik a szállítási időket.

 

…és drágult a vas, a műanyag

És még ezzel sincs vége a körnek, ugyanis – mint azt a FederUnacoma (Olasz Mezőgazdasági és Kertészeti Gépgyártók Országos Szövetsége) minapi elemzése közzétette – az acél ára Európában márciusban minden idők legmagasabb szintjét érte el. Például a hengerelt termékek (HRC és CRC) ára 70-80 százalékkal emelkedett 2019-es időszakhoz mérten. Drágultak a műanyagok is Európában: az etilén költsége 45, a polietiléné 121 százalékkal nőtt csak idén. Egy traktor 1700 alkatrészből áll össze, 75 százalékban fém, 10 százalékban műanyag, logikus, hogy a nyersanyag- és alkatrésztárak növekedése alaposan berúgja a traktor- és gépáremelések lendületét, különösen a végfelhasználói, kiskereskedelmi piacon.