fbpx

Massey Ferguson 8S bemutató –teljesen új korszak kezdődik

Írta: GÉPmax-2020/IV. lapszám cikke - 2020 szeptember 01.

A Massey Ferguson hagyományosan, körülbelül tízévente frissíti drasztikusan erőgépei megjelenését, illetve technológiai kínálatát. A nagyívű változások két területet érintenek: a külsőt, amely a következő évtizedet is meghatározó irányvonalat kap, illetve a technológiát, aminek ugyancsak a jövőt kell tükröznie. Az aktuális, évtizedes iránymutatásra kijelölt széria pedig nem más, mint a vadonatúj Massey Ferguson 8S. Az erőgép körvonalait már a 2019es Agritechnika kiállításon megismerhettük, az akkor NEXT névre keresztelt koncepció vezette fel az MF 8S formáját. A Holdra szállás 50. évfordulójára készített traktor azonban nemcsak egy vízió volt csupán, hanem összesen hétéves fejlesztés és tesztelés eredményeképpen született meg annak érdekében, hogy 2020 júliusában debütálhasson a nagyközönségnek Massey Ferguson 8S néven.

A vadonatúj traktorok neoretro stílusban érkeznek, ami azt jelenti, hogy számos múltbéli, legendás Massey Ferguson erőgép vonásait hordozzák magukon, csak épp modern köntösben. Ilyen például a kardfogútigrisfog-minta a motorháztetőn az MF 100as széria, vagy a teljesen szögletes kialakítású fülke az MF 2000-es széria után. A neoretro stílus egyik rendkívül érdekes külső megoldása az, hogy a motorháztető és a fülke nem ér össze, hanem egy több mint 20 cm-es hasadék „tátong“ a kettő között. Ennek előnye, hogy a motortér által keltett rezgések és hőterhelés egyáltalán nem érik el a fülkét, amely így tökéletesen nyugodt és halk (68 dB) munkahelyet biztosít a kezelőnek.


Az új MF 8S széria neoretro stílusban használ jellegzetes MF megoldásokat a múltból


Maga a kabin az egyik legtágasabb a kategóriában, ugyanis a neoretro szögletes dizájn végett a gömbölyű sarkok nem vesznek el értékes láb- és vállteret


A 8S-sorozat fejlesztésében a kényelem, a tapadás, a hatékonyság, a megbízhatóság, a könnyű használat és az erő voltak a fő szempontok

ERŐFORRÁS ÉS HAJTÓMŰ – RÉGI ISMERŐSÖK MODERNIZÁLVA, ÉS EGY ÚJDONSÁG

Az MF 8S széria motorja a már jól bevált 7.4 literes AGCO Power, amelyet több mint egy évtizede építenek a 200-280 lóerő teljesítmény közötti Fergusonokba. A hathengeres erőforrás legkisebb tagja 205 lóerő teljesítményt és 900 Nm nyomaté-kot képes leadni, míg a legerősebb verzió 265 lóerő/1.200 Nm paraméterekkel rendelkezik. A szériában továbbá elérhető 225 és 245 lóerős típus is. Az előbb említett maximális teljesítményértékek fölött még állandó +20 lóerő áll rendelkezésre rásegítés (boost) formájában, amennyiben a terhelés végett szükség van rá. A sebességváltó háza táján jóval több történt, mint pusztán modernizáció. Az eddig használt Dyna-6 sebességváltókat áthangolta a gyártó, és így született meg a Dyna-7. A 4 főcsoporton belül itt már 7 sebességfokozat található, amelyek természetesen mind terhelés alatt kapcsolhatók. Így összesen 28/28 fokozattal rendelkezik mindegyik MF 8S, amennyiben a Dyna-7 váltóval rendeljük meg őket. A fokozatszám-bővítés a hatékonyság növelése érdekében történt meg: a plusz sebességek zöme a 4-15 km/h munkatartományba került „beépítésre”.

 

A szériához elérhető másik sebességváltó vadonatúj a Massey Ferguson életében! A teljesen saját fejlesztésű, Dyna E-Power névre keresztelt hajtómű különlegessége a duplakuplungos felépítés. Ez fokozatmentes váltás érzetét kelti, és teljesen kiküszöböli a nyomatékfolyam megszakítását még két főcsoport közti váltás esetében is! A 4 főcsoportban egyenként 7 fokozatot találunk, tehát ez a váltó is 28/28 fokozattal rendelkezik. A duplakuplung nemcsak a nyomatékfolyam megszűnését hidalja át, hanem a menetkényelmet is javítja: egyáltalán nem érezni rántást még nagy terhelésváltások alatt sem. A fokozatok kapcsolódása mindössze 9%-os áttétellel megy végbe, ami a gyakorlatban két fokozat között hozzávetőlegesen mindössze 0,5 km/h sebesség különbséget jelent. Ez pedig garancia arra, hogy mindig a munkához legjobban illő fokozatot tudjuk kiválasztani.

Az MF 8S széria ezzel a két váltóval debütál az elkövetkező hónapokban, a teljesen fokozatmentes Dyna-VT hajtómű pedig majd 2021 év végétől lesz elérhető. A traktorok 40 km/h vagy 50 km/h közúti tempóra képesek. A hajtáslánc utolsó nagyon fontos eleme a motor és váltó mellett, a ten-gelytáv. Az MF 8S a kategóriájában az egyik leghosszabbat kínálja (305 cm). Ez garantálja, hogy a lóerők „le is érnek” a talajra, a traktor nagyon stabil és robusztus lesz tőle.


A vadonatúj Dyna E-Power duplakuplungos sebességváltó. Rántás nélküli főcsoport-váltások, szinte nulla teljesítményvesztés. A 28-ból 15 fokozat a 4-16 km/h tartományban


5 A-oszlopba épített műszerfalmonitor
6 Alapfelszereltség a MultiPad joystick
7 Érintőképernyős, 9 collos Datatronic-5 monitor

FÜLKE – JÖVŐBEMUTATÓ MEGOLDÁSOK, ELSŐRENDŰ KÉNYELEMMEL ÖTVÖZVE

Az MF 8S széria talán leginkább jövőbemutató része a kabinja. Fentebb már írtunk róla, hogy a fülke és a motorháztető között rezgés- és hőelnyelő rés található, de ez még csak ízelítő volt az újdonságok armadájából. Maga a kabin az egyik legtágasabb a kategóriában, ugyanis a neoretro szögletes dizájn végett a gömbölyű sarkok nem vesznek el értékes láb- és vállteret.

A kabinbelső a tágasság mellett rendkívül fejlett, de egyszerűen használható technológiát kínál. A traktorok két felszereltségi szinttel érkeznek (Efficient és Exclusive). Mindkettőben alapfelszereltség az áttervezett Multipad joystick, amelyről a traktor szinte teljes kezelése megoldható (pl.: irányváltás, fokozatok váltása, emelőmű-vezérlés, hidraulikaszelepek működtetése stb.). A részletekre való odafigyelést jelzi, hogy a rádió/telefon vagy akár a légkondicionáló működtetése is a kartámlába van építve.

A kijelzők is igazi újdonságot jelentenek: eltűnik a hagyományos, kormánykerék mögötti műszerfal, aminek egy ultramodern, jobboldali A-oszlopba épített terminál veszi át a helyét. Így nem kell lepillantanunk az útról, amennyiben a traktor alapadatait szeretnénk látni. A színes, érintőképernyős „nagymonitor” az Exclusive felszereltségi szinten alapból beépítésre kerül az ülés jobb oldalán található karfa mellé. Az alapvető traktorfunkciók mellett automata kormányzást, szakaszvezérlést és egyéb precíziós technológiákat tudunk vele kezelni.

Ma már a szoftveres támogatás is a traktorfunkciók szerves része: az öszszes MF 8S erőgép alapfelszereltségben három év MF Connectivity előfizetést kap. A rendszer lényege, hogy felhőalapon egyedi azonosítóval a gép helyzetét és adatait lehet lekérni, illetve a hibajelzések/szervizigény is elérhető telefonon/tableten/laptopon.

A Massey Ferguson 8S szériás traktorok már 2020-ban megérkeznek! A Dyna-7 váltóval felszerelt gépek már év végén elérhetők, míg a Dyna E-Powerverziók 2021 év elejétől szállítható.

További részletekért érdeklődjön helyi Massey Ferguson kereskedőjénél vagy központi számainkon:

0630-613-0122/0630-530-556!