fbpx

LEMKEN Azurit vetőgéppel több termés (videóval)

Írta: Kristóf Imre - 2021 augusztus 04.

Egy új növénytermesztés technológia, amivel több termés érhető el. A Lemken Azurit 9 szemenkénti vetőgépével a hagyományos egy sor helyett háromszögkötésbe vethetők a növények.  A magok 75 cm-es sortávolságban kerülnek lehelyezésre az egy sor helyett egymástól eltolva kettőbe.  Az új vetőgépet a Mezőfalván mutatták be a nagyközönségnek.

 

 

Precíziós pályázatba illeszthető

A Lemken ide Mezőfalvára a NAK showra az állógépek közé elhozta az Azuri 9-es szemenkénti vetőgépét hiszen a jelenleg is előkészületben lévő precíziós pályázatba ez a vetőgépcsalád tökéletesen beilleszthető. Azt látjuk, hogy a gazdálkodókat borzasztóan érdekli ez a megoldás, az a DeltaRow rendszer, amit az Azurit kínál számukra nyilatkozta lapunknak Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője.

 

A Lemken DeltaRow koncepciója
A Lemken DeltaRow koncepciója

 

Mit tud a DeltaRow:

A DeltaRow-eljárás lényege a szántóföldre vetett növények tenyészterületének növelése. A DeltaRow az egy sorba történő vetéshez képest akár 70%-kal nagyobb tenyészterületet, intenzívebb tápanyag és vízfelvételt valamint fényt biztosít az egyes növények számára. Két, egymástól 12,5 cm távolsággal eltolt részsorból áll melyek révén háromszög alakban történhet a vetés.

A lemken Azurit vetőgépcsalád legfőbb ismérve, a DeltaRow rendszer, amit rendkívül egyszerűen mechanikusan állít elő a vetőgép. Ugyan is, ha megnézünk egy vetőegységet, és felbontunk egy házat, akkor láthatjuk, hogy nem vetőtárcsánk, hanem vetődobunk van. Ezen eltolva találhatóak a furatok, amelyek ezt a szabályos DeltaRow alakzatot fogják a vetés során számunkra biztosítani.

 

Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője a vetődobot mutatja be
Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője a vetődobot mutatja be

 

A gépnek a felépítése a lehető legegyszerűbbre lett tervezve. Egyetlen villanymotor hajtja a vetődobot, hátrafelé a nyomott levegő pedig a vetődobon található furatokra szorítja rá a vetőmagot, amelyet egy maglesodró szabályoz, hogy minden furatra csak egyetlen egy mag kerüljön. Az ellenőrzésért egy fotocella felel, ez a fotocella fogja számolni a kivetett magmennyiséget és fogja kontrollálni visszafelé a maglesodró pozícióját, amely teljesen automatikusan üzemel. Ezzel a technikai eljárással a gépkezelő beavatkozása nélkül, mindig 100 %-os precizitással fogja a vetőgépet beállítani részletezte Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője.

 

Több növényfaj vetésére is alkalmas

Az Azuri 9-es vetőgép jelen pillanatban kukorica, napraforgó, cirok és szója vetésére alkalmas. A Mezőfalván megtartott 2 napos szántóföldi gépbemutató több tízezer látogatót vonzott, ahol a gazdálkodók és érdeklődők, a járványhelyzet miatt elhalasztott rendezvények után újra, személyesen is megtekinthették a legújabb talajművelő, és mezőgazdasági gépfejlesztéseket.