A Gregoire Besson kifejezetten az észak-amerikai körülmények közé tervezett oldalazó nehéztárcsa-sorozatával a VFF-el, az eddigieknél jóval könnyebbé teszi a talajmunkát.A 100 és 300 LE közötti traktorokhoz tervezett eszközökön a tárcsalevelek igen „agresszív szögben” állnak, így ezek a forgótárcsákkal együtt még ott is kiváló munkát végeznek, ahol sok a szármaradvány.A VFF egyenletesen feldarabolja és a földdel összekeveri a maradványokat. A tárcsák alakja miatt a művelet során kevésbé alakul ki tárcsatalp, és az eszköz vonóerőigénye is kisebb a hagyományos oldalazó tárcsákénál.[m3 id="megjelent-gm" ev="2009" ho="09" honev="szeptemberi"]>
Gregoire Besson VFF oldalazó nehéztárcsák Észak-Amerikában
Kapcsolódó hírek
-
Három nagygépjavító műhelyt is avatott a napokban az AXIÁL
Az AXIÁL Kft. három beruházásnak köszönhetően országosan több mint 20 ezer négyzetméterre bővítette szervizkapacitását.
-
Történelmének csúcsán a HORSCH tavalyi forgalma
Harmadjára produkált kétszámjegyű százalékos növekedést a cég!
-
mAXI-NET 2.0 – Megújítja RTK korrekciós jel szolgáltatását az AXIÁL Kft.
A meglévő technológia továbbfejlesztése az Európai Űrügynökségnél nyert pályázati támogatással.
-
Az Axiál Kft. átadta Dombóváron az új telephelyét
Harsányi Zsolt és Harsányiné Dr.Fodor Gyöngyi 20 évvel ezelőtt 1991-ben alapította meg a mostani Axiál Kft. elődjét az Axiál Bt.-t. Ma már legendás hírű, hogy az akkor még csak alkatrészeket […]
-
Megérkezett az új Landini 5H széria!
Az 5H-T4i sorozat elnevezést kapott gépcsalád újdonsága az új, Tier 4 interim károsanyag kibocsátási előírásoknak való megfelelés, a megújult motorháztető és műszerfal. Ismerje meg már ma a jövő […]