fbpx

Grapello-gépbemutató a Gyarmati farmon (videóval)

Írta: Kristóf Imre - 2020 november 07.

A magas fák metszésének gépesítése, a gyomirtószer-felhasználás csökkentése, biológiai növényvédelem megvalósítása: e célok elérése érdekében még az ID David gépek forgalmazásába is belekezdtek Sótonyban. A Gyarmati farm tulajdonosa már 3. éve használja olyan eredményesen az ID David gépeket, hogy most bemutatót is szerveztek a környék gazdáinak a 65 hektáros meggyesükben. 

 

 

Három éve még kézzel metszettük a koros fáinkat, de a termő ültetvényünkben már gépesítenünk kellett – mondta lapunknak Gyarmati Bálint. A Grapello Kft. ügyvezetője 2010-ben kezdett el gazdálkodni, első lépésként Csényében egy 8 ha-os „fiatal gazdás” meggyültetvényt vett át, amelyet mára sótonyi központtal 65 ha-ra bővített. A technológiához adaptált gépészet a legnehezebb része a termesztésnek, ezért azokat a gépeket mutatták be a gazdáknak, amelyeket már 2-3 éve eredményesen használnak a meggyesben és forgalmazzák is azokat.

 

Gyarmati Bálint

 

Hat méter magasban is

Elsősorban az idősebb, már magasra nőtt meggyfák tetejezésére használják a PFS-V5 korongos síkfalmetszőt.  Nagy előnye ennek a gépnek, hogy minden egyes fűrésztárcsát külön hidromotor hajt, 15 – 20 cm-ig garantáltan és gyorsan dolgozik. A korongok cserélhetőek, a sűrű fogazásút vékonyabb hajtások, gallyakhoz, a ritkábbat vastagabb ágakhoz javasolják.

 

 

A sokoldalú ID David gépek

A PVA alternáló síkfalmetsző géppel 2,5 méteres vágásfelülettel, minden irányban lehet kontúrmetszést végezni. A gerendely újdonsága, hogy mindkét késsor mozog; ezek 50 cm-es szekciókból állnak. Maximum 30-40 mm-es vágásfelületig dolgozik szépen, az ennél nagyobb ágakat már a korongossal kell levágni.

 

Gyomirtás vegyszermentesen

A soraljművelő gépeket a Gyarmati farmon a vegyszeres gyomirtás kiváltására vezették be. A CR-XL soraljművelő előnye a nagy munkasebesség és a precíz fakerülés, kitérés.  A kés 5-10 cm-re hatol be a talajba, ez vágja el a gyomokat a fasorban. Ha az elektrohidraulikusan vezérelt érzékelő pálca hozzáér a fatörzshöz, a kapafej azonnal kitér, majd visszaugrik, ha elhaladt mellette.

 

 

Mint a damilos fűkasza

A váz, az egyéb szerkezeti egységek, olajhűtő, olajtartály olyan, mint az előző gépen, csak a kaszafej más, amit damilosként és késsel is lehet kérni. A gépnek van egy fix része, amelyik 60/80 cm-es sávban a fasor alján nyír, és van egy 60 cm-es, amelyik elektrohidraulikusan kitér. Ezt a gépet olyan ültetvényekre ajánlják, ahol a gyom már vastagabb szárú, megkéstek a gyomírtással vagy pont abból maradtak vissza száraz egyedek és így sarabolókéssel nem nyírható.

 

Porozó: hatékony a növényvédelemben

A Gyarmati farmon a gyomirtó szerek elhagyása mellett a növényvédőszer-felhasználás csökkentésére is törekszenek. A biológiai növényvédelemben is alkalmazható kénpor kijuttatására mutattak be olyan porozógépet, amely elsősorban szőlőben, de mellette gyümölcsösben is hatékonyan alkalmazható. A területteljesítménye ige nagy, 10–15 ha/óra, és egy kis teljesítményű munkagép is elhúzza, amely rendelkezik TLT-kapcsolattal. A tartályába 300 kg kénpor fér, amely 30-45 ha területre lehet elegendő.

A hatékonyságon kell dolgozni

Mivel használója, üzemeltetője, karbantartója vagyok ezeknek a gépeknek, mindenkinek meleg szívvel ajánlom őket. A világpiacon kell érvényesülniük a magyar gazdáknak is, ez pedig csak modern eszközökkel, hatékony technológiák mellett lehetséges; az ID David gépcsalád magyarországi importőre, a Grapello Kft. partner ebben – összegezte bemutatója célját Gyarmati Bálint.