fbpx

GÉPmax – 2016-06 – június/július

Írta: Szerkesztőség - 2016 június 20.

Kedves Olvasó!

Lapzárásunk idején – a futball EB-t nem számítva – két olyan esemény kínálkozik a lapindító rovatba, amelyek most nem szűkebben a mezőgépipar, hanem inkább az egész ágazat számára jelentenek-jelenthetnek kihívást.

Az első a kormányzati döntés alapján bizonyos háttérintézmények megszüntetése, átszervezése, amely intézkedés például az MVH-t is érinti. A hazai kifizetőügynökségi feladatot is ellátó szervezetről az elmúlt évek eredményei alapján elmondható, hogy egyre gördülékenyebben végezte a munkáját. Kíváncsian várjuk, hogy ezek után mennyi idő kell majd az új struktúra kialakításához, és a változás mennyiben befolyásolja például a különböző támogatások időben történő kifizetését.

A másik, ennél még nagyobb horderejű történés a brit népszavazás az EU-ból való kilépésről. Ezzel kapcsolatban gyorsan belátható, hogy az unió számára az esetleges kilépés biztosan komoly gazdasági kockázatokkal, lehetséges visszaeséssel járhat. És, mivel mindannyian ennek a nagy, közös piacnak vagyunk a szereplői, nem mindegy, hogy ebben a környezetben pozitív, vagy negatív változásokra kell felkészülnünk.

No, de elég is ennyi ezekből a kérdőjelekből, szemezgessünk a lap agrárgépes témáiból! Kezdjük is rögtön a Horsch nemzetközi show-jával, amelyben sok fontos termék mellett kiemelt szerepet kapott a növényápolásban használatos gépek gyakorlati bemutatása. A színes, többnapos rendezvényről készült tudósítás a 18. oldalon kezdődik. Szintén gyakorlati bemutatóra hívta partnereit a Güttler és az Amazone is; az előbbiről készített beszámolót friss lapunkban, a nagyon sok újdonságot felvonultató zöld-sárga márkáról szóló tudósítást pedig következő számunkban olvashatják.

E havi Teszt és tapasztalat rovatunkban a Case IH Axiál-Flow 8230-as kombájnját vettük górcső alá, de a német kollégák tollából egy másik betakarítógép, a CLAAS Tucano 570 Hybrid is terítékre került.

Ennyit emelünk most ki a tartalomból, természetesen a lap többi anyaga is érdekes és izgalmas lesz a gépes világ felhasználói, döntéshozói számára.

Szokásunknak megfelelően a mostani június-júliusi összevont szám után legközelebb augusztus utolsó harmadában jelentkezünk. Addig is sikeres betakarítást, eredményes munkákat és a sportrajongóknak sikeres szurkolást kívánunk a foci EB és az olimpia ideje alatt is!

Üdvözlettel:Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK