fbpx

Nem áll meg, tovább drágul az üzemanyag a hazai kutakon

Írta: Barna Ferenc - 2023 augusztus 03.

A nemzetközi olajár rohanásának köszönhetően péntektől jelentős áremelkedéssel szembesülhetünk főleg, ha gázolajat tankolunk. A 95-ös benzin hazai nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal emelkedik, a gázolaj esetében 15 forint a drágulás mértéke.

Traktor úton
Drágább lesz a gázolaj, mint a benzin, de Suzuki Swifttel mégsem dolgozhatunk a földeken (fotó: Horizont Média/Archívum)

Szerdáig fokozatosan emelkedett a nyersolaj ára

A hazai üzemanyagárak változása mögött elsősorban a Brent olaj árának alakulása, valamint a forint-dollár árfolyama áll. Mindként fronton rosszul alakul az utóbbi hetekben a helyzet, ugyanis rendületlenül emelkedett a Brent olaj értéke, szerdán alulról súrolta a 86 dollárt a hordónkénti ár. A forint árfolyama pedig folyamatosan gyengül a dollárral szemben, így kompenzációra ezen a téren sem számíthatunk.

Itthon az átlagárak változásában nem lehet sok logikát keresni, mivel a nagykereskedelmi árakat nem egységesen érvényesítik a vásárlók felé a töltőállomások. A benzin kapcsán a legolcsóbb és a legdrágább hely közötti árdifferencia eléri a 113 forintot, gázolajnál ugyanez az érték megközelíti a 120 forintot.

Az alábbi átlagárak érvényesülnek a hazai kutakon:

  • 95-ös benzin – 622 Ft/liter*;
  • gázolaj – 609 Ft/liter*.

Amennyiben a bejelentés mértéke a kiskereskedelmi árakban is megjelenik, a benzin 627 forint marad átlagban, a gázolaj literjét pedig 628 forintot is kérhetnek majd a kutak.

Szerdán már átélhettünk egy jelentős áremelkedést, a benzin ára akkor 12 forinttal, a gázolaj literenkénti ára 15 forinttal drágult.

* A holtankoljak.hu oldal adatai szerint a cikk írásának pillanatában