fbpx

Az Agrotipp felkészült a McCormick forgalmazására is

Írta: GÉPmax-2022/I. lapszám cikke - 2022 február 02.

Az 1996-ban alakult Agrotipp Kft. 2011-ig kizárólag mezőgazdasági gépalkatrész-forgalmazással foglalkozott, azóta azonban sok elismert márka is bekerült termékportfóliójukba. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy a kínálatukban a McCormick márka is megjelenik 2022 februárjától. Rikkert Zsolt, a vállalkozás ügyvezetője a tolnai telephelyükön fogadott bennünket.

– Több traktormárka szerepelt már a cég kínálatában, miért léptek most ebbe az irányba?

– 2017-ben fejeztük be hivatalos Steyr importőri pályánkat. Azóta ennek a márkának a kereskedését alternatív beszerzési forrásokból, vadonatúj gépekkel folytatjuk. A Steyr márka mellé felvettük a kínálatunkba a Case IH gépeket is, így évente 50-70 traktort értékesítünk. Mindent figyelembe véve, a több forgalmazott márka, alkatrész, szerviz évi 4 milliárd forint forgalmat biztosít, ami a 20 fős létszámunkkal egy becsületes eredmény. Persze ezt növelhetnénk is, de ahhoz nagyobb csapat kellene, és nem biztos, hogy a végén eredményesség szempontjából is jobban járnánk.

Én évek óta figyeltem a piacot, a McCormick márka sorsát. Hazai piacon ebből eddig a legjobb forgalmazónál évi 10-20 darabot tudtak eladni. Úgy gondolom, hogy ebben a márkában ennél sokkal több van. Az eddigi értékesítési számai a benne rejlő potenciált nem mutatják. Elég csak arra gondolni, hogy Romániában évente több mint 200 talál gazdára belőle. A traktor piacképes, eladható modellsorból áll. Tetszik nekem, hogy kicsi a cég úgynevezett cégpiramisa, nagyon hamar el tudunk jutni a megfelelő vezetőkhöz, döntéshozókhoz. Felgyorsulnak így a döntési folyamatok.

McCormick
A 2020-21-ben megvalósított modellváltások, fejlesztések egy olyan új minőségi kategóriába emelték a márkát, amivel a legjobbak közé lépett

A McCORMICK ÚJ SZEGMENST JELENT

– Mi lesz a korábbi márkák iránt érdeklődő gazdákkal?

– Fontos, hogy elsősorban nem a márkahű, elégedett Case IH és Steyr iránt érdeklődő vevőinknek szeretnénk eladni a McCormick traktorokat, hanem más szegmensbe tartozó gépekkel szemben szeretnénk versenyeztetni a márkát. Nekünk az eddigi termékkínálatunkból nagyon hiányoztak a szőlészeti és ültetvénytraktorok. Ebben a kategóriában nagyon erős a McCormick, a legkisebb fülke nélküli traktortól a 120 LE-s, mindennel felszerelt ültetvénytraktorig rendelkezésre áll minden, ami a mai korszerű ültetvényművelésben igényként merülhet fel. A McCormick típusválasztékából az 50 LE-s, fülke nélküli traktortól a 310 LE-s univerzális traktorig terjedő skálán szereplő gépeket fogjuk készletről kínálni az érdeklődőknek.

– Melyek most a legfontosabb modellek?

– A 2020-21-ben megvalósított modellváltások, fejlesztések egy olyan új minőségi kategóriába emelték a márkát, amivel a legjobbak közé lépett. Úgy látom, hogy a megújult modellek mindegyike alternatív lehetőséget tartogat az érdeklődők számára, a legkisebbtől a legnagyobbig. Az általunk forgalmazott gépek az X2es 50 LE-s erőgéptől az X8-as – fokozatmentes váltóval szerelt – 310 LE-s modellig terjednek.

Az X8-as modell, a maga 310 LE teljesítményével, ZF fokozatmentes váltóművével, FPT motorjával, a brand zászlóshajója. 2022 februárjában mutatták volna be a legújabb modellt, ha a hannoveri kiállítás nem marad el.

Az új X7-es modellek a 150-240 LE-ig tartozó kategóriában érhetőek el Power Shift-es és fokozatmentes váltóval egyaránt. Ezek a modellek 4 és 6 hengeres FPT-motorokkal vannak szerelve, valamint van belőlük egy rövidebb és egy hosszabb tengelytávval szerelt modellsor.

Az X6-os széria legújabb modelljei már rendelhetőek, a 125-150 LE közti kategóriában.

Az X5-ös széria gépei 100-120 LE között érhetőek el, a sorból van egy kilógó modell: az X5.085, ami 75 LE teljesítményű, és vizsgáztatható „piros” rendszámra.

Az új X4.F-V-N modellek az ültetvény- és szőlészeti traktorok területén elérhetővé teszik már a rugózotthíd- és rugózottkabin-opciót is, a motorválaszték a 80-120 LE-ig terjed.

A kisebb és kabin nélküli gépeket is árulni fogjuk, de azoknak a piaci lehetőségét vizsgáljuk még.

– Hogyan épül majd fel a kereskedelmi rendszer?

– Ez még egyelőre kialakítás alatt van, de annyi már látszik, hogy alapvetően mi fogjuk direktben intézni. Ugyanakkor nyilván lesznek olyan speciális, szőlészeti traktorok, amiket például a Nyírségben viszonteladó is forgalmazhat. De ez még egy képlékeny terület. A központ itt, Tolnán lesz. 2010-ben készült el a 6-os számú főút mellett telephelyünk, mely 2 ha területen fekszik, és 400 m2 irodaépület mellett 1 000 m2 korszerűen berendezett raktárat, 300 m2-es szervizcsarnokot és 500 m2 fedett, géptárolószínt tartalmaz. A 2022-es évben terveink között szerepel egy 1 000 m2-es szerviz megépítése, melynek jelenleg a tervezése már folyamatban van.

Márciusra jön az első 21 megrendelt traktorunk, így a kampányunk először inkább a régi McCormick használókra irányul, szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy például alkatrészfronton is egy új, erős partner viszi tovább a márkát. Alkatrész- és szervizoldalon is erősek vagyunk, ne felejtsük el, hogy cégük indulásakor évekig csak alkatrész-forgalmazásból élt.

– A cég központja Tolnán van. Szerviz- és alkatrészháttérben mit tudnak országosan ajánlani?

– Ez teljes egészében megoldott feladat, hisz a cégünk indulásakor másfél évtizedig kizárólag alkatrész-forgalmazásból éltünk, volt időnk profivá válni ezen a téren. Azt sem szabad elfelejteni, hogy múltunkból adódóan nekünk már jelen pillanatban is van egy komoly McCormick alkatrészkészletünk, ugyanis a régebbi modelleket eddig is szervizeltük, illetve alkatrészt értékesítettünk ezekhez a gépekhez.

Rikkert Zsolt
Rikkert Zsolt ügyvezető, Agrotipp Kft.

ISMERT ÉS ELISMERT MÁRKÁK A KÍNÁLATBAN

– Azért kizárólag traktoreladásból nehéz megélni ezen a piacon. Mi szerepelnek még a forgalmazott termékkörben?

– Igen, ezt mi is így gondoljuk. 2014 óta a MAZZOTTI önjáró permetezőgépeket is képviseljük, amely modern önjáró-technológiát kínál kiváló ár-érték aránnyal kisgazdaságok számára is, akár 280 cm-es hasmagassággal. Ha már a növényvédő gépeknél tarunk, említsük még meg a TOSELLI vontatott és függesztett permetezőgépeket, amelyek már 7 éve szerepelnek a kínálatunkban, akár légzsákos szórókerettel is. Talajművelésben a KNOCHE rövidtárcsák, kombinátorok, kompaktorok, grubberek régóta képviselt termékeink. A KRÖGER pótkocsik hivatalos magyar forgalmazói vagyunk, ez egy nagyon jó minőségű termék, de Magyarországon még nem rendelkezik azzal az ismertséggel, amit a műszaki színvonala miatt megérdemelne. Ezen is dolgozunk még.

– 2021-ben több pályázat is plusz lehetőségeket adott a gazdáknak a fejlesztésre. Mennyire tudtak felkészülni a vásárlási boomra, ha nyernek a pályázatok?

– A kertészeti pályázatra például 40 darab gépet rendeltünk, ezek nagy része már itt van. Az ATK-, kertészeti és digitális pályázatok esetén is állunk a partnerek rendelkezésére regisztrálatlan Steyr, Case IH traktorokkal, valamint akár már a McCormick termékeivel is. Most nagy a felfordulás a világban, a gyárak teljes kapacitással dolgoznak, és még így is gondok vannak a szállítási határidőkkel. A mi megrendelt gépeink február és május között érkeznek meg, tudunk velük számolni.

– Mikor mutatkoznak be először hivatalosan az új traktorokkal?

– Az AGROmashEXPO-t 2022ben cégünk is kihagyja a kialakult Covid-helyzet miatt. Megrendelt gépeink beérkezését követően házi nyílt nap rendezésén gondolkodunk tolnai telephelyünkön, ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi majd azt.

Szerző: Fodor Mihály