Az Agrárágazat augusztusi számában a „Három kombájnkoncepció három különböző évtizedből” című cikkünkben röviden már olvashattak a 80-as évek olasz fejlesztésű, forradalmi megoldású kombájnjáról. A Laverda MX-et Kuriózum rovatunkban most viszont kicsit részletesebben is bemutatjuk, továbbá a hazai körülmények között folytatott vizsgálat közben szerzett tapasztalatokról is olvashatnak.
MEGSZÜLETÉSE MOTIVÁCIÓI
Az olasz Breganzéban található, nagy múltú egykori Laverda kombájngyár a 80-as években a Fiatagri fennhatósága alatt állt. A Fiatagri 1983-ban jelentős anyagi beruházás mellett, komoly szellemi szaktudás koncentrációjával látott hozzá a hagyományos tangenciális cséplőrendszerű, rázóládás magleválasztású megoldással teljesen szakító, inkább a rotoros megoldást preferáló, forradalmi építésű betakarítógép fejlesztéséhez.
A betakarítási teljesítmények fokozásának egyre növekvő igénye hamar egyértelművé tette, hogy a hagyományos keresztdobos cséplőrendszerű, rázóládás magleválasztású kombájnok teljesítőképességét a korlátozott cséplőszélesség és magleválasztó felület nagysága behatárolja. Így egyetlen út maradt a fejlesztők számára, hogy a tengerentúlon már bevált, egyre terjedőben lévő axiálrotoros megoldást ötvözzék a rázóládás kombájnok megoldásaival.
Meg akarták hagyni a keresztdobos elrendezést, de úgy, hogy a hagyományos verőléces cséplődob helyett egy axiálrotor fogadja keresztben a terményt. Nem új keletű megoldás ez sem, hiszen a Kuriózum rovatunkban korábban már bemutatott amerikai Gleaner kombájnok is hasonló elv mentén végzik a cséplést, illetve a magleválasztást. Viszont az olaszok az elrendezésen jelentősen változtattak. Úgy gondolták, hogy a tömegteljesítményt csak úgy tudják megfelelően növelni, ha az axiálrotor alkalmazása mellett a termény útját a rotor és a vágószerkezet között a minimálisra csökkentik. A fejlesztés eredményét 1986-ban tárták a szakmai nyilvánosság elé. Az új Laverda MX 240 kombájn nemzetközi premierjének a párizsi SIMA kiállítás adott otthont, ahol a rendezvény szakmai grémiuma aranyéremmel jutalmazta a koncepciót. Hatalmas feltűnést keltett a legnagyobb francia agrárvásáron az olasz kombájnújdonság.
FELÉPÍTÉSE
A cséplés és magleválasztás folyamata kikerült a kombájntestből, az adapter és a betakarítógép közé, a ferdefelhordó helyére, így a gépben mindössze a tisztítás, illetve a terménygyűjtés munkaművelete kapott helyet.
A vágószerkezettől egy merev ujjas továbbítódob vette át a terményt, amelyet egy párhuzamosan elhelyezett, 2,6 méter hosszú, 650 mm átmérőjű, axiál rendszerű cséplőrotornak adott át. A rotor hajtása hidrosztatikus volt, egy hidromotor segítségével. A forgódob jobb oldali részén verőlécek, míg balra továbbítólapátok futottak körbe. A teljes dobot körben egy leválasztófelülettel ellátott köpeny fogta át. A termény a dob és a köpeny között többször spirálisan körbefordulva haladt keresztül a rendszeren, közben megtörtént a cséplés, illetve a magleválasztás. A visszamaradt szalma a dob végén elhelyezett konzolcsiga segítségével még a kombájn bal első járókereke előtt a földre hullt. A leválasztott szem-törek-pelyva keverék pedig a dob alatt végigfutó csigavályúban került összegyűjtésre, ahonnan kaparólapos, -csigás kombináció szállította a géptestbe.
Itt egy hagyományos kétlépcsős, 5,59 m2 felületű tisztítórendszer fogadta, amelyre egy csigapáron és egy utóverőn keresztül érkezett meg, amelyhez hasonlót az amerikai Gleaner kombájnban is alkalmaztak. A tisztítórendszerből már a kombájnoknál megszokott módon jutott el a nagy, 9000 literes magtartályba. A kombájn járószerkezet-hajtása hidromechanikus volt, a mellső hídra szerelt sebességváltó egy hidromotorról kapta a meghajtást. A fülkéből a domborított mellső szélvédőnek hála – ami akkor nagyon ritka volt kombájnokon – páratlan kilátás nyílt a munkaterületre. A kabin kezelőszervei mai szemmel nézve már retró hatásúak, de akkoriban korszerűnek számítottak. Karfás vezetőülés, menynyezeti italtartó és hűtőfiók is járt a kényelemhez a légkondicionált fülkében.
A gyártó a rázóládás kombájnokhoz képest kimagasló betakarítási teljesítménnyel (kukorica: 50 t/h) promotálta az új koncepciót.
HAZÁNKBA IS MEGÉRKEZETT KIPRÓBÁLÁSRA
A nemzetközi premier évében, 1986-ban már hazánkban is bemutatkozott az új kombájnkonstrukció. Ősszel a Bábolnai Napokon munka közben ismerkedhettek meg vele a magyar szakemberek, és a következő év tavaszán az AGROmashEXPO-n is kiállította a Fiatagri. Szinte minden akkori hazai sajtóorgánum, újságok, napilapok, szakmai sajtó, rádió, televízió beszámolt az új olasz kombájn bábolnai premierjéről.
Az itteni bemutatkozással egy időben megindultak az itthoni szántóföldi vizsgálatok is, amelyek azonnal rávilágítottak a betakarítógép egyik gyenge pontjára.
Az 1986-ban hazánkban, 13,4 tonnás hektáronkénti hozamú, 23,58% nedvességtartalmú Pioneer fajtájú kukoricaterületen végzett MGI-tesztvizsgálat során a gép alapidő alatt elért teljesítménye a gyártó által publikált adatoktól kissé elmaradt (kukorica: 36 t/h). A kombájn a jelentések szerint 98,79%-os szemtisztasággal dolgozott, szemtörése más konkurens rotoros gépekéhez képest is nagyon magas volt.
Áteresztőképességét a motorteljesítménye határolta be, mivel 15,1 kg/s gépterhelés felett az Iveco 8210-I típusú hathengeres szívódízelmotor sorozatosan lefulladt a 8 soros kukoricacső-törő adapterrel szerelt kombájnban. Sajnos a nagy motorterhelés miatt az üzemanyag-fogyasztás tekintetében sem teljesített jól a kombájn a betakarítás során. Az 1987-ben az MX 240 típusból legyártott 35 darabos nullszéria után a 240 LE teljesítményű Iveco dízelmotort a gyártó már egy 300 lóerős turbófeltöltéses motorra cserélte, amivel együtt a gép típusjelzése MX-300-ra változott.
Az innovatív Laverda MX kombájnszéria végül tiszavirág életűnek bizonyult, és az MX 300-asból is csak 112 darab készült 1987–89 között, bár egy ennyire úttörő felépítésű gépnél erre is büszkék lehettek.
Farkas Imre
Fotók: Gyári Prospektus
