Évjáratstabil termesztéstechnológia a KITE-vel

Írta: GÉPmax-2021/V. lapszám cikke - 2021 október 02.

A növénytermesztők számára az idei év is rendkívül hektikusan alakult. A KITE Zrt. dalmandi rendezvényén olyan precíziós termesztéstechnológiát ismertetett a Köckerling munkaeszközeit is bevonva, ami segíti a szélsőséges időjárási viszonyokhoz alkalmazkodó, hatékony gazdálkodást.

 

Szélsőségek szorításában 4.0

Nyolcadik éve ad otthont a Dalmand Zrt. a KITE Zrt. bemutatóinak, amelynek címe immár negyedik éve a „Szélsőségek szorításában” – nem is ok nélkül.

Napjainkban mindinkább fokozottan jelentkezik a szélsőséges időjárás, ezért olyan technológiák szükségesek, amik a hektikus körülmények ellenére is lehetővé teszik az eredményes gazdálkodást. A KITE innovációs központjának szakemberei azon fáradoznak, hogy ennek az elvárásnak megfelelhessenek – hangsúlyozta köszöntőjében Hadászi László innovációs főigazgató. Célul tűzték ki, hogy az általuk megvalósított technológiával nemcsak hozamcsökkenés nélkül, de akár hozamnövekedéssel termelhessenek a gazdálkodók akkor is, ha a várható uniós szabályozások miatt még az inputanyag-felhasználási lehetőségek is csökkennek.

Kite-Köckerling

 

A szélsőségekre hangolt precíziós technológia elemei

Talajművelés

A szántóföldi bemutatón a KITE Zrt. klímastabil technológiájával, annak különböző elemeivel ismerkedhettek meg a gazdálkodók. A szélsőségek jellemzően kétirányúak: vagy a szárazság vagy a lehullott csapadék mennyisége túl nagy. Ez a negatív hatás a KITE technológiai elemeivel úgy alakítható, hogy a növénytermesztés stabilabbá és megbízhatóbbá válik – hívta fel a figyelmet Sojnóczki István technológiai fejlesztési igazgató. A technológiát tavaszi vetésű, őszi alapművelésű növényeken (cirok, kukorica, szója és napraforgó) mutatták be a KITE szakemberei. Ezek a növények igazán igénylik az igényes talajművelést, ezért mélységben a növény gyökeréhez kell igazodni. A talaj szerkezetének és a felszínnek pedig aprómorzsásnak kell lennie, hogy később már ne legyen szükség olyan műveletekre, amelyek nedvességveszteséget okoznának.

 

Kite-Köckerling

 

Genetika

A klímastabil technológiában a megfelelő vetőmag kiválasztása is kiemelt jelentőségű. Olyan hibrideket szükséges alkalmazni, amelyek stressztűrők és alkalmazkodnak a szélsőségekhez. A bemutatón számos, erre alkalmas hibridekkel találkozhattak az érdeklődők.

Vetéstechnológia

A következő technológiai elem a megfelelő vetéstechnológia. Amennyiben a vetőmagot a számára ideális módon helyezzük a megfelelően jó minőségű talajba, akkor homogén kelést, később pedig állományt érhetünk el. Azért rendkívül fontos a homogén állomány, mert az egyes növények így nem a környezeti feltételekkel, hanem egymással versenyezhetnek, ami nagyobb terméspotenciált eredményez, miközben a növények kevésbé kitettek a környezeti hatásoknak.

Tápanyagellátás

Fontos, hogy az inputanyagokat térben és időben is pozícionáljuk: oda és akkor juttassuk ki, ahol és amikor arra a növénynek legnagyobb a szüksége. Startertrágyát a magárokba, fejtrágyát a gyökérzónába injektálva, a növényvédő szert pedig oda, ahol a kívánt hatás legjobban kifejthető. Időben pedig a növény fenológiájához kell pozícionálni ezeket az anyagokat.

Növényvédelem

A technológiában a gyomirtás és az egyéb növénykórtani problémák miatti megfelelő beavatkozások is hangsúlyosak. A szélsőséges időjárás ugyanis olyan kártevőket, kórokozókat szaporít fel, amik ellen időben kell védekezni. A hatékonyság alapvetően a jó időzítésen múlik, amihez a KITE Zrt. szaktanácsadási szolgáltatást is nyújt.

 

Kite-Köckerling

 

 

Köckerling – kizárólag szántás nélkül

Vector – az univerzális nehézkultivátor

Az évjáratstabil termesztéstechnológia ismertetése után az ehhez kiválóan alkalmas Köckerling munkaeszközök mutatták meg, mire is képesek. Mivel a szélsőséges körülmények miatt a nedvességmegőrzés rendkívül fontos, ezért minden eszközt művelőelem után lezáró- vagy egyengető-szerkezettel szereltek fel. A munkaeszközöket a John Deere 7R és 8R sorozat egy-egy tagja működtette. A tárcsás művelők közül a nagy teljesítményű Rebell – classic – T tárcsás borona, valamint annak nehezebb változata, a Rebell-profi line vonult fel. A késes művelők munkáját is láthatták az érdeklődők, mint az Allrounder-fl atline precíziós szántóföldi kultivátorét vagy a mulcsművelésre szakosodott német Köckerling gyár alapművelésre is alkalmas nehéz szántóföldi kultivátorét, a Vectort.

 

Kite-Köckerling
A Vector nehézkultivátor sekély tarlóműveléshez és mélylazításhoz is kiváló választás

 

Kite-Köckerling
Kiváló minőségű magágy egy menetben

 

A rendezvényen bemutatott, 4,6 méter munkaszélességű Vector a piacon egyedülálló módon, könnyen és gyorsan felszerelhető szárnybővítéssel 6,2 méterre bővíthető. A Vector négy gerendelyén összesen 17 rugós biztosítású, merevszáras kapa található, 27 cm-es osztásközzel. A rugós biztosítás 550 kg-os terhelésnél, míg az opcionális hidraulikus biztosítás 720 kg-nál old. A gép szárnyas késes művelőelemekkel felszerelt, melyekkel 10–12 cm-es tarlóhántást, a késszárnyak levétele után akár 30 cm-es alapművelést is végezhetünk. A kopócsúcsok edzett keményfémből készülnek, amik teljes élettartamuk alatt megtartják hosszúságukat, függetlenül a kopás mértékétől. Mint minden Köckerling gépen, itt is a már jól ismert 530 mm átmérőjű dupla STS-henger végzi a kíméletes visszatömörítést. A hengereket egy sor állítható rugó-előfeszítésű szalmaterítő-fésű követi, melynek használata egyenletes talajfelszínt eredményez.

 

Hatékony Köckerling tárcsás vetőgép

A hektikus időjárás miatt számos gyártó igyekszik összevonni az egyes munkaműveleteket. Így született meg a tárcsás szekcióval kombinált vetőgép, a Köckerling Vitu is, ami a hagyományos és mulcsvetéses technológiába egyaránt jól illeszthető. A gép talajművelő része egy kétsoros tárcsás boronából, illetve egy sor simítóból áll. A 450 mm átmérőjű, pozitív szögállású tárcsalapok segítségével kiváló minőségű magágy készíthető a vetéssel egy menetben.

A talajművelő szekciót az eltolt elrendezésű tömörítőkerekek, majd a két sorban elhelyezkedő duplatárcsás csoroszlyák követik, ami garantálja az egyenletes vetésmélységet még nagyobb sebességnél is 3, 4 és 6 méter munkaszélességben. A 6 m-es Vitu combi kivitellel – osztott magtartálya révén – a vetéssel egyidejű műtrágya-kijuttatás is megoldható.

A tárcsás művelőelemek miatt ez a gép elsősorban repce, illetve őszi kalászosok vetéséhez javasolt. A pneumatikus magadagolás jóval pontosabb mechanikus társánál, a központi adagolóhenger gyors állításával pedig jelentősen könnyebb az átállás a különböző vetőmagvak között – ismertette Szűcs Sándor marketingmenedzser.

Habár a hektikus időjárás komoly kihívás elé állítja a gazdálkodókat, a rendezvényen egyértelműen kiderült, hogy a megfelelő technológiával és az ahhoz tartozó precíz munkaeszközökkel nemcsak megtarthatjuk, de akár növelhetjük is a termésátlagot.

 

Csomor Zsolt