fbpx

Dammann DT 2000H „Highlander” önjáró permetező teszt – Egy Mercedes ereje és a német megbízhatóság

Írta: Szerkesztőség - 2014 február 19.

Permetező helyett hóekék és sószórók jutottak eszembe, miközben legújabb tesztünk helyszínére, Siófok-Balatonkilitire igyekeztem a hóbordás dunántúli utakon – de ilyen gépekkel nem találkoztam.
Az utóbbi időszak legnagyobb havazásán voltunk túl, így az is felelevenedett bennem, hogy két évvel ezelőtt, amikor ugyancsak önjáró permetező került górcső alá, szintén hasonló idő volt.

Kereskedőkből bérmunka-szolgáltatók

Szerencsére a helyszínen már napsütés melengette a tájat és a lelket, fénye gyönyörűen csillogott a félméteres havon. Nem volt ideális az időpont egy ilyen riport elkészítésére, de aztán a beszélgetés során minden fontos részletet megtudhattunk a most bemutatott géppel kapcsolatban. Vendéglátónkat, az Europe Farming Kft. ügyvezetőjét, Harm Kalfsbeek-et először arra kértük, hogy mutassa be vállalkozását.

– A Europe Farming Mezőgazdasági Kft.-t 2002 márciusában alapította két, Magyarországon tevékenykedő holland farmer: Enne Wouda és jómagam. Cégünk eleinte főként burgonya és hagyma importjával, nagykereskedelmével foglalkozott. 2003-tól kezdtünk el mezőgazdasági bérmunkát végezni, amely tevékenységünk 2004 májusától kezdve mind inkább meghatározóvá vált. A növekvő mezőgazdaságibérmunka-igényeket csak megfelelő minőségű és kapacitású gépekkel tudjuk kielégíteni (Fendt, John Deere, Dammann, Väderstad, Kuhn, Amazone, Accord). Jelenleg állandó megrendelésünk van mintegy 1750 hektár teljes körű művelésére a saját cégcsoporton belül, ahol búzát, kukoricát, napraforgót, repcét termelünk, de a külső megrendelőink száma is folyamatosan bővül. A munkákat három gyakorlott „gépkezelő” fiatalember végzi, igyekezetünk szerint a legjobb technikai feltételek mellett, valamint 1 fő adminisztrátor segíti a cég mindennapi tevékenységét.

A Dammann DT 2000H „Highlander” önjáró permetezővel kb. 8.000 hektár területet permetezünk le évente a cégcsoport földjeinken. Nitrosollal kezdünk permetezni, és még háromszor megyünk rá növényenként a területre gombaölővel, gyomirtóval és deszikkálóval, de ha szükséges, még egy gombaölőt kipermetezünk. Emellett külső bérmunkát is teljesítünk mintegy 4000 hektáron, elsősorban repce és napraforgó deszikkálását és rovarölő szer kijuttatását végezzük el.

– Amikor permetezőt választottak, miért a Dammannra és miért a DT 2000H „Highlander”-re esett a választásuk?

– Rögtön beleszerettem a gépbe, ahogy megláttam egy bemutatón, amit Dombóváron tartottak. Akkor éppen egy ilyen önjáró permetező megvásárlásán gondolkodtam, és úgy megtetszett, hogy rögtön meg is vásároltam. Fontos ugyanis számunkra, hogy a legprofibb géppel rendelkezzünk, ami aktuálisan kapható, és abban az időben csak ez rendelkezett 1,9 m-es hasmagassággal. Tapasztalatom szerint a német technika mindig megbízható volt, így az első gépek egyike lett a miénk, ami Magyarországra került, és jó döntés volt a megvásárlása. Most négy éves a gép, és mintegy 2400 üzemóra van benne. A géppel szerzett tapasztalatokról bővebbet a technikus kolléga tud mondani, mert ő dolgozik vele.

  

Extrém méretekkel barátkozni

Teklovics Zsoltot az önjáró permetező kezelőjét arról kérdezem, milyen tapasztalatokat szerzett a munkák során?

– 3,5 éve vagyok a kezelője. Mint ahogy már elhangzott, ez a gép az elsők közül való, ami Magyarországra került, így az itteni viszonyokhoz kellett némileg alakítani, amiben az importőr és a gyár maximálisan partner volt. Mindent megtettek, hogy tökéletesen elégedettek legyünk a permetező munkájával, és ez sikerült is. 260 lóerős Mercedes motor van benne, a legerősebb, amivel rendelni lehet. A gép normál szélessége 2,25 méter, így a közúton való közlekedés nem jelent gondot, és a sebessége is megfelelő. Kinn a területen aztán akár 3,05 m-re is szét lehet tolni a keréktávolságot, a hasmagasságot pedig maximálisan 1,95 m-re lehet beállítani – mindez a fülkéből, egyszerűen végrehajtható, úgy, hogy közben ki sem kell szállni a gépből.

– Meddig tartott megszokni ezeket az extrém méreteket? Milyen a gépet kezelni?

– Vontatott permetezőkkel dolgoztam 11 évet azelőtt, így ilyen jellegű tapasztalatom nem volt, tehát úgy kellett rájönni mindenre, de a Dammann nagyon könnyen megszokható. Mivel az itteni elég dombos terület, volt néhány izgalmas pillanat, de fél év, 2-3000 hektár permetezése után már ment minden tökéletesen, és nem volt olyan feladat, amit ne oldottam volna meg. A gép 4000 l-es tartállyal és 27 m-es kerettel rendelkezik, aminek a szétnyitása és összecsukása teljesen hidraulikus. A keret végén ultrahangos szenzorok vannak, amik lekövetik a talajt, biztosítják a keret stabilitását, de ezeket a napraforgó deszikkálásánál ki kell kapcsolni, illetve 15 km/h-s sebesség felett automatikusan kikapcsol. Száguldozni azért nem lehet vele. Kétsoros fúvókarendszerrel van szerelve, amely közül bármelyiket tudom használni, illetve akár mindkettőt egyszerre. Mindezt a fülkéből könnyen lehet szabályozni. A vegyszerbekeverés is a bekeverő tartály oldalán elhelyezett kapcsolókkal elektromosan történik, kézzel csak a vegyszert kell beönteni.

Ahogy beöntjük a vegyszert a vegyszerbekeverőbe, az már automatikusan nemcsak a tartályba kerül, hanem a keretnél a fúvókákhoz is odaér. Magyarán nem kell a tábla végén megállni, járatni kicsit a permetezőt, hogy a keretben is a megfelelő vegyszer legyen, mert a szórókeret cirkulációs rendszerű. Ez azt jelenti, hogy a permetlé a munkanyomáson kering a keretben, és a táblavégeknél a GPS le-, illetve felkapcsolja a szórófejeket, akár 5-7 bar nyomáson is. A táblavégeken nincs nyomás le- és felépülés, nem lesz „ablakos” a kezelendő növény. Így a csőrendszerben vegyszerlerakodás sem tapasztalható. Ez egy tökéletes megoldás. Lehet egy-, két-, négyfúvókás rendszerrel kérni, a miénk kétfúvókás. Ezeket is a fülkéből, komputerrel át lehet állítani, nem kell csavargatni, mint a régi típusnál.

– Az átállás egyik vegyszerről a másikra mennyi időt vesz igénybe?

– 10-15 percet. A kezelő mindezt a kapcsoló működtetésével végzi. Úgy szoktam csinálni, hogy felhígítom egy kicsit a maradék szert, és kijuttatom, majd levegővel is kifújatom az egész rendszert, utána újra vizet szívatok fel, és a végén megint levegővel átfúvatom. Eddig még nem volt vele gond, de amikor kukorica gyomirtózásból átmegyek repcébe, azért benne van a félsz az emberben az első tartálynál, hogy mi van, ha mégis valahol maradt egy kis vegyszer.

– Hogyan történik a gép szélességének és magasságának a beállítása?

– A kerékszélesség állítása úgy történik, hogy menet közben, lassú sebességnél egy gomb megnyomásával, kb. 15 másodperc alatt, úgy 25-30 méteren belül megtörténik a kívánt méretre történő beállítás. A magasságot viszont álló helyzetben, 35-45 másodperc alatt tudjuk teljes szintre emelni, mindezt a fülkéből, automatikusan.

– Milyen a fülke kényelme, komfortja?

– Minden kézre esik, jó a komfortja, tökéletes a gép kezelhetősége. A vezérlő joystick-kal szinte az összes munkafolyamatot el lehet végezni, ami a permetezéshez szükséges. A kartámlába építve, egy külön karon van a járószerkezet működtetése, és egy külön konzolon a többi kezelőegység. Két monitor van beleépítve a fülkébe, egy a permetezéshez, egy pedig az egyéb paraméterekről, pl. a motoradatokról és a járószerkezetről tájékoztat. Emellett egy videokamera-rendszerrel is rendelkezik, ami „látja” elöl és a keret mögött, hátul az eseményeket. Jobbra-balra is teljes a kilátás, de sötétben, amikor főleg Reglonnal permeteztünk, hiába van megtisztítva a lámpa, kb. 15 percen belül olyan fekete lesz, hogy nem látni semmit. A kereten hátul is van lámpa, ami megvilágítja ugyan az eszközt, de egyszerűen rossz helyen van. Az újabb gépeken ezen változtattak már, ott a kerekeket és az összes fúvókát megvilágították. A gép légrugós üléssel rendelkezik, ami nagyon kényelmes. A légkondicionáló teljesítményével és a hűtőjének az elhelyezésével azonban nem vagyok megelégedve; ez lentre van szerelve, minden egyes tankoláskor tisztítani kell, különben nagyon meleg van a fülkében – de 35 °C külső hőmérséklet esetén egyébként is. Az újak már teljesen más fülkével vannak szerelve, felül a kabin tetején van a digitális légkondicionáló, és a hűtés, illetve a fűtés is tökéletes.

  

150 liter – vagy a régi beidegződések

– Volt-e benne gyárilag párhuzamvezetés?

– A szórókeret szakaszolását a rendszer kereszt- és hosszirányban vezérli, de a kormányzásba nem avatkozott bele. Mi utólag tettünk bele egy Trimble márkájú egységet – később már lehetett hozzá kapni, de négy évvel ezelőtt még nem –, most azzal dolgozunk. Igazából akkor használjuk, ha repcében, búzában, kukoricában nitrosol alapszórást végzünk. Sorművelésnél már nincs értelme alkalmazni, ott a kezelőre van bízva, hogy milyen pontossággal tud haladni. Szerintem ez a gyári kiépítettnél is így van, kukoricaállományban már nincs értelme a használatának.

– Mit lehet elmondani a D-A-S (Dual-Air-System) rendszerről? Mik a tapasztalataik vele?

– Ennek a lényege az, hogy a fúvóka két légáram között helyezkedik el. A rendszer elvileg magával rántja a vegyszert a növényállományba; a fonák felől is bármilyen permetezést el lehet vele végezni, és még arra is jó, hogy kisebb dózissal, kb. 100 literrel is tudjunk menni. A környező gazdaságok ezt a kisebb dózist még nem nagyon akarják elfogadni, de mi alkalmazzuk; 150 literekkel megyünk permetezni általában, míg mások ragaszkodnak a 200-250 literhez. A régi beidegződés sok gazdálkodóban él, pedig ez jó és költségkímélő megoldás. Kukoricabogár ellen az 50 liter is elég lenne, amihez 0,15-ös fúvóka kell, de ezt semmiképp sem lehet elfogadtatni. Viszont a tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol már egyszer voltunk bérmunkában, ott az utána következő évben általában ragaszkodnak a Dammannhoz. Igaz viszont az is, hogy a D-A-S rendszer tökéletes érvényesüléséhez 6-8 km/h-s sebességgel kellene permetezni, viszont egy bérmunkát végző cég ezt nem teheti meg, mert akkor a gépnek nincs megfelelő területteljesítménye. Nálunk 14 km/h-s átlagsebességgel kell számolnunk, ekkor azonban a D-A-S rendszer nem annyira érvényesül. A burgonyánál és egyéb zöldségnövényeknél viszont, ahol ráérünk nyugodtan haladni, nagyon hatásos. Annyira megforgatja a leveleket, hogy mindenhová eljut a vegyszer.

– Ennél a rendszernél van-e létjogosultságuk a légbeszívásos fúvókának?

– Sokszor használjuk, hogy a szél ne vigye el a vegyszert, de ha állományban kell gyomirtani, akkor a normál lapos sugarú fúvókát használjuk, ugyanis ezzel sokkal szebb eredményt lehet elérni, mert jobban bekeveri a vegyszert az állományba. Ilyenkor viszont használni kell a D-A-S rendszert, és így bárhonnan kiviszi a gyomot.

– Milyen fúvókákkal van a gép alapkivitelben felszerelve?

– A Dammannt minden esetben Lechler 03-as, 04-es fúvókákkal szerelik, de van 0,15-es fúvókánk is a rovarirtóhoz, és van 06-os, illetve 07-es fúvókánk a nitrosol szóráshoz. Sőt speciális fúvókákat is szoktunk rendelni, amivel a nitrosolt úgy ki tudjuk szórni, hogy az nem égeti ki a növényzetet.

– A gépet terelő-, védőburkolattal is felszerelték. Ennek milyen a hatásossága?

– Repcében, de különösen napraforgóban és kukoricában magas állomány esetén szártelőnek van rendszeresítve ez a burkolat, ami eltereli a szárat, és nem engedi, hogy letapossa a gép a növényt. Másrészt védi a hidraulika-rendszert és a munkahengerszárakat, ugyanis itt két-két munkahenger emel mindegyik keréknél. A rendszer tökéletes, ugyanis ha belemegyek a repcetáblába, meg sem lehet nagyon látni, hogy hol ment a gép. A napraforgónál sorközben haladunk, így ha a vetés megfelelő minőségű – s mivel 305 vagy 225 cm-es nyomtávot lehet beállítani –, akkor nincs taposási kár. Ha viszont a vetőgép sortávolsága rosszul van beállítva, óhatatlanul taposni fog. A nyugat-európainál magasabbra növő napraforgó- és kukoricanövény miatt a gyár mérnökei javaslatainkra néhány módosítást végrehajtottak a gépen, amivel így magas állományban is már tökéletes munkát tudtunk végezni. Úgy gondoljuk, hogy a Dammann egyik nagy előnye a termékeik folyamatos fejlesztése.

18 ezer literes tartálykocsi jár hozzá

– Milyen a gép üzemanyag-fogyasztása? A tank mérete mennyire van összhangban a nagyobb sebességgel? Kibír egy műszakot ilyen körülmények között?

– Rendeltünk egy plusz tankot rá, ugyanis az alapméretűvel (200-250 l) nem biztos, hogy kitartana egy nyújtott műszak során. Most így 400 literes az összűrtartalom, viszont nem kell minden nap tankolni, és ez különösen akkor jó, ha vidékre megyünk dolgozni. 1,2-1,5 l/ha az üzemanyagigénye, ha a D-A-S rendszer működik. Ez 30-40%-kal „dobja meg” a fogyasztást, igaz, a motorteljesítmény 30%-át is használja, így hegyes vidéken meggondolandó a D-A-S használata. A szórókeret ventillátora max. 22 kW-ot igényel, és 60 000 m3/óra a légteljesítménye.; mindent hidromotor hajt, a szivattyútól, a motor ventilátoráig, ezért van szükség a 260 LE motorteljesítményre. Mivel a miénkhez hasonló vidéken amúgy sem lehet száguldozni, így a teljesítménye elegendő, de az ember azért meggondolja a légrásegítést, főleg tele tartály esetén. Az alap 205 LE-s motor sík területen biztos, hogy elég, de hegyekben nem.

– A hidraulika-rendszeréről mit lehet elmondani?

– Eddig sok gond nem volt vele. Talán egyszer fordult elő, hogy a szűrők eldugultak. Telefonon megoldottuk a dolgot a Starcz Kft. segítségével. Mondták, mit csináljak, szűrőt és olajat cseréltem, és ez segített. Ráadásul az előírtnál sűrűbben cseréljük az olajat, mert minden hidraulikáról megy, ezért megérdemli a friss kenést. Ha szezonban valahol kint a földön kellene szerelgetni, szűrőt cserélni, az bizony nem lenne szerencsés. A motorjával sem volt soha gond. A hűtése pedig úgy van megoldva, hogy hidromotorral hajtják a ventilátort, és ha a motor elér egy bizonyos hőfokot, akkor a ventilátor forgásiránya automatikusan megfordul, és lefújja az összes koszt, ami addig rárakódott. Miután a motor visszahűlt, újra normál üzemben megy tovább. Ez egy tökéletes megoldás.

– Mivel kell kiszolgálni a gépet, annak érdekében, hogy folyamatos legyen a munkavégzés?

– Egy 18.000 literes tartálykocsival rendelkezünk, amivel kiszolgáljuk. A felszívóegységet háromcolos tömlővel szerelték, így a gép 6-7 perc alatt saját maga felszívja a 4000 liter vizet. 200 ha/nap az a terület, amit egy 12 órás műszak alatt maximum meg tudunk csinálni. Bérmunka esetén azonban sok helyen nem kérik a mi kiszolgálásunkat, és ott sokszor bizony 30-35 perc egy feltöltés, ami súlyos időveszteséget jelent. A jövőben arra kell törekednünk, hogy komplett szolgáltatást nyújtunk a kiszolgálással együtt, mert ez mindenkinek jobban megéri.

– Milyen tanácsot lehet adni azoknak, akik most szeretnének vásárolni egy ilyen gépet? Mit érdemes az opciók közül rendelni hozzá?

– Jelenleg már rendelhető a hidraulikus alvázszintező, az automata kormányzás, amit mindenképp ajánlanék, és egy nagy kérdés, hogy szélesebb keretméretet, azaz 36 m-es keretet, vagy a D-A-S rendszert válasszuk, mivel a kettő együtt nem működhet. Mivel a környező gazdaságok leginkább a 18 m-es keretet preferálták, így a művelőutak is ennek megfelelően vannak kialakítva a repcében, ezért a bérmunka szempontjából a 36 m-es kerettel célszerű választanunk a következő gépünket, mert jelenleg a 18 m-es művelőút mellett most egy újabbat kell csinálnunk. A 36 m-es keret esetében el tudjuk fogadtatni azt, hogy minden második nyomban megyünk, fele akkora taposási kárt okozva. 30 méter felett a D-A-S rendszert nem ajánlják, úgy nagyon nehéz lenne a keret a gépnek. Aki ilyen permetezőt szeretne vásárolni, az ne féljen a nagyobb szivattyúteljesítménytől, szerintem így kell rendelni a gépet. Nekünk egy 320 l/min teljesítményű szivattyú van rajta.

– A 27 m-es keret már alumíniumból van? Mennyire nehéz ilyen munkaszélességgel dolgozni?

– Nekünk négy részből áll a keretünk; két belső tagból, ami acélból van, és két külső tagból, ami alumínium. Így teljesen különálló egységekből áll, de ezzel a megoldással sem túl könnyű. Nem kell tartani a szélesebb mérettől, de természetesen hozzá kell szokni. A GPS nagyon sok segítséget ad. Miután végighaladtam a tábla szélén, a számítógép kiszámolja a tábla területét, megadja a körvonalát, ezt elmenti, felvázolja a forgókat, az összes művelőutat. Ettől kezdve nem kell kapcsolgatnom, hanem automatikusan végzi a szakaszolást, a ki- és bekapcsolást a tábla végén és elején. Ha véletlenül sarokra esik a tábla, akkor a gép automatikusan leszakaszol, nem kell foglalkozni vele. Ezért mondjuk azt, hogy művelőelektronika nélkül már nem szabad permetezőt vásárolni. Ha úgy számolunk, hogy egy GPS rendszer 6000 euróba kerül, és 5% vegyszert meg tudunk takarítani, miközben 35 millió forint értékű vegyszert juttatunk ki vele évente, csak a saját cégcsoporton belül, akkor ez azt jelenti, hogy az ára egy éven belül megtérül. Arról nem is beszélve, hogy nitrosolt is szórunk, amit nagyon pontosan kell kijuttatni.

– A nitrosol szóráshoz kell-e valamilyen átalakítást végezni a gépen?

– Semmit, nem teszünk mást, mint fúvókát cserélünk, hogy nagyobb cseppméretben tudjuk kijuttatni a nitrosolt. Ez egy TeeJet fúvóka, speciálisan a műtrágyaszóráshoz, így nem égeti a növényzetet, nem gond, ha fúj a szél. Arra azért oda kell figyelni, ha esténként befejezzük a munkát, mossuk át vízzel jól a rendszert, mert főleg a csapoknál be tud rakódni a nitrosol.

Egy nap állás –  négy év alatt

– Mennyi időt vesz igénybe egy téli felkészítés?

– A gép saját kompresszorral rendelkezik, így 1 óra alatt meg lehet oldani mindent, ugyanis, úgy van kitalálva, hogy levegővel az egész csőrendszert ki tudom fúvatni, magyarán kinyitok egy csapot, és a fülkében gombokat nyomogatva az egész rendszert le tudom vízteleníteni. Mi úgy szoktuk csinálni, hogy öntünk bele 60-80 liter fagyálló folyadékot, újra elindítjuk a szivattyút, és az végigvisz mindent az egész rendszeren, így fagyásból eredő gondunk még soha nem volt.

– Mennyire ellenálló a vegyszereknek a gép – a kerettől kezdve az alvázig?

– Az alváz olyan bevonatot kapott, amit a vegyszer és a műtrágya nem károsít, ha csak meg nem sérül valahol. Festésből eredő gondunk nem volt. A golyóscsapokban műanyag egységeket már kellett cserélni, mert a vegyszerek, főleg a por alapúak „eszik” a csapok belsejét. Tömítéseket cseréltünk, ez pár ezer forintból megvolt, és 2-3 óra alatt végeztünk is vele. A kereten még semmi ilyen okból származó károsodást nem vettünk észre.

– A gép szervizéről, karbantartásáról hallhatnánk valamit? Mit kell elvégezni rajta? Ki végzi a karbantartást?

– A gép szervizelését az első alkalmat kivéve én végzem, évente egyszer. A motorolajat kétszer cseréljük egy évben; 900 óra lenne a csereperiódus, de azt nem várjuk meg, 500 óránál lecseréljük a motorolajat, a hidraulikáét csak évente. Szűrőket évente cserélünk, és egy jó nap alatt meg lehet csinálni mindent. A napi karbantartás általában zsírzásból áll, ugyanis a hidaknál, ahogy a féltengelyek kicsúsznak, az a pont napi zsírzást igényel, sőt, naponta többször is le kellene kenni, mivel a napraforgó vagy a kukoricaszár, ahogy kimegy az ember a táblára és szét van tolva a kerék, abban a pillanatban ledörzsöli róla a zsírt. Így igazából a következő összehúzásnál a féltengelyeknél már nincs kenőanyag. Egyébként zsírozógombbal jól el van látva, a keretet nem kell minden nap kenni, azt elég havonta egyszer; csuklópontok és láncok vannak rajta, amik a csukást vezérlik, ott kell ezt megtenni. A napi karbantartás mintegy 10 percbe telik.

– Milyen meghibásodások fordultak eddig elő?

– Apróbbak többször voltak, elsősorban szenzor típusú meghibásodások, főleg a járószerkezetnél, ott ugyanis ezek olyan helyeken vannak, ahol a napraforgó elérheti. A tavaszi munkák során nincs ilyen gondunk, de ősszel volt már olyan, hogy nem lehetett felemelni a gépet, és menni kellett szenzorokat igazgatni; ennyi, ami meghibásodhat. Keretgumibak-csere volt még, illetve másfél-két év, 1500 üzemóra után az eredeti gumiköpenyek nem bírták a terhelést, és kidurrogtak. Elég nehéz a gép, és mivel nitrosolt is szórunk, ami nehezebb fajsúlyú, úgy látszik ezt nem bírta a gumiköpeny. Az új márka már jobban viselte a súlyt. Egyébként 340/85×48-as méretű gumiabroncsok vannak rajta.

– Milyen az alkatrész-kiszolgálás?

– Ha valamit kérünk, egy telefon, és bármit megküldenek. Megrendelem délelőtt, és másnap délelőtt itt is van. Ha nincs Magyarországon valamelyik alkatrész, és sürgős, akkor három napon belül az is ideér, de olyan eset is előfordult, hogy szétment a szivattyú csapágya, és ugyan az országban nem volt hozzá alkatrész, de a Starcz Kft. egy nap alatt beszerezte. Úgy érezzük, tökéletesen biztos ez a „háttér”, jó a hozzáállásuk. A négy év alatt csak egyszer fordult elő, hogy alkatrészre várva egy napot kellett állnunk. Mivel a vizsgált gép már négy éves, és a gyár sok mindent változtatott a típuson az elmúlt időszakban, ezért itt a jelenleg kapható gép műszaki ismertetését tesszük közzé:

Dammann DT 2000H „Highlander” önjáró permetezőgép

A Dammann 2000 H Plus járművet a közép-európai igényekhez igazítva továbbfejlesztették, hogy a kukoricabogár elleni védekezéshez és a napraforgó deszikkáláshoz is lehessen használni a munkák elvégzésére. Motorja 6-hengeres Mercedes-Benz dízelmotor, amelynek teljesítménye: 190 kW (260 LE). A gép hidrosztatikus kerékmeghajtással és elektronikusan szabályozott összkerékhajtással rendelkezik. Az összkerék-kormányzású rendszer nyomkövető, lehetővé teszi a művelőnyomtól való csekély eltérést és a kiváló fordulékonyságot. Különböző kormányzási lehetőségek, mint pl. az oldalazó (kutyanyomon) járás is lehetséges. Nyomtávolsága 2250 és 3050 mm között változtatható, hasmagassága 110 és 190 cm között állítható.

A légrugózású és hidraulikus lengéscsillapítású tengelyek gondoskodnak a kellemes utazási komfortról.

Tartálytérfogata 4 000 liter, a GFK-biztonsági tartály 5%-os többlet térfogattal rendelkezik,. A tartályban hullámtörő lemezek biztosítják a biztonságos szállítást; az egység belső örvényfékkel, előszűrővel és leválasztóval is rendelkezik a durva szennyeződések kiszűrése érdekében. 400 l-es integrált tisztavizes tartályt is találunk a gépen. A folyadékszint méréséről a Tank-Control digitális egység gondoskodik. A kézmosótartály 20 l-es. A hidraulikusan nyitható-zárható szórókeret 50%-a alumíniumból készült, a nagyobb stabilitás és súlycsökkentés érdekében, a szállításhoz az egységet hidraulikus biztosítóval látták el. A keret vízszintes és függőleges irányú lengéscsillapítását ultrahang-vezérlésű pneumatikus lejtőkiegyenlítővel oldották meg. Hagyományos szórókerettel 24-36 méter, D-A-S légrásegítős rendszerrel 24-30 méter kerethosszal rendelhető. A fúvókacső ”-os, 50 cm fúvókatávolsággal, egyedi fúvókatartókkal. Szivattyúja erősített, hosszú élettartamú membrándugattyús szivattyú, hajtása közvetlenül a gépről, hidraulikusan történik. A 4-utas szívóarmatúra 3”-os, automatikusan vezérelhető, akárcsak a 4-utas nyomóoldali programcsap. A gépet nagyméretű szívó- és nyomószűrővel látták el. A fúvókavezérlés és nyomásszabályzás elektropneumatikus, a szórókeret-öblítés automatikusan működik. A nyomószűrő öntisztító rendszerű. A tartályban lévő keverőmű kézi és automatikus működtetésű is lehet. A nyomóvezeték elektropneumatikusan kiüríthető.

Hidraulikus magasságállítás, alvázszintezés

Az önjáró permetezőgép járószerkezete közúton való közlekedésnél 2,25 m nyomtávolságú és 110 cm hasmagasságú. Ekkor a permetezőgép 40 km/h óra sebességgel tud haladni. Ugyanezen nyomtávval és hasmagassággal az alacsonyabb növénykultúrákban tud permetezni. A nyomtáv hidraulikus átállítása után (305 cm) a gép 190 cm hasmagasságig hidraulikusan felemelhető, és a magas kultúrákban (repce, kukorica, napraforgó) is használható. Kiegészítésképpen a dombos terepre automatikus alvázszintezéssel is rendelhető, így a gép stabilitása a 10 foknál nagyobb lejtőkön is megmarad. Az ultrahang-vezérlésű keret minden esetben követi a kezelendő felületet.

Tavaszi munkáknál és nedves talajállapotnál a gépet sorterelő nélkül javasolják használni.

Amennyiben az állomány magassága indokolja, úgy gyorsan és egyszerűen felszerelhetők a kerékvédő burkolatok, amik elterelik a sorba belógó növényeket a kerekek elől, valamint a hidraulikus elemeket is védik az esetleges sérüléstől. A gép alja lemezburkolattal van ellátva, ez biztosítja, hogy minél kevesebb sérülést okozzon permetezés közben a hasa alatt levő növényekben. A kiemelt helyzetben való munkavégzést a növényállomány sűrűsége, magassága és a terepviszonyok határozzák meg.

Vegyszerbekeverés, D-A-S levegőrásegítéses rendszer

Az új vegyszerbekeverő központ 60 literes kerek belső kialakítása és a 4 db érintőlegesen befújó vízsugár biztosítja a jó bekeverést és az öntisztítást. A csigavonalban haladó folyadékáram lehetővé teszi a nehezen oldódó por és granulátum feloldását és gyors beszívását. A tartály oldalán elhelyezett elektromos kapcsolókkal lehet vezérelni a szívó és nyomó ágba beszerelt golyóscsapokat. Ezek segítségével tudja a kezelő kiválasztani, hogy milyen munkafolyamatot kíván végezni (bekeverés, kimosás, permetezés, felszívás). A mechanikus csapokkal az elszívás sebességét, valamint a kannamosást és bekeverési funkciókat lehet szabályozni. A permetező szórókeretén elhelyezett tandem fúvókatartók menetközben kapcsolhatók, és így lehet az első, a második vagy mindkét sor fúvókával egy időben dolgozni. Ez a megoldás mindenesetben biztosítja, hogy a gép nemcsak a kijuttatandó l/ha értéket tartja, hanem a nyomás és cseppméret is optimális lesz. Egyedi megoldás a D-A-S dupla légrásegítős rendszer, amely jelentős szélsebességnél is biztosítja az elsodródásmentes, precíz kijuttatást. Ez a megoldás a cseppeket nagy hatékonysággal juttatja az állomány belsejébe és a levél fonákjára is. A két légfüggöny a fúvókasor előtt és mögött helyezkedik el. A légáram sebessége, mennyisége 10 fokozatban állítható.

Új, esztétikus, kiemelkedő komfortú vezetőfülke

Az új vezetőfülke jobb kilátást biztosít a gépkezelő részére, mivel a kilátást akadályozó holtteret minimálisra csökkentették. A vezető kényelmét szolgálja az új, nagyteljesítményű digitális klímaberendezés, amely a hűtést és fűtést is automatikusan vezérli. Az ajtó nyitása és szigetelése is új megoldást kapott. A fülke műanyag és textilbevonatú hangszigetelő szivacsburkolattal lett ellátva. A kezelő és kijelző szervek áttekinthetőek, jobb kéz felől vannak elhelyezve, a kapcsolókon levő szimbólumok egyértelműek. Külön-külön állítógombbal szabályozható a permetlészivattyú és a D-A-S ventilátor fordulatszáma. A permetlé kijuttatását és a szórókeret vezérlését, valamint a GPS vezérelte automatikus kormányzást egyazon monitoron lehet nyomon követni. A jobb oldalon helyezkedik el a járószerkezet működését kijelző monitor, a művelő- és tolatókamera képernyője, valamint a permetezést vezérlő számítógép monitora is. Ugyanezen az oldalon található a karfába integrált multifunkciós kar, amivel a járószerkezet és a permetezés is vezérelhető. Továbbá a kezelő gombok jelentős része is itt helyezkedik el.

Egyedülálló technikai megoldások

A fúvókáknál elhelyezett led-világítótestek a sötétben végzett permetezést is teljes biztonsággal lehetővé teszik. Sok esetben a magas hőmérséklet és alacsony páratartalom nem engedi meg a napközben való permetezést, erre nyújt ez a megoldás alternatívát. Ezzel a kialakítással kedvező hőmérsékleten jobb hatásfokkal lehet a vegyszereket kijuttatni. A hagyományos, illetve a D-A-S keretnél is lehetséges ezen opció megrendelése. A Dammann cég szakemberei egy új rotoros keverő- és tartálykimosó rendszert fejlesztettek ki. Ez a kialakítás lényegesen intenzívebb és egyenletes keverést, valamint szerváltás esetén sokkal jobb hatásfokú kimosást biztosít. Az egymástól 50-50 cm-re elhelyezkedő fúvókák egy csőtengely segítségével alternáló, illetve körkörös mozgást végezve sokkal jobb hatást érnek el a hagyományos kimosómegoldásokkal szemben. Minden önjáró Dammann-trac permetezőre – cserefelépítményként – rászerelhető egy Güstrower típusú kaparóláncos, röpítőtárcsás műtrágyaszóró. Ezzel a gép kihasználtsága jelentősen megnövelhető. A permetezőegység, mint egy konténer, leszerelhető, és helyette a műtrágyaszóró adapter helyezhető fel. Ez a berendezés alap- és fejtrágyázásra, meszezésre és egyéb szárazanyag kijuttatására is alkalmas. Az adagolást számítógép tartja a kívánt kg/ha értéken, a mindenkori haladási sebességhez igazodva. A „Highlanderre” való felépítmény 6 m3 térfogatú.

Hatala László

Képek: Dammann, Hatala László, Farkas Imre illetve
Kalfsbeek-Dobóczi Anna

A forgalmazó hozzászólása

A 2012-ben érkező Highlanderek újabb fejlesztésekkel is rendelkeznek. Az első híd királycsapos megoldása szilentblokkos kivitelű. Az alvázszintezés miatt a hidraulika teljesítménye 260 l/percre lett növelve, így a kiemelés időigénye 15-20 másodpercre csökkent, valamint a lejtőszintezés 5-7 másodperc alatt megvalósul. A szintezős gépeken alap, +30, +50, +70 cm fokozatonkénti kiemelés lehetséges, így ezzel követni lehet a mindenkori növényállomány magasságát. A gépek nemcsak led-világítással és rotoros keverővel, hanem fúvókánkénti szakaszolással és automata proControll kimosóprogrammal is kérhetőek. Az automatikus kormányzás 30, 15 és 2 cm pontossággal is rendelhető. A gép RTK-jellel is tud működni.

Starcz Tamás, Starcz Kft.