fbpx

A Claydon vetőgéppel időt és pénzt takaríthat meg

Írta: Farkas Imre - 2021 augusztus 18.

A Claydon sávos direktvetőgép élen jár a brit direktvetéses technológiában. Ezzel a módszerrel nemcsak időt, hanem jelentős költséget is meg lehet takarítani.

A Claydon direktvetőgépet Jeff Claydon mérnök-gazdálkodó fejlesztette ki azzal a céllal, hogy csökkentse a talajművelés és vetés költségeit, javítsa ezen műveletek időzíthetőségét, illetve a technológiával javítsa a növények életfeltételeit a kelet-angliai kötött agyagtalajokon.

A Claydon vetőgép mára központi eleme a cég által kifejlesztett teljeskörű sávos vetési rendszernek. Ez iránt nem csak az Egyesült Királyságban, de szerte Európában is egyre többen érdeklődnek. A technológiával úgy lehet 26% termésnövekedést elérni, hogy közben alacsonyabbak a költségek. A Claydon sávos vetési rendszer célja, hogy a talajt csak a vetési és gyökerezési zóna környékén műveljük, a magot pedig a friss, tiszta földbe juttatjuk bele. A sorok közötti bolygatatlan talaj megőrzi szerkezetét, nedvességtartalmát, így azonnali csírázást tesz lehetővé, a gyökerek akadálytalan növekedése pedig a gyors fejlődés előfeltétele.

 

Claydon Hybrid
A Claydon Hybrid vetőgépsorozat két szériából áll

 

Claydon Hybrid

A Claydon Hybrid vetőgépsorozat két szériából áll: A függesztett M-család és a vontatott T-széria. A Hybrid vetőgépek „lelke” az egyedülálló, szabadalmaztatott kétkéses sávos talajművelő rendszer, amellyel a mag alatt megszüntethető a talajtömörödés, és így ideális környezet jön létre a növény növekedéséhez, hiszen a talaj szellőzik, a gyökér pedig akadálytalanul fejlődhet. A hagyományos direktvetőgépek tárcsával készítenek egy tömör hasítékot, amelybe a mag belekerül; ennek az a hátránya, hogy a tárcsa vágóéle a hasíték alját összetömöríti, a tömörödés pedig nem engedi le a talajba a vizet. Ez a gyökér növekedését is gátolja, de esős időben a mag így akár el is rothadhat. Ennek kiküszöbölésére a Claydon kétkéses rendszerének első eleme a lépcsősen elhelyezett, 18 cm munkamélységű volfrám késsor. Mindegyik kés mögött egy szárnyas penge fut, amely megemeli a talajt, és egy Y-alakú, 18 cm széles művelt sávot hoz létre, amelybe a penge mögött közvetlenül haladó vetőgarat beleejti a magot.

 

Claydon Hybrid
Claydon kétkéses rendszerének első eleme a lépcsősen elhelyezett, 18 cm munkamélységű volfrám késsor

 

Végül egy sor egyengetőelem finoman betakarja és letömöríti a magágyat. A körülményektől függően a legtöbb kultúrnövény esetében a 17 cm-es penge használatos, de 12 és 7,5 cm széles is rendelkezésre áll a kisebb magokhoz, illetve nedves talajviszonyok esetére. Emellett egy speciális kést fejlesztettek ki bab termesztéséhez. A szárnyas pengék felerősítése a Bourgault Speed-Loc rendszerrel történik, így a csere gyors és egyszerű.

A vetőgép jellemzően 30 cm-es sortávolsággal dolgozik, a sorok közötti 12 cm széles sáv műveletlenül marad, hogy megőrizze a nedvességet és a tápanyagot, illetve ez gondoskodik arról is, hogy minden növénykéhez elegendő fény és levegő jusson. Egy további előny, hogy ezek a sávok permetezéskor vagy műtrágyaszóráskor megtartják a traktort, így nem lép fel talajtömörödés. Ha csak a mag környékén műveljük a talajt, a vonóerő-igény is alacsonyabb.

 

Claydon Hybrid
A vetőgép jellemzően 30 cm-es sortávolsággal dolgozik, a sorok közötti 12 cm széles sáv műveletlenül marad

 

A vetőgép 11 éves története során Jeff Claydon állandósította a költségcsökkentést, miközben hozamai nőttek. A Saaten Union tesztjei igazolják, hogy az utóbbi öt évben a Claydon vetőgéppel vetett táblákon nőnek a hozamok a hagyományos, szántáson alapuló termesztési rendszerekhez képest. 2011-ben 31 kísérleti parcellán vizsgálták a búzatermést. Az átlag 9,23 t/ha volt, ami a hagyományosan művelt területeket 26,6%-kal (1,94 t/ha-ral) múlta felül. A repce 6,05 t/ha-t produkált, ez 15% növekedés.

 

Claydon strawharrow
Claydon szalmaborona 1-2,5 cm-es mélységig megkaparja a talajfelszínt, a gyomirtás idejére kikeleszti a gyomnövényeket.

 

Gyomszabályozás

Ha bármilyen módon csökkentjük a talajművelés intenzitását, kulcskérdés a hatékony gyomszabályozás. Ahhoz, hogy a gyommagvak a permetezés előtt kicsírázzanak, Jeff Claydon kifejlesztette a Claydon szalmaboronát, amelyen öt sorban helyezkednek el erős fogak. Ezek szöge hidraulikusan állítható. A gép 4,0 m, 7,50 m és 15 m munkaszélességben kapható. Lényege, hogy 1-2,5 cm-es mélységig megkaparja a talajfelszínt, a gyomirtás idejére kikeleszti a gyomnövényeket. Akár 25 km/óra sebességgel is használható, így teljesítménye óránként 12 ha.

 

Twin-Tine

A Twin-Tine-megoldást a Hybrid vetőgéphez fejlesztették ki, annak érdekében, hogy a brit és európai gazdák például rendkívül csapadékos időjárási viszonyok között is boldogulhassanak. A sávos művelésnek, a vetett csíkok között maradó, a traktor+vetőgép kombináció súlyát megtartó bolygatatlan sávoknak köszönhetően a Claydon vetőgépek olyankor is képesek dolgozni, amikor más vetőgépekkel nem lehet rámerészkedni a földekre. Az is szerencsés, hogy a Hybrid függesztett gép, és nincsenek tárcsái vagy tömörítőkerekei. Így ugyanis jó a hasmagasság, sáros talajon nem fenyeget az eltömődés veszélye. Mindazonáltal a Twin-Tine munkaelemet a Hybrid vetőrendszer fejlesztése egyik részének tekinthetjük: a cél az, hogy a géptulajdonosok még rugalmasabban, mindenféle talaj-és időjárási viszony közepette dolgozhassanak. Az eredeti Dual-Tine rendszernél elöl fut egy talajtörő kés, mögötte ugyanabban a vonalban a második kés a magejtőcsővel. Ezzel ellentétben az új Twin-Tine esetében a második kést két „vetőfoggal” helyettesítették, amelyek a magot egy 30 mm széles sávban helyezik le, az első talajtörő kés által készített művelt csík két szélétől 75 mm-re.

 

Claydon Hybrid
A Twin-Tine mindegyik Claydon Hybrid vetőgépen alkalmazható

 

A két vetőfog a hagyományossal egyező vetésmélységben is alkalmazható, de olyan speciális növények vetését is lehetővé teszi, mint a bab. Az új Twin-Tine rendszer előnye, hogy a két fog szépen megművelt talajt képez a mag körül, de a mag alatt egy szilárdabb felület van, ettől a csírázás egyenletes és gyors. A gyökér itt is akadálytalanul nőhet. A fog vékony, keskeny, így nedves, kötött talajban is boldogul anélkül, hogy összekenné a talajt vagy nagy nedves hantokat fordítana ki a földből. Mivel a magbarázda bezárul, a csigakártétel is csökken. A Twin-Tine mindegyik Claydon Hybrid vetőgépen alkalmazható, a már meglevő gépekre is gyorsan, egyszerűen felszerelhető, ami nagy segítség azoknak, akik már rendelkeznek a korábbi modellek valamelyikével. Nagyon sok termelő most a tavaszi növényeken gondolkodik: a Twin Tine megoldással felszerelt Hybrid vetőgép ideális segítséget kínál ehhez; a növények gyorsan és költséghatékonyan elvethetők, nincs szükség drága talajművelésre, a mag körüli porhanyós talaj pedig gyors csírázást és robbanásszerű korai  fejlődést tesz lehetővé.

 

Még több opcionális munkaelem

A vevői igényekre válaszul a Claydon több egyéb munkaelemet is kifejlesztett a Hybrid vetőgépekhez. Eredetileg a Claydon vetőgépekre vagy rögtörő lapok kerültek, amelyek a rögök törése mellett a magokat is betakarták, vagy rugós fogak, amelyek jobban dolgoznak nedves körülmények között.

Ahhoz, hogy az extrém körülmények között még hatásosabb legyen a magok betakarása, a Claydon opcionálisan egy második munkaelemet kínál. Ennek lényege az elemek kombinációja, azaz a rögtörő lapot rugós pálca követi, vagy nagyon nedves talajállapotnál két sor pálca van fenn a gépen.

Szintén opció a tömörítőkerék. A Claydon ezeket nem javasolja a legtöbb talajtípusra; tervezésük és kialakításuk célja kifejezetten a nagyon könnyű homoktalajokon történő nedvességmegőrző gazdálkodás elősegítése volt.

 

Forrás és fotók: https://claydondrill.com/