fbpx

Claas Lexion-600 Gépmax Teszt – Kevesebb veszteség, nagyobb teljesítmény, komfortosabb

Írta: Szerkesztőség - 2012 március 16.

Közeleg az aratás ideje, és egyre többet lehet hallani arról, hogy idén a nagy szárazság miatt kevesebb termény kerül a magtárakba, mint a tavalyi évben. Sajnos a gabonák valóban megsínylették az eső hiányát. Ha jön is a csapadék, azt legtöbbször nagy „robajjal” teszi, sokszor igen jelentős pusztítást hagyva maga mögött. Időjárásunkat a szélsőségek jellemzik. Ilyen körülmények között is jól jöhet egy nagy teljesítményű betakarítógép. Ha még azt is fi gyelembe vesszük, hogy az emberi erőforrás is egyre drágább, akkor különösen jól járhat az, aki megfelelő műszaki jellemzőkkel rendelkező kombájnt tudhat a magáénak. Persze, lehet ennek hátulütője is, ha a „technika ördöge” jelentkezik, és kiderül, hogy nem megfelelően kiépített a gép mögötti műszaki háttér.

E havi magazinunkban a besnyői Sallai Imre Mezőgazdasági Szövetkezet Claas Lexion 600-as gépét teszteljük, ahol régi hagyománya van a nagyteljesítményű betakarítógépek használatának. Matkovics László műszaki igazgató és Erdélyi László gépkezelő egyaránt segítségünkre volt abban, hogy minél többet megtudjunk a Claas zászlóshajójáról és a munka során szerzett tapasztalatokról.

Először arról érdeklődtünk, miért esett a választás erre a márkára és típusra.– A választásunk indoklásához 1996-ig kell visszanyúlnunk, amikor is a régi E típusú kombájnjainkat szerettük volna lecserélni – kezdte válaszát Matkovics László. – Már ki is néztünk egy márkát, abból is három darabot, amikor megjelent cégünknél a Claas üzletkötője, és egy németországi útra invitált bennünket. Akkor még a Mega változatok voltak ismertek itthon, de az utazás célja éppen egy újdonság bemutatása volt. Nehezen, de elfogadtuk a meghívást, és ekkor találkoztunk először a Lexionnal. A gép paraméterei és a megismert teljesítményadatok alapján az látszott, hogy nekünk ebből az újdonságból kettő is teljesíti elvárásainkat. Munkaszervezés szempontjából is könnyebbnek láttuk a velük elvégezhető feladatokat, így megváltoztattuk eredeti tervünket, és 2 db Claas Lexion 480-ast rendeltünk (ezek voltak Claas első rotoros kombájnjai).

A Magyarországra került öt gép közül kettő a miénk volt. A tapasztalatok velük kapcsolatban kedvezőek voltak, bár akadtak műszaki problémáik, viszont a gyártó és az akkori kereskedő is teljes mértékben mellettünk állt, és gyorsan elhárították a felmerülő hibákat. Ha kellett, éjszaka jöttek javítani. Öt év eltelte után kaptunk egy újabb jó ajánlatot a forgalmazótól, és lecseréltük a kombájnjainkat újakra, amelyek szintén ilyen típusúak voltak, de 400 LE feletti motorteljesítménnyel. Ezek már nagyon megbízható gépeknek bizonyultak, aztán hat év után, egy újabb lehetőséget meglovagolva váltottunk a Lexion 600-ra, amelyek a 480-asnál is minden tekintetben többet tudnak.

– Mekkora vágóasztalokkal vásárolták ezeket a gépeket?– Kilenc métereseket választottunk hozzá, mivel ekkora motorteljesítmény mellett vétek lett volna az előzőek hét és felesét használni; olyan gyorsan kellene vele haladni, amit már sem a kezelő, sem a gép nem tudna elviselni, és ez csak a munka rovására menne. Így sem egyszerű feladat egész nap az 5 km/h-ás sebesség mellett dolgozni, de megvásároltuk a Laser Pilot (automatikus kormányzási rendszer) egységet, ami lényegesen megkönnyíti a kezelő munkáját.

A kombájnt ennek köszönhetően nem kell kormányozni, a kezelő sokkal jobban tud figyelni minden másra, ezáltal növelhető a napi teljesítménye. A kukoricához Conspeed 12/75 C soros merev adaptert használunk.Mivel a repce termesztése mellett akkor még nem tettük le egyértelműen a voksot, így utólag vásároltuk meg a Biso repcetoldatot, holott ha ez előbb tisztázódik, jobb lett volna a Variós gabonaasztal, amelynek előnyeit jobban ki tudnánk használni.

– Mekkora területről és milyen növényeket kell betakarítania a két gépnek évente?– Gabonából 1200-1400 ha-t, 500-600 ha-t kukoricából, 400 ha-t napraforgóból és 100 ha repcét. Tehát évente mintegy 2300-2500 ha-t vágunk le összesen. Napi teljesítményük 30-40 ha volt tavaly, 10 órás műszak alatt, de az idén ez valószínűleg 50 ha-ra fog nőni a szárazság miatt, mivel most lényegesen kisebb szalmamennyiséggel számolunk. Ezt a teljesítményt 5 t/ha-os búzában tudtuk produkálni, árpában ettől valamivel kisebb teljesítményt értünk el a géppel. Kukoricában a szárító teljesítménye szab határt, pedig ott csak az egyik gép dolgozik. Ezt egyébként úgy rendezzük, hogy az egyik a napraforgóban, a másik pedig a kukoricában dolgozik, és ez évente cserélődik, az egyenletes terhelés érdekében.

– Mekkora szemveszteséget regisztrálnak?– Van egy vonal a szemveszteségmérőn, ami 1%-ot jelent, és ez a gyári beállítása. Ez alá nem engedjük, azaz nagyobb veszteséggel nem dolgozunk – nem minden a sebesség!– Milyen tisztán dolgozik a Lexion?– Ez az egyetlen paraméter, amelyben nem éri el a kisebb kombájnok jellemzőit. Úgy gondoljuk, olyan nagy a teljesítménye, hogy a rostafelülete már kevés ekkora mennyiséghez. Ez napraforgónál és repcénél volt leginkább tapasztalható.– Hogyan alakul a tört szemek aránya?– Ez nagyrészt beállítás kérdése, de olyan nagy a dob és olyan tág határok között állítható a fordulatszáma, hogy a szemtörés nem volt jellemző. Igaz, a tisztaság rovására is inkább a veszteséget és a tört szemek arányát minimalizáljuk. Véleményünk szerint a terményt még tovább tisztíthatjuk az előtisztítókkal a szárítás előtt, csak minél kevesebb maradjon a földön, és minél kevesebb mag törjön.– Mi kerül leszecskázásra?– A papírgyár közelsége miatt – amelynek nagy a szalmaigénye – a búzaszalmát a földről eladjuk, és így azt nem szecskázzuk; csak az árpáét, a repceszárat és a kukoricát.– Milyen fogyasztási értékeket tapasztaltak ekkora teljesítmény mellett?– Én a kezdetek óta gyűjtöm ezeket az adatokat, amelyek nagyon eltérőek, és nagyban függenek az időjárástól, a termés mennyiségétől, a talajtól. Ha jó a termés, akkor igazán jó a fogyasztás, rosszabb esetben a fajlagos mutatók is romlanak, mert a területet minden esetben be kell járni.– Hogyan látják az opcióválasztás lehetőségét?– A mi gépünk felszereltsége így jó, ahogy most van. A 600-as Lexion már eleve egy jól felszerelt gép. Amit lehet még rendelni hozzá, az a hozamtérképezés, az automata kormányzás – ezt utóbbit mi is kértük –, a lejtőkiegyenlítés, a dobfordulatszám-csökkentő (erre csak nagyon érzékeny növények esetén van szükség), a varioasztal.

Amit fontos kiegészítőnek tartunk és a későbbiek során meg fogunk rendelni, de jelenleg még nem vagyunk rá felkészülve, az a GPS és a hozamtérkép, ami megtakarításokat hozhat.Gumiköpenyből a majdnem legszélesebbet választottuk, hiszen számunkra elsődleges a talajnyomás csökkentése, de fontos figyelembe venni a közlekedési lehetőségeket, mert a széles gumizás megnöveli a kombájn szélességét, nehezítheti a közúton való haladást. Nekünk szerencsére a közelben vannak a földjeink, így a mi haladásunkat ez a korlátozás nem befolyásolja.– Ki végzi a karbantartást?– Nálunk a kombájnosok gépszerelő végzettségűek, így a javításokat és a karbantartásokat is ők végzik. A két gépünk üzemeltetése 4 fő kezében van. Reggel kezdik a karbantartást, majd kimennek dolgozni. Azért bíztuk mindezt négy emberre, mert így a gép a 10 órás műszakot ténylegesen végigdolgozza, és a kezelők is mindenre oda tudnak figyelni.– Hogyan sikerült megoldani a gépek kiszolgálását?– Eredetileg, a régebbi Lexionoknál olyan szerelvényeket használtunk, ahol a traktor két pótkocsit húzott, és egy ürítés egy pótkocsit töltött meg. Ezzel a megoldással két egység győzte a feladatot, és csak nagyon távoli táblánál kellett még egyet bevetni.Ma viszont két nagyobb teljesítményű traktor egy-egy 18 t-ás pótkocsit vontatva végzi el ezt a munkát.

– Milyen a „gyári” szerviz és az alkatrészellátás?– Már az előző szériánál is alig, ezeknél a gépeknél pedig egyáltalán nem fordult elő olyan meghibásodás, hogy a szakszervizhez kellett volna fordulnunk. Az alkatrészek tekintetében is már nagyon régóta eredményes a kapcsolatunk a kereskedővel. Egy telefon, és már hozták is, amire szükségünk volt. A kopó alkatrészek egy részét mi magunk raktározzuk, a többit kihozzák, ha kérjük.Erdélyi László arról kérdeztük, hogy milyen tapasztalatai vannak az új technika működtetésével kapcsolatban, és miben különbözik ez a kombájn az előzőektől.

– Lényegesen egyszerűbb a beállítások elvégzése – mondta a gépkezelő. – Minden elvégezhető a fülkéből, és ez nem tart 5 percnél tovább. A fedélzeti elektronikai rendszer (Cebis) egy felügyeleti rendszerrel is rendelkezik, és ha bármi rendellenesség, akár egy ékszíjcsúszás mutatkozik, a monitor ezt is rögtön jelzi. Emellett a kombájn gépbeállítási menürendszerén 24 növény gyári alapbeállítása is megtalálható. Abban az esetben, ha a gyári beállítás nem megfelelő, úgy az egyénileg módosítható és tárolható. Ezen kívül a rendszer számos információt kijelez és sok paramétert kiszámol, amelyek egy speciális nyomtatóval a nap vagy a munka végeztével kinyomtathatóak.Az átvétel előtt a kereskedő egy oktatást szervezett, ahol megtanítottak a használatára, így amikor megérkezett a gép, már minden egyszerűen ment.A kezelhetősége szintén sokkal jobb a korábbinál, a joystick-kal sok mindent vezérelhetünk, és még programozni is tudunk róla bizonyos vágóasztal-beállításokat. Így például álló gabonából a dőltbe való átállás pillanatok műve. Az automata kormányzás segítségének köszönhetően nem olyan fárasztó a munkavégzés, nem kell annyira koncentrálni jobb és bal oldalra.A fülke nagyon kényelmes, még a klíma is automata. A kezelőülés melletti hűtőben hidegen tarthatjuk az üdítőnket. Nagyon gyorsak az ürítések, amit menet közben teszünk meg, de így sem tart tovább 3-4 percnél. Kukoricában napi 40 ürítést számoltam. A napi karbantartások szintén gyorsan elvégezhetőek. A gép méretét vonulásnál először még szokni kellett, csakúgy, mint a vágóasztal kocsiról való fel- és levételt, de mivel mindösszesen egy csatlakozó van, így az összekapcsolás már gyorsan ment. A fülke is lényegesen nagyobb az előzőnél, és a pótülés is fotelszerű kényelmet nyújt a használónak.

Motor/hajtásrendszerAz új, 16 literes, V8-as motor maximális teljesítménye 431 kW/586 LE (EWG 80/1269), amely 100 1/perces fordulatszám-csökkenés esetén 41 kW/56 LE többletteljesítményt kínál.Ezáltal mindig elegendő erő áll rendelkezésre a maximális áteresztőképesség biztosításához. Az elektronikus motorvezérlés extrém teljesítményigényeknél is alacsony fajlagosüzemanyag-fogyasztást biztosít. A hatékony hűtőrendszer új aktív tisztítórendszerrel van szerelve, amely állandóan és automatikusan tisztítja a hűtőt. A motorok megfelelnek a legújabb EUROMOT III a kipufogógáz normáknak.A 2 sebességes OVERDRIVE hajtómű munka- és szállítási üzemmódja megspórolja az időrabló kapcsolási folyamatokat, emelkedőn való haladáskor pedig jól jön az a jelentős vonóerő, amit tapasztalhatunk.

VágóasztalA nagy teljesítményű vágóasztal a nagy áteresztőképesség alapja. Segítségével a terményáram a lehető legegyenletesebben jut el a cséplőszerkezethez. Ezáltal lesz a gépben rejlő teljesítmény teljes mértékben kihasználható. A teljesítmény növekedik, az üzemanyag-fogyasztás csökken. A vágóasztal fel- és leszerelése gyorsan elvégezhető, a többfunkciós kapcsolónak köszönhetően Ez egy központi összekötőelem a hidraulikus és elektronikus funkciók számára, amely a hidraulikacsatlakozókat a hidrosztatikus motollahajtáshoz is tartalmazza.A vágóasztal lágy indítását egy ún. Soft-Start automatika biztosítja. Segítségével elkerülhetők a hirtelen terhelésimpulzusok a hajtóműben, illetve a tengelykapcsolókban, és az adapter élettartama megnő.

Apropó biztonság: az új vágóasztalfék segítségével az adapter azonnal megállítható, ami különösen fontos a kő- és egyéb tárgyak gépbe kerülésének megakadályozásához. A ferdefelhordóra szerelt porelszívás segítségével még poros aratás alatt is tiszta rálátás nyílik a vágóasztal teljes méretére.A LASER PILOT elektro-optikai érzékelők segítségével érzékeli az álló és a levágott termény határát. Az érzékelő a bal, illetve a jobb oldalra is felszerelhető, és vonuláskor behajtható.

APS+ROTO PLUS=CLAAS HYBRID RENDSZERA CLAAS HYBRID RENDSZER két találmány összeépítésének eredménye: ez pedig nem más, mint az APS cséplő- és a nagy hatékonyságú ROTO PLUS leválasztórendszer. A LEXION 600 gyors magleválasztásának az az igazi alapja, hogy 10-szer nagyobb a termény haladási sebessége a rotorok és a kosarak között, ugyanakkor a – szalmarázóládás kombájnokéhoz képest – nagy centrifugális erőnek köszönhetően nedvesebb szalmában is biztonságosan dolgozik. A megfelelő anyagáramot biztosító gyorsítódob, az új kialakítású 7/18-as csépkosár és az utóverődob kombinációjából álló cséplőszerkezet zavartalanul biztosítja a tőle elvárt teljesítményt, folyamatos és kíméletes magkezelés mellett. Az automatikus és terményfüggő (Auto Crop Adjust) gép beállításnak köszönhetően a cséplődob fordulatszáma és a kosárhézag egyszerűen beállítható. A gabonáról kukoricára vagy más nagy szemű terményre történő átszerelés problémamentesen elvégezhető.Egyszerűen csak ki kell cserélni a gyorsítódob alatti MULTICROP kosarakat. Ez néhány perc alatt elvégezhető, miközben a cséplőkosár érintetlen marad.Az új 7/18-as drótos cséplőkosár első négy kosársorában 7, míg a hátsó tartományban 18 mm-es réseket találunk. A jól bevált párhuzamos kosárállítás is a kiváló cséplési minőséget segíti. Csak egy csavarra van szükség a cséplőkosár kétoldali egyenletes beállításához. Ugyanakkor a beépített hidraulikus túlterhelés elleni védelem még az idegen testek okozta sérülések előtt lehetővé teszi, hogy a kombájn rizikómentesen, mindig a teljesítményhatárán dolgozhasson.

Az APS cséplőrendszer utóverő dobja a kicsépelt szalmát két különálló anyagáramra választja szét, és két egymással ellentétesen forgó, nagyteljesítményű rotorba vezeti be. Ezeknek a rotoroknak a forgó részei excentrikusan vannak csapágyazva, és úgy lettek méretezve, hogy roppant nagy centrifugális erőt is kibírjanak, amellyel az utolsó gabonaszemek is kiválaszthatók a szalmából. A LEXION 600 számára új, nagyteljesítményű rotorokat fejlesztettek. A leválasztás még hatékonyabb, a szalmakezelés még kíméletesebb és a szalmaminőség tökéletes. A hosszú szalmaszálakból remek rend készíthető, amely később tökéletesen bálázható.

A rotorok fordulatszáma a vezetőülésből variátor segítségével kényelmesen beállítható. A CEBIS segítségével 350 és 1.010-es percenkénti fordulat között lehet fokozatmentesen szabályozni – mégpedig függetlenül a cséplődob fordulatszámától. Ez nem csak a legkülönfélébb termények termény- és szalmakímélő fordulatszámának gyors megválasztását teszi lehetővé, hanem általa a gép megfelelő teljesítménye is egyszerűen elérhető.A LEXION 600-as elektromosan állítható rotortakaró lemezekkel rendelkezik, ezáltal a leválasztó rotorok felületét még tökéletesebben lehet szabályozni. A vezetőfülkéből kényelmesen, szakaszonként változtathatók a rotorok kosarának leválasztófelületei, és ezáltal a tisztítószerkezetre kerülő törek mennyisége is. A változtatható leválasztófelületek segítségével bármilyen aratási körülmény esetén maximális leválasztás érhető el.

TisztításA JET STREAM tisztítórendszert speciálisan a ROTO PLUS leválasztó rendszerhez fejlesztették ki. Az 56%-kal megnövelt első ejtőlépcső 150 mm magas lett. Az előkészítő asztal teljesen kihúzható. Az egyenletes és folyamatos széláramért a megnövelt áramláskiegyenlítő csatorna és a 8 rekeszes turbinaventilátor 2 elkülönített szélcsatornája gondoskodik. A rostafelületek 6,2 m 2 -re növekedtek, és a vezetőfülkéből elektromosan állíthatóak.Automatikusan felnyíló magtartályA 12.000 literes, felnyitható tetejű magtartály segítségével a kombájn a hosszú aratási szakaszokkal is megbirkózik. Ugyanakkor – a nagy ürítési teljesítménynek köszönhetően – a tartály kiürítése sem vesz sok időt igénybe; mindösszesen 3-4 percre van szükség, és az óriási tartály ismét üres. Mindezek összességében jelentősen növelik a napi teljesítményt. Közúton történő vonuláskor a magtartály egyszerűen lecsukható.

FülkeA tágas VISTA CAB vezetőfülke bőséges helyet biztosít. Az utas számára egy teljes értékű ülés áll rendelkezésre. A 3 ponton állítható kormányoszlop dőlésszöge és magassága minden kezelő számára beállítható. A nagy teljesítményű A/C MATIC automata klímaberendezés gondoskodik arról, hogy akár meleg, akár hideg külső hőmérsékletnél is kellemes hőmérséklet uralkodjon a vezetőfülkében. Az utasülés alatt található különálló hűtőmodullal rendelkező hőszigetelt hűtőbox elegendő helyet biztosít a romlandó ételek és a nagyméretű üdítőitalos palackok vagy dobozok számára is. A többfunkciós kezelőkar segítségével tökéletes finomsággal változtatható a haladási sebesség. Ezenkívül erről a karról szabályozható a haladási irány, illetve a vágóasztal egyéb funkciói, mint például a motollaállítás, de itt található a vágóasztalfék, valamint a magtartály ürítőcsigájának kinyitásáért, illetve az ürítésért felelős nyomógombok is.Az információk megjelenítéséért, az adatok rögzítéséért, a rendszer működtetésért és folyamatos figyeléséért az elektronikus fedélzeti rendszer, a CEBIS a felelős. A nagyméretű, könnyen leolvasható képernyőn mindig a kombájn üzemállapotának megfelelő paraméterek jelennek meg, és ezen kívül számos fontos funkció működése is lehívható. A kezelőterminál tisztán tagolt képernyőjén magától értetődő ábrák segítségével juthatunk a megfelelő információkhoz.

A LEXION 600-as akár éjszaka is ugyanolyan hatékonysággal arathat, mint nappal. A világításrendszere a teljes munkaterület megfelelő megvilágításáról gondoskodik. Xenon-terménymegvilágító és 6 db fényszóró teszi lehetővé, hogy a 9 m-es vágóasztalra is a legjobb rálátás nyíljon. A tarlómegvilágítás, az oldalsó világítás, a kormányzotthíd-megvilágító fényszórók és a tolató fényszórók a legutolsó szögletet is megvilágítják. Az oldalburkolatok alatt található fényszórók karbantartáskor a szerelők munkáját segíthetik.Claas Lexion 600 műszaki adataiHatala LászlóA forgalmazó hozzászólásaA szemetes termény megjelenése a magtartályban nem feltétlenül a „ kevés” rostafelület eredménye. Napraforgóban a szemetesebb terményminőséget az is okozhatja a LEXION kombájnoknál, hogy a kalászos növények után nem kerül kiszerelésre az APS cséplőrendszer gyorsító és főkosara közé szerelhető cséplést elősegítő dörzsbetét. Ez jelentős törekmennyiséget okozhat, amelynek következményeként szemetesebb termény kerülhet a magtartályba. A másik tennivaló a beállítások finomítása. A LEXION 600-as kombájnban is alkalmazott CLAAS HYBRID rendszer független állíthatóságot biztosít az APS és a ROTOPLUS rendszerek között. Az elektromos rotortakaró lemezek alkalmazása és a megfelelő rotorsebesség megválasztása jelentős mértékben növelheti a szemtisztaságot!Nagy István Claas termékmenedzser, Axiál Kft.[m3 id="megjelent-gm" ev="2009" ho="06" honev="június-júliusi"]>