fbpx

Pöccre indul, és szebb lett, mint új korában

Írta: Kristóf Imre - 2022 november 11.

Szerencsés ember, akinek a szakmája a hobbija is. Gépész végzettségének nagy hasznát veszi Gyömrei Antal kedvenc IH traktorai felújításában. A hódmezővásárhelyi családi gazdálkodót megkértük, hogy mutassa be büszkeségeit.

Szerelem az első látásra

A két IH traktor azért is különleges, mert már 40 éve gyártották őket, és nagyon kevés érkezett be Magyarországra belőle. A piros és sárga színű traktorokat Gyömrei Antal édesapjával vásárolta meg, nagyon leromlott állapotban azért, hogy restaurálva újszerű állapotban pompázzanak.– 14 éves koromban a családunk vásárolt egy Case IH Magnum 8950-es traktort. Az volt az első új traktorunk, és egy szerelem volt az első látásra, ami a mai napig is tart. Olyan megbízhatósággal dolgozott az erőgép a gazdaságunkban sok-sok éven keresztül, hogy a CASE IH márka felé rajongásom alakult ki. Ezért szerettem volna a márka egy veterán korosztályba tartozó típusát felújítani. Így esett a választásunk az IH-3588 2+2 traktorra, amely formás, de tekintélyt parancsoló megjelenésével azonnal magával ragadott. Néhány éve, amikor ezt a traktort megvettük, nagyon rossz állapotban volt. A restaurálásához kezdve tökéletes munkát akartam végezni. Elkezdtem utánajárni az alkatrészeknek, szerencsére Amerikában még most is kaphatóak. Meg kellett tanulnom angolul is, hogy mindent rendben megrendelhessek. Sok-sok órát fordítottam erre a szabadidőmből, de nagy örömmel tölt el most már, hogy ilyen szép lett– nyilatkozta lapunknak Gyömrei Antal.

Gyömrei Antal
Gyömrei Antal családi gazdálkodó restaurált IH traktoraival

Lássuk a medvét!

Mindkét traktor egy pöccre indul. Öblös hangjuk betölti a környéket. Öröm nézni, ahogy a motorháztetőjük csillog a napfényben. Az 1980-as évek elején behozott IH traktorok motor nélkül érkeztek Magyarországra, és a hazánkban gyártott Rába motorokkal hozták forgalomba őket. Ebben a traktorban mégsem a Rába, hanem egy IH 7600 köbcentis, 180 lóerő teljesítményű, turbófeltöltésű motor van. – Amikor a restaurálást elkezdtem, egy eredeti motort akartam vissza szerelni. Sikerült beszereznem Amerikából motoralkatrészeket, felújítottam és összeszereltem őket, így került vissza egy eredeti IH motor a piros traktoromba.

motor

A legmodernebb műszerfala volt

A fülkében digitális műszerfal található, amiben az elektronika legalább 10 évvel megelőzte a korát. Egyik különlegessége, hogy mérte a motor/TLT-fordulat sebességét és a kipufogógáz hőmérséklet is, amiből tudta a traktoros, hogy mekkora a motor terhelése. Ez alapján lehetett következtetni az erőgép üzemanyag-fogyasztására.

műszerfala

Újabb kihívás

A Hódmezővásárhely külterületén szüleivel és testvéreivel családi gazdaságukban szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Gyömrei Antal nem elégedett meg egy traktor teljes felújításával. Gépész szakmája birtokában egy újabb IH erőgép helyreállításába kezdett.

– Ez a traktor eredeti IH motorral üzemelt a földeken, ebben nem cserélték fel Rába motorra. Teljes egészében fel kellet újítanom ezt is, nagyon nagy munka volt a restaurálása. Jelenleg a traktor derékcsuklójáig vagyok kész vele, még van neki jócskán híja, hogy teljesen kész legyen. Kinek mi a hobbija, nekem, amikor van egy kis szabadidőm, ezt a traktort restaurálom – mondta stábunknak nagy büszkeséggel Gyömrei Antal.