fbpx

A legkeményebb Pick-Up is ott volt a legkeményebbek versenyén

Írta: Szerkesztőség - 2012 július 02.

Június 16-án Balatonfüreden első alkalommal került megrendezésre a tervek szerint hagyományteremtő Balatonman triatlon megmérettetés, ahol az ország legkeményebb atlétái győzték le saját korlátaikat. A keménynek született Ford Ranger a Tour de Pelso kerékpárversenyhez hasonlóan ezúttal is jelen volt, és felvezetőautóként szolgált, illetve a logisztikai feladatok ellátásában segédkezett.

A Balatonfüreden, 350 indulóval megrendezésre került I. Balatonman Triatlon Fesztivál -on önmagukat megmérető versenyzők valóságos szuperatléták: a 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és 42,2 km futást egymás után, pihenés nélkül teljesítők valóban elmondhatják magukról, hogy igazi vasemberek, akik képesek legyőzni saját teljesítőképességük korlátait. A verseny szervezői ugyanakkor célul tűzték ki, hogy ne csupán a sportág élmenői számára biztosítsanak lehetőséget a megmérettetésre, hiszen megfelelő felkészüléssel bárki a távok teljesítésének reményével indulhatott el a versenyen (a klasszikus Ironman távot negyvenen teljesítették). Ennek érdekében a verseny három kategóriában került megrendezésre: Balatonman Iron, Balatonman 70,3, valamint Balatonman Special. Ezen felül a lelkes amatőrök akár váltóban is kipróbálhatták magukat.

A Balatonman

Az idén először, a tervek szerint hagyományteremtő módon megrendezésre került Balatonman-en részt vevő versenyzők ugyanazokkal a kihívásokkal néztek szembe, mint bármelyik Ironman versenyen. A szervezők reménye szerint verseny a Balaton kínálta festői környezet, a rendkívül nivós mezőny, és az amatőr versenyzők iránti nyitottság igazi hazai versenyként révén nagybetűvel kerül majd fel a nemzetközi triatlon térképre.

A Ford, amely hagyományosan a hawaii Ironman partnere is, büszkén segédkezett a Balatonman logisztikai feladatainak ellátásában, különös tekintettel arra, hogy a verseny felvezető-autójául szolgáló, keménynek született, kategóriaelső tereptulajdonságokkal, gázlómélységgel, vonóerővel és rakodókapacitással rendelkező vadonatúj Ford Ranger épp oly kiemelkedő teljesítményre képes saját kategóriájában, mint a versenyen önmagukat legyőző atléták.

 
CÍMKÉK fordpick-up