CLAAS COLUMBUS – Egy kis mezőgazdasági történelem

Kitartó munkával újult meg a fél évszázados kombájn.

Ha CLAAS kombájnt említünk, akkor jobbára a DOMINATOR, MEGA, TUCANO és LEXION típusok a cég legismertebb termékei, de azért itthon is találunk néhány igen szép állapotú, régebbi típust is. A Somogy megyei Várda községben felkerestük Zelenák Zoltán gazdálkodót – aki maga is felújított egy veterán CLAAS COLUMBUS kombájnt –, arra kérve, hogy ossza meg velünk a nehézségektől sem mentes, áldozatos leletmentő munka történetét.

– Hogyan és milyen körülmények döntött a kis CLAAS COLUMBUS kombájn beszerzése mellett, illetve hogyan sikerült rátalálni és megvásárolni?

– A mezőgépész szakma iránti érdeklődésem már kisgyerekkoromban kialakult. Ebben jelentős szerepet játszott az aratáskor a kombájnok közelében töltött idő. A CLAAS típusok voltak az akkori helyi téesz legkorszerűbb, legnagyobb darabszámban üzemeltetett betakarítógépei, így az évek során ezeken keresztül kerültem közelebb a kombájnozás fortélyaihoz, illetve a mezőgazdasági gépész szakmához.

A saját kombájn megvásárlásának a vágya – amolyan szakmai szenvedélyből – már középiskolás koromban megfogalmazódott bennem, de az első konkrét terv 2006 körül öltött testet, arra vonatkozóan, hogy legyen egy kis kombájnom. Nekiálltam hát az internetet böngészni, a fentebb említett márka típusai után. Akkoriban nem igazán ismertem a COLUMBUS és Európa modelleket, de amint megláttam ezeket, rögtön megtetszettek. Pláne, amikor egy sor technikai paraméterükről kiderült, hogy azok bizony napjaink CLAAS gépeivel azonosságot mutatnak. A Zala megyei Bókaházán 2007-ben találtam eladó példányt, ami már fel volt újítva. Sajnos akkor azt anyagi okokból nem tudtam megvásárolni. A terv tehát egyelőre meghiúsult, viszont 2008 nyara elején ugyanaz a tulajdonos árulni kezdett egy elég romos állapotú, 1962-es évjáratú COLUMBUS-t, ami eredetileg zsákolóállásos volt, és amely egy 1200-as VW Bogár motorral rendelkezett. Mivel akkor már megvolt rá a pénzem, azonnal telefonáltam, 2 óra múlva pedig a fészerben mértem fel a gép állapotát. Javíthatónak véltem, már csak meg kellett egyeznünk. Amikor jobban körbejártuk a darabot, kiderült, van hozzá egy gyári, 1100 literes magtartály a kellékeivel, valamint két első kerék. Ezek után már tényleg csak a megvétele és a hazaszállítása volt hátra.

– Milyen állapotban volt a kombájn, létezett-e valamilyen szakmai dokumentáció hozzá segítségül?

– A munkák során nagy segítség volt a géphez kapott eredeti alkatrész-katalógus és gépkönyv. Amikor hazahoztam, mindenki kétkedve nézte, hogy lesz-e ebből valaha is még működő kombájn. Meglepő volt azonban, hogy 46 éves kora ellenére igazából csak felületi rozsdával találkoztam az egész gépen!

– Mikor kezdte meg a felújítást? Hogyan sikerült a cserére szoruló alkatrészeket pótolni, illetve az elhasználódott elemeket rekonstruálni?

– A felújítás 2008 novemberének végén kezdődött a vágóasztal szétszerelésével. Amikor viszont a színről kellett döntenem, volt egy kis dilemmám. Eredetileg ezüst színben jöttek, illetve a 60-as évek közepétől már a korai sötétebb CLAAS-zöldben, de mivel ez a munka nem restaurálásnak indult, ezért a későbbiek zöld színe mellett döntöttem. A következő lépést az időjárás és némi betegség hátráltatta, így a munkálatok a következő év februárjának utolsó napjaiban folytatódtak: a rázóládákkal, a rostaszekrény gyűjtőasztallal, továbbá a dobok, kosár, csigák és láncok kiszerelésével. Ekkor már biztos volt a benzines motor száműzése, amit egy azonos márkájú, első generációs Golf személygépkocsi, 1.6-os dízelmotorjával váltottam fel. A motor eltávolítását a magtartály szakszerű elhelyezése követte. Alapos mosás, zsírtalanítás, korrózió-eltávolítás és felületkezelés után megtörtént az alapozás és a színre fújás. Festéskor gyakorlatilag csak az üres váz maradt, a felnik, illetve a motolla is megkapta a jellegzetes CLAAS-os, élénkpiros színt. A teljes száradás után visszakapta a kombájn a járókerekeit, majd az új karmantyúkkal és variátorszíjjal a menetvariátor, illetve a cséplődobok is beszerelésre kerültek. A következő lépés az új oldallécekkel és gumiszegélyekkel szerelt gyűjtőasztal és rostaszekrény visszaszerelése volt. Ezt követően a szalmarázók, a láncos felhordók és láncaik, új ékszíjak következtek. Akár már a finisben is járhattam volna…

Volt azonban a gépnek egy szépséghibája. Nem volt meg a hátulja, ám azt szerencsére a volt tulaj tudott szerezni nekem, egy szintén COLUMBUS-tulajdonos ismerősétől. További gondot okozott a menetvariátor hidraulikatömlőjének az eltörése, amire házilagos megoldást találtunk ki édesapámmal. Következett a tisztítómű visszaépítése, ami elég nehézkes dolog egy a szelelőventilátor-ház és egy szögvastartó közé beszerelendő facsapágy miatt. A szűkösre szabott hely nagymértékben korlátozta a rálátást és a hozzáférést, így két ember közös munkájára és technikai bravúrjára van szükség a szereléséhez. Ezek után már nem tűnt akkora dolognak a szalmarázók első csapágyainak a csavarját meghúzni, persze, ugyancsak a jó nagy szerelőnyílásokon keresztül, csak oda már vállig be kell nyúlni.

Váratlan gond volt a motor beszerzése, és utána az eredeti pajzs összeházasítása, mivel az eredeti motor teljesen más csatlakozási pontokon kapcsolódott motortartó pajzshoz. Az egyik volt osztálytársam, aki az esztergályos munkákat végezte, az eredeti nyeles tengely és a Golf-lendkerék segítségével készített egy tárcsás tengelycsonkot a szíjtárcsasornak. Azt a Golf-lendkerékhez lehet csavarkötéssel lehetett rögzíteni, az eredeti kuplungszerkezet csatlakozó furataiba. Az idő ekkor már nagyon szaladt – 2009 júniusának közepe volt lassan. Míg a tengelycsonk formálódott, addig én is gőzerővel készítettem az új motortartót, majd az új csatlakoztatóegységek segítségével sikerült a motor beszerelése. A kombájn elektronikus rendszerének a rekonstrukciójára sógorom segítségét kértem, mivel nem tanultam villamosságot. Az alapdolgokat elmagyarázta, közben írtam és rajzoltam, így kábé másfél óra múlva nekiálltam életemben először egy komplett villamos rendszer kiépítésének, amit egy háromnapos munka során sikeresen elvégeztem.

– Sikerült-e az újjászületett CLAAS kombájnt a gyakorlatban is kipróbálni? S ha igen, akkor milyen tapasztalatai voltak egy ilyen régi konstrukcióval végzett aratás során?

– Miután a gép összeállt, itt volt az ideje, hogy „szokjuk egymást”. Tehát kerültem vele kicsit a faluban, illetve felkerestem egy olyan területet, ahol már betakarították az őszi árpát, de nem aratták le a tábla egyik sarkában a gyomos, nedves, megdőlt állományt. Először azt takarítottam be vele. A próba jól végződött. De az igazi megmérettetésre 1 hét múlva került sor 6 hektár árpában. Ott derült ki, amitől a feszített tempójú felújítás során tartottam is: a hűtőt alulméreteztem, amikor személygépkocsi-hűtőt szereltem be. Szerencsésebb lett volna egy traktorszabályozós adagoló alkalmazása. De ezeket leszámítva nem volt különösebb baj vele. A szemtisztaság nagyon jó. A munkakörülményekről annyit, hogy az ember jobbján forog a garat, a ferdefelhordó, a cséplődob, egy méterre pedig a motor duruzsol, jobb könyökömnél a kalászvisszahordó, mögöttem a magtartály. Erős a zaj, a por, meg tűz a nap közben. Szerintem a vele egy korosztályba tartozó orosz SZK-3 és 4-es volt hasonló a „kényelem” szempontjából… Ezek ellenére is jó vele dolgozni, illetve a tudatában lenni annak, hogy az ember birtokában van a mezőgazdaságtörténelem egy kis töredékének!

GÉPmax-2013/I. lapszám cikke