Talán a műszaki eredetű hangok iránti különleges érzékenysége ösztönözte arra, hogy megismerje konstrukciójukat, történetüket, s gyűjtőként megtanuljon a nyelvükön.
Dr. Papp Zoltán egyetemi docens, a Győri Széchenyi István Egyetem Környezetmérnöki Tanszékének oktatója, végzettségét tekintve bányamérnök, alkalmazott hidrogeológus, aki tanári munkája mellett nagy szakértelemmel tárja fel hosszú idő óta az egy évszázaddal ezelőtt gyártott gépek működésének titkait. Ezt a hobbijával összefüggő – a hazai és a nemzetközi színtéren is kiteljesedő – munkáját a közelmúltban a győri Széchenyi István Egyetem nevében Dr. Földesi Péter rektor a „tiszteletbeli gépészmérnök” cím adományozásával ismerte el, csakúgy, mint korábban alma matere, a Miskolci Egyetem.
A szakmai nyelven stabil motorok gyűjteménye néven ismertté vált igen gazdag kollekció – amely száznál is több veterán gépet számlál – a Szigetközben, Dunaszegen található és látogatható. A stabil motorok, működő gépek helyreállítása nagy szakmai igényességgel, a korabeli valós műszaki tartalomnak megfelelően történt. Tulajdonosa a műszaki kultúra jeles alkotásait, különösképpen a gépész szakterület tradicionális gyártmányait egyetemeken, gépész találkozókon, a gyűjtők által tartott bemutatókon, több hallgatói rendezvényen és országos konferencián teszi közkinccsé. Van olyan gépe, amelyből a világon csak egy van, és amelyen 15 évig dolgozott, hogy az minden tekintetben eredeti legyen. Nem csak a veterán gépek, de azok immár teljes műszaki ismerete és felújításának gyakorlata is a birtokában van.
Örökség és szenvedély
Az elmúlt közel két évtizedben Papp Zoltán csaknem összes szabadidejét régi motorok felkutatásával, gyűjtésével és felújításával töltötte. A gépeket – talán csak a legnagyobbak kivételével – segítőtársak nélkül, két szál akácfapalló és három faék segítségével maga szállította kisteherautójával a Dunaszegen épített stílusos raktárépületébe.
Hogy honnan az indíttatása a nagyon komolyan vett hobbija iránt? – Nos, a válasza annyi, hogy édesapja nem kevesebb, mint tíz szakmának volt máig szinte pótolhatatlan mestere szülőfalujában, Kajárpécen. Az már csak „hab a tortán”, hogy egyik nagyapja egy korabeli grófi magánrepülőgép javítójaként dolgozott, a másik pedig gőzgépkezelőként vált ismertté. A műszaki érdeklődést, a gépek szeretetét, a munka tiszteletét tőlük tanulta.
Egyébként is azok közé tartozik, akiknek figyelmét már gyermekként is minden lekötötte, ami forgott, állt, ment, úszott vagy éppen elmerült, különösen akkor, ha közben füstölt, dohogott, műszaki zajt keltett…
A „mótorok”, mint meghajtógépek
Ezek a régies nevükön „mótorok”, vagy más néven „tűzgépek” vagy „tüzes-szél hordozók”, valamilyen munkaeszközt – szivattyút, fűrészt, darálót, köszörűt, cséplőgépet, szecskavágót, áramfejlesztőt – hajtottak egykoron.
Eleinte ezeket a meghajtó-gépeket nem járművekbe építették, hanem vaskerekű kocsikra szerelték. Lokomobiloknak nevezték el, kézi vagy állati erővel húzták/vontatták oda, ahol éppen szükség volt rájuk. Tömegük a mai szemmel nézve – megmosolyogtatóan kis teljesítményük mellett – tekintélyes volt; a legkorábbi típusok esetében nagyjából annyi igásállatra volt szükség a vontatásukhoz, ahány lóerősek voltak a motorok. Igen nagy felhasználójuk volt a mezőgazdaság, ahol egyre több szakterületen kerültek bevetésre.
A gyűjtemény gépei koruk és ritkaságuk folytán technika-, illetőleg ipartörténeti szempontból pótolhatatlanok. A belsőégésű motor történetének őskorát képviselő matuzsálemek 100 év körüliek, a legfiatalabbak is legalább 50 évesek. A népnyelv – jellegzetes hangjuk okán – csettegőknek, csühögőknek hívta őket.
Kávédarálótól a gépóriásokig
A mintegy száz darab körüli gépkollekcióból ötven darab a „tűzgépek” száma, amelyeket jobbára tekintélyes tömegű, egy vagy két lendkerékkel szereltek fel. A gyűjteményben azonban nemcsak ilyen gépek vannak, hanem sok más „relikvia”, ipartörténeti emlék is szerepel. Található itt például egy II. világháborús Tigris tank ma is működő különleges gyújtószerkezete csakúgy, mint egy soha nem használt kézi kávédaráló. Utóbbit a gyűjtő édesapja készítette hajdanán feleségének ajándékba, ám olyan szépen sikerült, hogy soha nem engedte használni, inkább vett helyette egy gyárit…
Papp Zoltán gyűjteménye legértékesebb gépeinek értelemszerűen a nyolcvan évnél öregebbeket tartja, de a „csak” negyvenéveseket is megbecsüli. A gyűjtemény, jelentős része az 1920-as évek előtti, amikor még a traktor, vagyis az „önjáró meghajtómotor” – mai kifejezéssel erőgép – nem jutott szerephez. Még korábban, a gőzgépek stabil, kocsin vontatott változatai dolgoztak amelyeket – a lassú sorozatgyártási gyakorlat miatt – csak fokozatosan szorítottak ki a stabil belső égésű motorok.
A „traktorvilág” előtti stabilmotorok műszaki, technikatörténeti értéke nagyságrendekkel nagyobb a későbbieknél – állítja Papp Zoltán –, ahol már tervrajzok, műszaki dokumentációk, szabadalmi jogok, stb. álltak rendelkezésre…
Időutazás a motorok körül
Papp Zoltánnal beszélgetni igazi élmény, és amikor a gyűjteményéről gépről gépre haladva kezd mesélni, akkor a program időutazássá válik. Sugárzik belőle a műszaki találmányok szeretete és ismerete, szerinte minden gépnek hangulata, története van.
– Sokan vannak, szép nyugodtan viselik egymást az őket körülvevő történelmi levegőjű épületekben, és persze állva alszanak – mondja némi iróniával. Aztán rövid, leltárszerű felsorolás következik részéről, hogy a sok látnivaló között valamiféle eligazodás, vagy rendszer segítse a látogatót.
A gyűjteményben legalább tizenöt olyan motor/lokomobil van, amelyet – legjobb tudomása szerint – a hazánkban napjainkig fellelt egyetlen darabként lehet számon tartani. Ilyenek például a következők: Witte, Reeves and Pulley (USA), a kromerizi Lorenz motorok közül legalább két típus, a Kállai-féle hajtógépek egyike, a Mayer lokomobilok két típusa, a Triumph dízelmotor és a bécsi motorgyárban 1921-ben készült benzinmotor.
A legrégibb motorok 1890–1910 körüliek. Ezt a kort amerikai (Famous, Atlas, Fairbanks Morse), másrészt hazai (Mayer, Kállai) gyártmányok képviselik.
A gépek nagyobb része benzin-, vagy kettős (petróleum-benzin) üzemű. Dízelekből kevesebb van ugyan, de megtalálható például a nagyhírű Brons (korabeli hivatkozások szerint Bronz)-féle dízelmotorok egy példánya, egy deutzi „szivaros” indítású dízelmotor. Itt látható az ugyancsak híres, egy hengerrel, két szemben mozgó dugattyúval és három hajtókarral működő Junkers dízelmotor (a korábban gyártott Oechelhauser – más átírásban Öschelhauser-féle kohógázmotor is hasonló szerkezeti elven alapult) és egy Triumph dízelmotor. A szemi-dízelek közül pedig az izzófejes HSCS- (stabil) motor és egy ez idáig ismeretlen gyártmányú, ún. Munktell-féle izzógömbös vagy gyújtógolyós nyersolajmotor is a kollekció részét képezi.
A tömegüket tekintve legnagyobb (egy tonna körüli) hajtógépek Szombathelyen készültek, ezek a 3, illetőleg 4 HP-s Mayer lokomobilok, amelyeket 1899 és az 1920-as évek eleje között gyártották (1901-től, a Mayer család kihalásával a cég a Mayer Gépgyár és Vasöntöde R.T. névre, 1911-ben pedig a Magyar Motor- és Gépgyárt R.T. elnevezésre váltott). E gépek kortársa a Kállai Lajos budapesti gépgyárában készített, vezérműtengely nélküli, szintén üzemképes, kb. 4-5 LE-s, ún. meregetős működésű hengerolajozóval ellátott lokomobil. Mindháromnak belső megszakítós, alacsony feszültségű gyújtószerkezete van, a gyújtószikra a korabeli izzólámpák elve szerinti (pillanatnyi) Volta-ív.
Néhányat kiválasztva
Aztán belevágunk a végtelennek tűnő műszaki-történelmi időutazásba a gyakorlatban. A Csehországban gyártott Szlávia motorjaiból hat változat is fellelhető a gyűjteményben, amelyek között gyári állapotú is van, fékkel ellátott vonórúddal vontatható állapotban. Megtalálható a motoron az eredeti vizes hűtőszekrény, és 5-6 LE teljesítményre képes, amelyet a szíjtárcsáról szíjmeghajtással lehetett levenni.
A Kállai Lajos magán motorgyártó által gyártott Kállai-motor, az 1920-as évekből, 5 LE-s teljesítményű, teljesen magyar. Budapesten készült, kisipari módszerekkel, és sajátossága, hogy nincs vezérműtengelye, egyetlen himba működik rajta a szívás és a kipufogás szabályozására.
Egy svéd gyártásból származó Munktell kétütemű nyersolaj motor több mint 110 éves, és vélhetően az egyetlen működő ilyen, amelyet akkoriban a skandinávok találtak fel. Izzófej helyett ún. izzógömbös vagy izzógolyós megoldást alkalmaztak. Gázolajjal vagy nyersolajjal üzemel, és valójában gőzhűtéses; a víztartálya egy gőzgyűjtővel van felszerelve, amely egy szelep szabályozásával old ki.
Hiteles forrásból tudni lehet, hogy Algyőn hatvan évig fűrészgépet hajtott, és az ölfát vágták vele. Aztán elfáradt, és alkatrész sem volt a feljavításához. Papp Zoltán viszont megtalálta, majd kitalálta, leméretezte, legyártatta a hiányzó alkatrészeket (ez, egyéb munkák mellett 15 évig tartott), és amikor minden részegység passzolt, üzemképessé varázsolta.
Az Omnium francia gyártmányú léghűtéses benzinmotor 1925-ből származik, amely azért született meg, mert a vízhűtésesek a kora téli időszakban – elsősorban figyelmetlenségből – gyakran szétfagytak. Aztán persze az idő múltával ismét a vízhűtés került előtérbe, a jobb hatásfoka miatt.
Egy Legrand 3 LE-s motor szintén gyönyörű állapotban látható, amelyet Hollandiából sikerült beszerezni. Dekoratív, könnyen mozgatható praktikus motor volt.
Itt látható Magyarország egyetlen működő Martos-Herz gyártmányú stabilmotorja, ami egy szárazmalmot hajtott, és ugyan kibocsátásakor nem volt kocsin, de ma eredeti gyári kocsira építve áll.
A szombathelyi Mayer-gépgyár a szakmában a legkiválóbbak között szerepelt, és az egyik legversenyképesebb ipari üzem volt hazánkban. Az első Mayer motort 1899-ben gyártották. A 14 lóerős, és 2,7 tonna önsúlyú – amiből csak a lendkerék 600 kg – darabot Erdélyből hozták vissza, és újították fel. A világon ez az egyetlen; pillangószeleppel állíthatóan fagázzal működött. Korábban sűrített levegővel, jelenleg viszont egy gázcsonkon keresztül betáplált gázzal lehet indítani, és alacsony feszültségű gyújtószerkezettel szerelték. A méretei hatalmasak, összehasonlíthatatlanok a mai, de akár a korábbi korszerűtlenebb, eddig látott motorokkal. Érdekesség, hogy a gyűjteményben tíz olyan motor található, amely még a gyújtógyertya feltalálása és alkalmazása előtti időszakból származik, és ún. elütős, alacsonyfeszültségű gyújtószerkezete van.
-A Hofherr izzófejes HSCS motor a sorban a következő, amely nem porlasztott üzemanyaggal, hanem befolyó rendszerrel működött. Akkoriban a motorokat erős vázzal ellátott vaskerekű kocsikra helyezték el, és ökrökkel vontatták a helyszínekre, ahol a munkáját igénybe vették.
A magyar mezőgazdasági gépgyártás egyik megalapítója és világhírűvé fejlesztője volt Hofherr Mátyás. A cég 1883-tól kezdődően gyártott gőz-lokomobilokat és gőz-cséplőgépeket. A két világháború között a vállalat bevezette az egyhengeres izzófejes nyersolajmotorral hajtott traktorok gyártását, amely újabb világsiker lett.
És végül egy motor Kállai Lajos motorgyárából. A gyár 15 éven át működött, és mintegy 5 000 darab motort gyártott. Hajtottak ezek a motorok cséplőgépet, malmot, de még húsklopfolót is.
-A magyar motorok elnagyoltabbak, rusztikusabbak és borzasztóan strapabíróak voltak, szemben a küllemre szebb cseh versenytársaikkal. Az 50 éves élettartam viszont nem meglepő egy ilyen darabnál. A hazai motorok ott állnak a cseh és amerikai társaik mellett a századfordulóból. A verseny nagy volt, hiszen az USA-ban ebben az időben több mint 3 000 motorgyár működött.
Hogy mit „tudtak” a motorok, és mire volt képes Papp Zoltán, az abból is jól érzékelhető, hogy Kiskunhalason a földből kiásott, 1910-ben gyártott Waterloo motor 8 nappal a megmentését követően – a gondos kezek munkája és a szakértelem révén – már működött!
A műszaki érdeklődésű olvasók felé pedig Dr. Papp Zoltán ajánlattal is él. Mert ha az említett gépcsodákon kívül nem láttak még rézlemezből benzintartályt; I. világháborús lövegkocsikereket; meregetős olajozót; magyar gyártású, 100 éves karburátort és még számos egyéb korabeli, kivételes műszaki érdekességet, akkor hát itt az alkalom, hogy bejelentkezzenek, és meglátogassák Dunaszegen a gyűjteményt!
Nagy Zoltán
