fbpx

GÉPmax – 2015-11 – november

Írta: Szerkesztőség - 2015 november 20.

Kedves Olvasó!

Lapzárásunk előtt pár nappal még a hannoveri Agritechnica szakkiállítás standjait jártuk körbe, keresve az érdekes és hasznos innovációkat, megvizsgálva, mivel rukkolnak ki a gépgyártók a következő évekre. A kiállítás méretei még így a sokadik alkalomra is megdöbbentőek: közel 30 elképesztő méretű csarnok, közöttük a fáradt látogató akár ingyenes buszjáratokkal is közlekedhet, mindezek mellett komoly szervezettség, áttekinthetőség. 450 000 látogatónak mutathatta be fejlesztéseit a majdnem 3 000 kiállító, és természetesen az első két nap idén is a szűkebb szakmáé, kereskedőké és a sajtó képviselőié volt.

Már az elmúlt két hónapban is sok érdekességet bemutattunk előzetesként, és természetesen ezt még egy ideig – a sok értékes innováció miatt – folytatni is fogjuk. Előzetesként most csak két érdekesség: továbbra is egyre nagyobb szerepet kap a gépekben az informatika, elektronika. Ehhez kapcsolódik például az egyik vásárdíjas termék is, amelyről büszkén mondhatjuk, hogy bár az ismert svéd gépgyártó forgalmazza, de az ötlet hazai, és a gyártás is Magyarországon, a hajdúszoboszlói Digitroll Kft.-nél történik. (A 18. oldalon egy rövid interjúban a termékről és a cégről is olvashatnak.)

A másik érdekesség – bár értelemszerűen ez nem új tendencia, csak egy ekkora kiállítást végigjárva sokkal jobban látszik –, hogy a kínált gépek egyre nagyobbak – lóerőben, munkaszélességben, igazán bármilyen paraméter alapján. Nézhetjük akárhogy; lehet preferálni bizonyos fejlesztéseknél a kisebb gazdaságokat, de a világ gépgyártása elsősorban az egyre nagyobb termelékenység biztosítását tűzte ki célul, ez nem kérdés. A kérdés már inkább az, hogy meddig lehet ezt fokozni? A két évvel ezelőtt látottakkal összehasonlítva bizton állíthatjuk, hogy most még lehetett.

Mindenképpen kedvező, hogy a gyári képviselőkkel, forgalmazókkal beszélgetve nyugodtan kijelenthetjük: sok, az Agritechnicán bemutatott termék január végén hazánkban, az AgroMASHExpo szakkiállításon is megtekinthető lesz majd. Addig azonban többet megismerhetnek közülük akár lapunk hasábjain is: például a Fendt újdonságait, melyek között különböző díjnyertes termékeket is találhatunk (42. old.), az AHWI-Prinoth erdészeti gépeit, az Avant 420 rakodót egy teszt keretén belül, valamint például a Maschio Corona 300 univerzális vetőgépét.

A lap elolvasásához hasznos időtöltést kívánunk!

Üdvözlettel:Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK