fbpx

Vonóerő-növelő

Írta: Szerkesztőség - 2020 január 10.

Igaz, hogy már 2017-ben bemutatták a Terra Trac járószerkezettel rendelkező CLAAS AXION 900 első tanulmányát az Agritechnica kiállításon, de a jelenlegi, sorozatgyártásra alkalmas modellig még számos technikai megoldással fejlődött a koncepció – ugyanígy a kiegészítő kisebb modell, az AXION 930 TT is.


FÉLIGHEVEDERES: a CLAAS AXION 960 TT egy átalakított kerekes traktor Terra Trac járószerkezettel

Már két év telt el azóta, hogy a CLAAS az Agritechnica kiállításon 2017-ben bemutatta a Terra Trac járószerkezettel rendelkező AXION 900 nagytraktor első modelltanulmányát, ill. az első prototípusát. A sorozatgyártásra alkalmas jelenlegi modellig több változás vezetett, ahogy ezt a szántóföldi munkák során megtudtuk.

Az új félighevederes koncepció kialakítása során a CLAAS mérnökei az AXION 900 traktort kombinálják a már ismert – de a követelményeknek megfelelően átalakított – Terra Trac járószerkezettel a hátsó tengelyen. A kerekek gumihevederre történő egyszerű cseréje messze nem volt elegendő. Az AXION 960 TT zászlóshajóval végzett szántóföldi munka során alaposan megszemlélhettük, hogy milyen műszaki változtatásokra volt szükség, és milyen egyéb új jellemzőket hozott magával az AXION Terra Trac.

Technikai adatok

motor: FPT Cursor 9, soros, hathengeres, 8,7 l hengerűrtartalom; 440 LE névleges teljesítmény, 2090 min-1 névleges fordulatszám, 445 lóerő max. teljesítmény, 1860 Nm forgatónyomaték 1600 min-1 fordulatszámon; Tier 4 final fokozat DOC- és SCR-rendszerrel; 860 l üzemanyagtartály és 90 l AdBlue-tartály; 600 üzemóra karbantartási ciklusidő

sebességváltó: fokozatmentes CMATIC sebességváltó (ZF TMG-45); 0,05–40 km/h, három menettartomány; maximális sebesség 1590 min-1 fordulatszámon

TLT és hidraulika: hátsó TLT 540E/1000/1000E, front TLT 1000 fordulat/perc opcionális; Load-Sensing, 220 l/min, maximum 6+2 hidraulikacsatlakozás, kivehető olajmennyiség 80 l; III/IV. kat. függesztőberendezés, EHR, maximum 10,95–11,25 t emelőerő; frontfüggesztés 5/6,5 t emelőerőméretek és tömegek: üres tömeg 16,5 t; max. megengedett össztömeg 22 t; külső szélesség 3 m (függetlenül a heveder szélességétől)

németországi listaár (áfa nélkül): AXION 960 TT 408 375 eurótól

A Terra Trac modell jól illeszkedik a CLAAS új nagytraktorprogramjába

A Terra Trac hevederek összesen négy különböző szélességben kaphatók

A járószerkezet egy nagy hajtókerékből, egy vezetőkerékből és egy futógörgőpárból áll

A hevederek hajtása a heveder belső oldala és a hajtókerék között kialakuló erőzáró kapcsolattal történik

Az első tengelyen semmi sem változott a kerekes traktorokhoz képest

  A kormányzás támogatása automatizált, és három fokozatban állítható

A FÉLIGHEVEDERES KONCEPCIÓ

Ahogy mindenki el tudja képzelni, a nagytraktorok hibrid változata néhány előnyt hoz magával. Egyrészt növekszik a vonóerő a standard traktorokhoz képest, ami a hevederek nagyobb felfekvő felületével függ össze. A CLAAS adatai szerint a felfekvő felület 35 százalékkal nagyobb, mint a kerekes változatnál (890 mm széles hevederek; ill. 900/60 R42 gumiabroncsok). A nagyobb felfekvő felület ugyanakkor kisebb talajnyomást eredményez – ez csökkenti a talaj tömörödését. Ha a következő lépésben a Dual Trac traktorokkal végzünk összehasonlítást, vagyis azokkal, amelyeknél nincs első tengely, akkor a különbségek különösen szűk kanyarok esetén feltűnőek. Ebben az esetben a teljes gumihevederes változatok hajlamosak feldobni, gyalulni és elkenni a földet, mivel a páncélos járművekhez hasonlóan a hevedereket lassítva kormányoznak. A hibridekre, köztük a standard első tengellyel rendelkező AXION TT modellre csak nagyon kis mértékben jellemző az a hátrány, hogy a hátsó járószerkezet hevederjei feldobják a földet. És még valami: szélsőségesen szabdalt területen szintén kevésbé jók a teljes gumihevederes változatok eredményei, mert billenésre hajlamosak, és a lejtőre merőlegesen nehezebb a nyomvonalon tartani őket. A hibrid traktorok viszont mind a négy „végtagjukkal” a földön maradnak, kormányzási jellemzőik a standard traktorok jellemzőihez hasonlóak. Az AXION TT esetében a járószerkezet rugózása tovább javítja a talajkövetést. Minden leendő vásárló számára egyértelműnek kell lennie, hogy a félighevederes traktorok – tehát a CLAAS AXION TT is – elsősorban a szántóföldre valók. Kimagasló munkát különösen nehéz vontatási feladatok esetén és nedves körülmények között végeznek.


Mivel a két heveder messze hátranyúlik, meghosszabbításra kerültek a fogókampók

Közúton az AXION TT teljesen rugózott formában 40 km/h sebességgel halad


A motorháztető alatt minden maradt a régiben. Az AXION 900 megfelel a Tier 4 final környezetvédelmi besorolásnak


A kipufogógáz utókezelése mindössze DOC- és SCR-rendszerrel zajlik


A vezetőfülke ugyanaz, mint a standard változat esetében, és nem túl tágas

HEVEDEREK HÁTRA

Beszéljünk kicsit arról, hogy milyen változtatások történtek az alapmodellen, amely egyébként két teljesítménykategóriában kapható: az AXION 930 T 355 LE, az AXION 960 TT 445 LE maximális teljesítménnyel rendelkezik. Első ránézésre az az ember benyomása, hogy a mérnökök csak egy Terra Trac járószerkezetet tettek fel a traktorra a Lexion kombájnsorozatból. A dolog azonban nem ennyire egyszerű. A járószerkezetet a nehéz vonatási munkáknak megfelelően sok helyen átalakították. A hajtókerék a betakarítógépekhez képest nagyobb lett, hogy lehetővé tegye a nagyobb erőátvitelt. A járószerkezetben így növekedett a hajtómű – azaz erősebb lett. A megváltozott megjelenési forma is szembetűnő. A terelőgörgők és a hajtókerék küllős kialakítású, így jobb az öntisztulásuk és a hőelvezetésük. A hevedervezető egységeknek az a feladata, hogy a hevedereket a nyomvonalon tartsák, és nem az alakzáró erőátvitelre szolgálnak. A nagymértékű hevederfeszítésnek köszönhetően ezt a feladatot a hajtókerék erőzáró formában veszi át.

A Terra Trac egyik jellemzője a menetirányban történő elmozdulási lehetőség. Az elmozdulási tartomány +8 és -15 fok közötti lehet, amennyiben a heveder teljes talajzárást ér el. A kényelmes munkavégzés érdekében a Terra Trac járószerkezet rugózott. A járművezető számára a rugózott első tengellyel és a négypontos vezetőfülke-rugózással így egy teljesen rugózott gép áll rendelkezésre – 40 km/h maximális sebességgel. Természetesen a hibrid traktor többet mutat a mérlegen. A 16,5 tonnás üres tömeg már jelzi ezt – több három tonnával magasabb ez az érték, mint a kerekes traktorok esetében. De ez még nem minden. Az AXION 960 TT közútra 22 tonnás engedéllyel rendelkezik (megengedett össztömeg). Tehát megfelelően ellátható ballasztsúlyokkal, vagy szállíthat nehéz függesztett munkagépeket!

Egyébként a CLAAS programjában 457, 635, 735 és 890 mm (!) szélességű hevederek szerepelnek. A traktor külső szélessége mind a négy méretnél 3,0 m alatt marad, így a közúti szállításhoz nincs szükség külön engedélyre – ez kiváló. A keskeny hevederek nyilvánvalóan Észak-Amerikában keresettek, ahol sorba vetett kultúrákhoz megfelelőek, mint például a kukorica, a szója vagy gyapot.

Aki azonban a plusz vonóerőt és talajkímélést biztosító gépet a flottájában szeretné látni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A CLAAS a Terra Trac járószerkezetért több mint 83 000 eurós felárat kér a listán. Ezzel az AXION 960 TT 408 375 eurótól kapható.

ÁTALAKÍTÁS – MÉRETRE

Még nem válaszoltunk arra a kérdésre, hogy a járószerkezet hogyan kerül a traktorra. Egyszerűen fogalmazva ezek hátsó kerekek nélküli kerekes gépek, amelyeknek a tengelyén nem találhatók tölcsér alakú részek, helyettük úgymond szaxofon formájú egységek kerültek, melyeknek az a feladatuk, hogy a traktor és a heveder pereme közötti szélesség- és magasságkülönbségeket kiegyenlítsék. A hajtás végül egy kardántengely segítségével történik az AXION erőleadó tengelye és a hevederes járószerkezet bemenő tengelye között.

Mivel a Terra Trac járószerkezete lapos, és pl. nem háromszög formájú hevederekből áll, még elegendő hely marad a járószerkezetet körülvevő burkolatokon belül, ill. alatta. A CLAAS ezt a helyet üzemanyag-tárolásra használja. A standard AXION traktorban a szokásos 640 liter tartálykapacitás 860 literre növekszik, plusz 90 l AdBlue (korábban 58 l). A hosszú hevederes járószerkezet miatt a megszokott fellépőt át kellett helyezni. Ahol a standard AXION 900 traktorban üzemanyag- és AdBlue-tartály található, ott a TT esetében most egy módosított és kevésbé meredek fellépő-, ill. közlekedőrész vezet a vezetőfülkébe. Az üzemanyag- és az AdBlue-tartály betöltőnyílása a hátsó sárvédő felső részén található, mindkettő könnyen elérhető.

KIVÁLÓ KORMÁNYOZHATÓSÁG

A CLAAS járószerkezet-koncepciójának felszerelésével az AXION további új jellemzőkre tett szert. Kanyarodáskor az elektronika segíti a vezető munkáját a kanyar ívének belső felén haladó járószerkezet szakaszos fékezésével. Ennek eredményeként a szűk helyen végzett fordulási manőverek egyszerűen kivitelezhetők, még nehéz, felemelt függesztett munkagépekkel is. A fordulási sugara még a kerekes AXION traktorénál is kisebb – ez nagyon jó! A Cebis érintőképernyős terminálon ehhez egy megfelelő vezetőtámogató rendszer található. Az üzemeltető itt három fokozat közül választhat, és meghatározhatja, hogy az AXION TT modellt 15 km/h sebességig kanyarodáskor milyen mértékben kell támogatni. A manuális részben a járművezető még egyedi értékeket is beállíthat.

Az AXION hevederek másik nagyszerű tulajdonsága a 12 cm-es magasságállítási lehetőség. A megfelelő menüpontban ehhez három gyárilag előre meghatározott járószerkezet-magasság és egy manuális adatbevitelre szolgáló mező található. Ennek a különleges műszaki megoldásnak az az előnye, hogy a vontatott munkagépekhez optimális vonópont állítható be, főleg akkor, ha vonóingával dolgozunk.

ERŐS MOTOR

Az eddig említett pontok kivételével, amelyeknek a TT koncepció az oka, alig van más különbség a kerekes traktorokhoz képest. A fűzöld motorháztető alatt továbbra is 8,7 l hengerűrtartalmú, hathengeres FPT motor dolgozik – a Cursor 9. A motor a 445 lóerős maximális teljesítményt 1800 motorfordulaton éri el. A névleges teljesítmény csak öt lóerővel alacsonyabb a maximális értéknél. Az 1860 Nm maximális forgatónyomatékot 1600 min-1 fordulatszámon éri el. Az AXION TT maximális sebessége, ahogy már említettük, 40 km/h, amit csökkentett, 1590 min-1 motorfordulatszámon ér el. Az AXION 900 TT a DOC és az SCR rendszernek köszönhetően, azaz DPF nélkül teljesíti jelenleg még a Tier 4 final károsanyag-kibocsátási szint előírásait. A motor karbantartási ciklusideje 600 üzemóra. Az AXION 900 kerekes változatával szinkronban a Terra Trac modellek kizárólag fokozatmentes teljesítményelágazásos hajtóművel kaphatók. Mint ismert, a CLAAS itt a ZF programját veszi igénybe, pontosabban szólva a TMG 45 változatot. A motor és a sebességváltó egymással jól összehangolt.


A vezetőfülke négypontos vezetőfülke-rugózással rendelkezik

Alapkivitelben egy 540E és 1000 TLT van felszerelve. A dupla változat opcionálisan 1000E/1000 min-1 változatra cserélhető. Elöl 1000 min-1 fordulatszámú front TLT található.

Alapkivitelben 220 l/min teljesítményű munkahidraulika áll rendelkezésre – ez megfelelő szintű ebben a kategóriában, opcionálisan jó lenne azonban valamivel több, különösen az észak-amerikai piacokon. A traktor hátul legfeljebb nyolc kétkörös hidraulikacsatlakozással szállítható. Itt helyezkedik el a III. vagy IV. kategóriájú függesztőberendezés is. Mivel a hevederes járószerkezetek hátrafelé több helyet foglalnak el, mint a kerekek, az alsó függesztőkarokat meghosszabbították. Ezzel az ütközést is megakadályozzák, ha a táblavégi fordulónál szűkösek a manőverezési lehetőségek. A függesztőberendezés több mint 11 tonnát képes megemelni, a frontfüggesztés a megrendelt változattól függően több mint 5, ill. 6,5 t felett – ez nagyon jó teljesítmény!

ÚJ CEBIS-FUNKCIÓ

A kerekes AXION traktortól eltérően a hibrid traktorok csak Cebis rendszerrel felszerelt változatban kaphatók. A vezetőfülkében tehát a Cmotion multifunkciós kar és a 12 coll méretű Cebis Touch terminál található. Beépítésre kerültek olyan ismert funkciók, mint pl. a fordulást segítő automatika és a telematika. A Cebis működési struktúrája és a menü felépítése is tetszett nekünk.

Az AXION TT modelltől függetlenül a CLAAS a prémium traktorok szegmensében az egyik utolsó gyártóként a nagy Cebis terminálját végre ISOBUSkompatibilissé tette. Legfőbb ideje volt. Most már a megfelelő gépeket a traktor terminálján keresztül lehet üzemeltetni anélkül, hogy egy kiegészítő terminált kellene alkalmazni a vezérléshez. Ami most még hiányzik: a párhuzamos vezetési rendszer integrálásának lehetősége – ezt sajnáltuk. Még az olyan egyszerű tevékenységekhez is, mint például a szántóföldi kultivátorral végzett talajművelés GPS segítségével, szükség van egy második terminálra a traktoron.

A Cebis Touch terminál modern és felhasználóbarát, ahogy már megszoktuk

Összegzés

A CLAAS az AXION Terra Trac modellel egy jól sikerült, teljesen rugózott, hibrid hajtású koncepciót hozott létre. Előny a jobb vonóerő, talajkímélő haladás közben. A táblavégi fordulónál javult a kormányozhatóság a hevederek szakaszos fékezésével. Az integrált magasságállításnak köszönhetően optimális vonópont állítható be a függesztett munkagépekhez. Mindkét termékspecifikus tulajdonság jól beépített a Cebis Touch terminálba. Bár a terminál végre ISOBUS-kompatibilis, de még mindig nem alkalmas a párhuzamos vezetési rendszer használatára. A Terra Trac a CLAAS listáján 83 765 euró felárral szerepel.

teljesen rugózott félighevederes traktor

vontatás+talajkímélés

hevederek kormányzásának támogatása; kicsi fordulási sugár

nagy üzemanyagtartály

kicsi vezetőfülke

a Cebis Touch terminálhoz nincs párhuzamos vezetési rendszer

Alexander Brockmann