fbpx

Több mint négyszáz Tempóval indult az idei szezon

Írta: Szerkesztőség - 2019 június 28.

A Väderstad tovább menetel a szemenkénti vetőgépek piacán

Dr. Kalmár Tiborral, a Vaderstad Kft. ügyvezetőjével a mezőfalvai NAK-show egyik csendesebb időszakában beszélgettünk, főként a Tempo vetőgépekkel elért eddigi eredményeikről, valamint az idei, ill. a jövő évi szezonnal kapcsolatos tervekről, akciókról.

A Väderstad Tempo vetőgépek komoly eredményeket értek el az elmúlt években a nemzetközi, illetve a hazai piacon. Hogyan indult ez a sikertörtének?

– 2012-ben adtuk el az első ilyen gépeket hazánkban; ez azért fontos, mert így hét-nyolc év után az elsőket már cserélik a termelők. Szerencsére a felhasználók újra a Tempo mellett döntenek, és ez erőteljes visszajelzés a sikeres fejlesztéssel kapcsolatban. Miért is cserélik a régieket? A vontatott, 6-8 soros Tempo F vetőgépek sortávolság tekintetében több kötöttséget jelentettek; ezek elsősorban klasszikus kapáskultúrák, kukorica, napraforgó, cirok vetésére alkalmasak, 700-800 mm közötti sortávolság esetén. Az F típust követő újabb modellek, a T és a V már lehetővé teszik a repce, a cukorrépa és a szója 450-500 mm közötti sortávolságú vetését. A váltás másik oka az, hogy nagyon sokat fejlődött a gép az elmúlt évek alatt, az az innovációtartalom, amit napjainkban magában hordoz, még a Väderstad életében is ritka. A szemenkénti vetőgépek piaca egyébként óriási, és van olyan kontinens, amit még tulajdonképpen meg sem közelítettünk. Az USA-ban már dolgozik pár gépünk, de például DélAmerika, amely elképesztő méretű szója- és cukorrépa-területekkel bír, még úgymond elérhetetlen számunkra. Ezeknek a piacoknak az ellátását nyilvánvalóan nem lehet megoldani közvetlenül Svédországból, ezért először a gyártás fejlesztésében kell gondolkodnunk. Mindennek különös pikantériát ad az a tény, hogy a Tempo egy olyan ország gyártójától jött, ahol kukoricát alig, napraforgót egyáltalán nem vetnek.

Mekkora gépállomány dolgozik ma hazánkban a Tempóból? Milyen újdonságok várhatóak, s mi a siker titka?

– Már több mint 400 Tempo dolgozik ma az országban, csak idén közel 90-et üzemeltünk be. Ez egy kicsit már a fizikai teljesítőképesség határa is. Ha az évindító AgrárGépshow kiállítás idején még tudtunk volna határidőre szállítani, szerintem a 100-as értékesített darabszámot is elérhettük volna. Nem könynyű feladat továbbfejleszteni a jelenlegi modelleket, mert néhány valóban apró üzemeltetési kérdéstől eltekintve közel tökéletesnek mondhatjuk a Tempót. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy már idén ősszel rendelni lehet a Tempo L vontatott változat kisebb sorszámú verzióit; ezeknél a 8-12 soros, kisebb gépeknél a műtrágyatartály az 5000 literes helyett akár 3000 literes is lehet. Visszatérve az eredményekre, nagyon jól vizsgáztak a Tempók az idei tavaszon is. Érdekes, hogy nagyon tartottunk az elején például az elektromos hajtástól, a motoroktól, hogy azokkal több probléma lesz majd, de tévedtünk, mert nincs semmi kirívó ezen a fronton. Ugyanez igaz például arra is, hogy a kezelők az előzetes várakozásokkal ellentétben nem idegenkednek az iPad adta kezelőfelülettől, könnyen megértik a fő beállításokat. Azért sajnos az is igaz, hogy a szervizesek és a területi kollégák napi 150-200 telefont is lebonyolítanak, mert sokkal könnyebbnek tűnik felhívni a Väderstad munkatársait, mintsem hogy a felhasználók a gépkönyvet kinyissák egy kérdés esetén. Ezt segítendő a közösségi oldalainkon a kezelők megtalálhatják azokat a quick-start filmeket, amelyek a Tempo-beállítások, a géppel, traktorral való összehangolás megismerésében segíthetnek.

A siker hátterében azonban nemcsak a széles modellválaszték áll, hanem a magadagolási megoldás továbbra is igazi unikum volta, ami a Powershot magtovábbítási rendszerrel együtt a mai napig egyedi a piacon. Persze, mindez a megfelelő csapat nélkül, itt akár a fejlesztőkre, akár a „végeken dolgozó” képviselőinkre, szervizeseinkre gondolok, igazából még kevés lenne.

Van valamilyen speciális probléma, amivel a mindennapokban meg kell küzdeniük?

– Sajnos igen. Sok helyen belefutunk abba, hogy a gazdák és a gépkezelők nem rendelkeznek kellő információval a traktorban lévő virtuális terminálról, nem igazán tudják beállítani például a szakaszvezérlést. Megvásárolják a többmilliós extrákat, amihez nem kapnak elég támogatást a mindennapokban, így a mi szakembereinknek kell a különböző technikák összehangolásában is segíteni. Pedig elvileg ez már nem a mi hatáskörünk lenne. A szakaszolás, illetve a változtatható magmennyiség, műtrágya-kijuttatás csak akkor fog működni, ha mindenki beleteszi a saját munkájába a maximumot. Itt sokat kell még a hazai piacnak fejlődnie. Sokszor több időt vesz igénybe a szakaszolás összehangolása, mint a Tempo összes funkciójának betanítása.

Fontos még, hogy a vásárlásnál a gazdák a traktor teljesítménye mellett legalább akkora fi gyelmet fordítsanak arra, hogy hidraulikateljesítmény terén mit tud az erőgép. A Tempo vetőgépek zöme hidrohajtású, sőt van olyan modell, aminél több hidromotort kell üzemeltetni egyszerre. Az elmúlt tíz-tizenöt évben sok „akciós” traktor került a piacra nagy vonóerő-teljesítménnyel és sajnos alulméretezett hidraulika-rendszerrel. Ez okozhat gondokat, érdemes figyelni rá.

Említette, hogy várhatóan idén is nagyon nagy igény mutatkozik majd az új gépekre. Mit érdemes szem előtt tartani, ha valaki újítani szeretne, vagy esetleg más vetőgépről váltani Tempóra?

– Mindenképpen érdemes kihasználni azt az előszezoni akciót, ami most június elsejétől szeptember végéig tart. Ebben az időszakban lehet a legjobb áron új Tempo vetőgépet rendelni. A tavalyi, nagy sikerű akciótól eltérően azonban az októbertől induló általános előszezoni akcióban a Tempo már nem lesz benne. A gyár most csak 4 hónapra hirdette meg a kampányt, így feltétlenül érdemes ezt kihasználni, nemcsak a kedvezmény miatt, hanem hogy egyáltalán jusson gép az érdeklődőnek. 10% önerővel kell megrendelni a gépeket, amelyeket december és február között fogunk leszállítani. Szezonra tehát a telephelyen lesz. Ha valaki esetleg már repcében szeretné használni, terveink szerint az is megoldható. Kifizetni február 15-ei határidővel kell majd a Tempókat. Tehát mind szállítási, mind pedig fizetési feltételek terén is nagyon rugalmas konstrukcióval várjuk a gazdálkodókat, partnereinket.