fbpx

Tények a számok mögött

Írta: Szerkesztőség - 2013 november 28.

2014. január 29. és február 1. között négy kiállítás tölti meg a Hungexpo fedett kiállítási területeit. A több mint 30.000 m2-es kiállítótéren egy időben rendezik meg az AgrárgépShow, az AGROmashEXPO, a Magyar Kert,valamint a Szőlészet és Pincészet kiállításokat.
A négy rendezvény közül a legnagyobb területet a mezőgazdasági gépekre specializálódott AgrárgépShow foglalja majd el. A Hungexpo fedett területeinek több mint ¾-ét elfoglaló kiállítástöbb mint 23.000 négyzetméteres területén a hazai gépforgalmazók és forgalmazott márkák színe java képviselteti majd magát.
Az Axiál Kft. a teljes D pavilont megtöltve, a legnagyobb kiállítóként, közel 5000 négyzetméteren mutatja be kínálatát. Az AXIÁL Gépkavalkád részeként a cég által forgalmazott 25 márka 91 gépe kerül kiállításra, ezek között pedig 30 olyan újdonság, melyet a nagyközönség számára most mutatnak be először.
Az előzetes hírekkel ellentétben, az AgrárgépShow-n való jelenléttel párhuzamosan a cég a korábban Lajosmizsén, majd az utóbbi években Baján szervezett saját kiállítását, az AXIÁL Szakmai Napokat 2014-ben nem rendezi meg.