fbpx

Piliscsabai „Suttyók” a legjobb mezőgépészek

Írta: Kristóf Imre - 2020 június 12.

29 csapat, közel 150 diákkal nevezett a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) által megrendezett szakmai versenyen. A „Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokságot (LETIMOB) a mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos középiskolások számára hirdetették meg, a járvány miatt azonban online kellett a feladatokat megoldaniuk a diákoknak.

A 2019 októberében indított és több hónapig tartó fordulók során online szakmai kérdéseket és gyakorlati feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Az értékelés után, a következő hat csoport került az országos döntőbe (ABC sorrendben): Agromókusok (Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Hajdúböszörmény), ErőVépÉszek (AM DASzk Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – Vép), ÖTfejEK (Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium – Karcag), SOMOGYI BETYÁROK (Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium – Somogyzsitfa), Suttyók (AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – Piliscsaba), Szakma Gyöngyei (AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – Piliscsaba).

 

7 feladat a döntőben

Először hulladékokból kellett egy kormányozható és guruló traktort összeállítaniuk. A csapatok a traktorokról kisvideót is készítettek. A második feladat során pontról pontra be kellett mutatniuk egy traktor 250 üzemórás szervízét. Ezt egy kicsit humorosabb kihívás követte: egy 5 elemből álló akadálypályát kellett felépíteniük, amelyen 20 mp-ig folyamatosan mozgott a csapatok által kiválasztott tárgy. Kutatómunkát is végeztek a fiatalok a gyomírtó szerek használatának csökkentésére szolgáló mechanikus megoldásokról, és nem maradhatott ki a szokásos kvíz sem, a MEGFOSZ és az MKB Pénzügyi Csoport által összeállított kérdésekből.

 

A szakmai zsűri tagjai:

Bagdán Boglárka – Agrárminisztérium Agrárszakképzésért Felelős helyettes államtitkára, Dr. Szabó István – a Szent István Egyetem Mechanikai és Géptani Intézet intézetigazgatója, Kis Pál – a MEGFOSZ alelnöke és az Auditker Kft. ügyvezetője, Dr. Medina Viktor – a MEGFOSZ igazgatója, Simon Attila – az MKB Bank Agrárium Főosztályának vezetője és Pap Lajos – a Pap-Agro Kft. ügyvezetője. A 6 döntős csapatból az „ÖTfejEK” csapatát a zsűri nem teljesítés miatt kizárta a döntőből, így a LETIMOB 2019/2020-as versenyének első 5 helyezettje az alábbiak szerint alakult:

 

A „Suttyók” az elsők

  1. helyezett:        „Suttyók” csapata
  2. helyezett:        „Szakma Gyöngyei” csapata
  3. helyezett:        „SOMOGYI BETYÁROK” csapata
  4. helyezett:        „ErőVépÉszek” csapata
  5. helyezett:        „Agromókusok” csapata

A képen balról jobbra: „Suttyók”, „Szakma Gyöngyei”, „SOMOGYI BETYÁROK”, „ErőVépÉszek”, „Agromókusok”

 

Céglátogatás és ajándék

Az első helyezett „Suttyók” csapata egy kulturális és szórakoztató programokkal is tarkított Claas gyárlátogatáson vehet majd részt Törökszentmiklóson. Az első három helyezett csapat egy napon egyszerre vehet részt az Axiál Kft. által felajánlott céglátogatáson. A többi döntős csapatnak is ajánlottak fel a MEGFOSZ tagjai céglátogatást, így előre egyeztetve egy-egy csapat az alábbi cégekhez tud majd eljutni: Kite Zrt.- Nádudvar, Pap-Agro Kft. – Nagykőrös, Fliegl Adba Kft. – Abda. Az utazások mellett a résztvevő csapatok a MEGFOSZ tagok és a „Legyél Te is mezőgépész! program fő támogatója, az MKB BANK és az MKB Euroleasing (MKB Pénzügyi Csoport) által felajánlott ajándékcsomagokat kapják majd meg.

 

Készülhetnek jövőre is!

A MEGFOSZ ezen tapasztalatok alapján a 2020/2021-es versenyét a nyáron ismét átgondolja, áttervezi, és más koncepcióban kívánja megrendezni a közel fél éves vetélkedőt. A szervezők szeretnének még több szakmai lehetőséget biztosítani a diákoknak és még nagyobb célokat kitűzni eléjük a versenyben való részvétellel és a minél jobb eredmények elérésével. A versenynek a jövőben is legfőbb célja, hogy minél több fiatal figyelmét ráirányítsa a biztos jövőt kínáló agrárgépész szakmára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy szükség van a korszerű technológiákat gyakorlatiasan bemutató, a közösségi szellemet és szakmai hivatástudatot erősítő tanórán kívüli tevékenységekre.

A MEGFOSZ ezúton is szeretné megköszönni a verseny lebonyolításában a szakmai zsűri és a támogatók segítségét, a játékokhoz kapcsolódó eszközöket és a nyereményfelajánlásokat:

Agárminisztérium, Auditker Kft. Axiál Kft., Claas Hungary Kft., CHH Műszaki Kft., Fliegl-Abda Kft., Pap-Agro Kft., SZIE Gépészmérnöki Kar, KITE Zrt., Sz-Agro 2007 Kft. és a „Legyél Te is mezőgépész!” program fő támogatójának, az MKB Pénzügyi Csoportnak.

Forrás: Viczián Ágnes, MEGFOSZ