Beszállítóink jól vizsgáztak, de a 2021-es évre is lehet kihatása a járványnak

Egy gép drága vagy értékes?

Orbán Ernővel, a KITE Zrt. Gépkereskedelmi Üzletágának igazgatójával a járványhelyzet miatt már megszokott módon online-interjút készítettünk. A járvány géppiaci hatásai mellett áttekinthettük a KITE 2021-ben elindult új szervezeti egységének munkáját is, a fejlesztési irányok megvizsgálása néha már sci-fibe illő fordulatokat hozott.

 

– A világjárvány oldaláról közelítve a legfontosabb külföldi partnereiknél mik voltak a tapasztalatok a gyártási átfutási időkről, alkatrészellátásról, és most hogy látni a helyzetet?

– Két legfontosabb partnerünk a John Deere és a JCB. Előbbi alapvetően jelentősebb zökkenők nélkül kezelte a helyzetet, a mannheimi gyárban volt egy minimális leállás, de az valószínűleg a pandémia nélkül is meglett volna, az új modellek kapcsán szükséges átállás miatt. Szállítási problémánk nem volt a zöld-sárga termékeknél. Ebben persze az is segített, hogy mi már jóval a szezon előtt leadtuk a megrendeléseinket a gyár felé, így például a traktorok nagy része vagy úton volt már felénk, vagy már le is szállították. Az amerikai termékeket minimum egy fél évvel hamarabb nekünk már rendelni kell, hogy év elejére rendesen befussanak, és azonnal a partnereink rendelkezésére álljanak, de az Európában gyártott termékeknél sem szabad elkényelmesednünk. Munkánkat az is segíti, hogy egyre több gazdálkodó gondolkodik a gépberuházások tekintetében időben előre ésmegfontoltan.

 

Orbán Ernő
Orbán Ernő, a KITE Zrt. Gépkereskedelmi Üzletágának igazgatója

 

A JCB-nél jóval keményebb volt a helyzet, ők három hónapra le kellett, hogy álljanak a gyártással. Ebben a termékkörben az mentett meg bennünket, hogy szintén időben rendeltünk, és a gyártónak folyamatosan jeleztük mely tételeket szerződtük már le, így azok jó ütemben lettek leszállítva. A környező országokban dolgozó kollégáknak sokkal több fejtörést hozott ez a helyzet.

Beszállítóink tehát jól vizsgáztak, de látjuk, hogy a 2021-es évre talán erősebb kihatása van a járványnak. A JCB-nél most, a leállás után feltorlódott megrendelésállomány miatt gyakorlatilag maximális kapacitáson megy a gyártás. A John Deere-nél azt érzékeljük, hogy az utólagos specifikációváltoztatásoknál kevésbé tudnak rugalmasak lenni, mint eddig voltak. Emellett egyre hosszabbak a határidők, például bizonyos amerikai gyártású traktoroknál már az év végét, akár a jövő év elejét lehet csak megcélozni. Készletezéssel persze ezt tudjuk ellensúlyozni, hisz minden évünket jelentős készletháttérrel indítjuk a partnereink gyors kiszolgálása érdekében, de ha nagyon egyedi dolgokat szeretne egy vevő, ott van, hogy kompromisszumot kell kötnie a szállítási határidők tekintetében.

– Mennyire gyakori az ilyen igény?

– Alapvetően az éves eladott darabszám háromnegyede azokból a specifikációkból áll, amiket mi készletről tudunk biztosítani. Mind a területi, mind a központban dolgozó kollégák hosszú évek óta tudják, mik a legfontosabb igények, jól állítják össze a megrendeléseket. Egyedi igények kielégítésére is van kereslet, ez jellemzően inkább a nagyobb, értékesebb gépeknél fordul elő, illetve ott, ahol a tulajdonos saját maga a gépkezelő is. Érdekes tehát, ha valaki egy 9R-es traktort szeretne csatasorba állítani, ami a koronája ennek a termékkörnek, ott is sűrűn előfordul, hogy jeleznek egyedi igényeket. Ez még akkor is így van, ha jellemzően itt már nem a döntéshozó ül be ezekbe a gépekbe nap mint nap dolgozni.

 

VEZÉRIGAZGATÓ MINT KONZULENS

– Ön miért került ebbe az ágazatba, a gépek közé? Régi szerelem volt, vagy véletlen?

– Inkább az utóbbi. A Debreceni Agrártudományi Egyetemen végeztem gazdasági agrármérnökként, pénzügy-számvitel és angol üzleti kommunikáció szakirányon. Bár volt értelemszerűen géptan az egyetemen is, a mezőgépészetbe már a KITE-ben szerettem bele. 2007-ben végeztem, maradtam is az egyetemen a PhD miatt, vállalati ösztöndíjjal. A KITE Zrt. adta az ösztöndíjat, egyetemi konzulensem Dr. Ertsey Imre, a vállalati konzulensem Búvár Géza, a KITE Zrt. akkori vezérigazgatója volt. Ő mindig nagyon komolyan vette a képzést, a szaktudást, az utánpótlás nevelését a cégen belül és kívül is. Ez a szemléletmód a mai napig jellemzi a KITE Zrt.-t, elég csak a jelenleg „junior program”-ként nevezett lehetőségünket megemlíteni, amelynek keretén belül az egyetemi végzősök és friss diplomások teljes értékű alkalmazottként, több területen is kipróbálhatják magukat a KITE-ben. A PhD-témám egyébként gépesítés ökonómiája volt, akkor kezdtem termelőkhöz kijárni, üzemeltetésről információkat beszerezni. És bár a doktorit nem fejeztem be, a KITE megmaradt a projektből. Az oktatás mindig is érdekelt, nagyon megfogott a gyakorlati része az egésznek. Így lettem termékmenedzser először vetés-talajművelés területén három évig, majd közel öt év marketingmenedzseri munka következett a szántóföldi technológiai gépek felelőseként. Ezekben a munkakörökben alkalmam nyílt gyakorlati tudást szerezni, illetve a szakmai segítségnyújtásra is, ami valahol egyfajta tudás átadás. A termékfelelősi pozíciókat követően kereskedelmi igazgatóhelyettesként dolgoztam, majd 2020 januárjától a Gépkereskedelmi Üzletág igazgatója vagyok.

 

NYAKUNKON A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

– Sok plusz szolgáltatást ad a KITE a partnereinek. Mennyire fontos ez a partnereknek, mennyire használják ki a lehetőségeket?

– A precíziós gazdálkodás például a mindennapi munkában sok gazdának már nem a jövőt jelenti, hanem a jelent. A műszaki eszközök, amiket az agráriumban használhatnak a partnereink, a teljes hátteret biztosítják ehhez. Míg tíz évvel ezelőtt döntés kérdése volt, hogy valaki ilyen eszközt szerez-e be, manapság ez már alap, mivel a gyártók már nem opcionálisan, hanem egyre nagyobb mértékben a gép alapfelszereltségének részeként kínálják azokat a részegységeket, amelyek adatgyűjtő, feldolgozó és előírt utasításokat automatikusan végrehajtó funkciókat látnak el. Ez már nemcsak az erőgép, hanem a munkagép oldaláról is igaz.

Érdekes szemlélet az, hogy egy gép drága vagy értékes. Akkor valóban drága lehet, ha nem használjuk ki a gépben rejlő fentebb ismertetett lehetőségeket. Ha viszont igen, akkor értékes lesz számunkra. Ma már ezt a gazdálkodók is kezdik felismerni. Szolgáltatásaink arról szólnak, hogy megismertetjük a gépeinkben rejlő lehetőségeket, és partnereinknek segítünk azokat kihasználni. A gép által mért adatok szűrése után lesz elegendő információ a birtokunkban, és ezek alapján hozhatunk megalapozott döntéseket.

 

vegyszerező
A fejlesztésekben mezőgazdasági területen a John Deere élen jár

 

Vannak partnereink, akik már képesek saját maguk is kihasználni a rendszerben rejlő lehetőségeket, és élen járnak a precíziós gazdálkodásban, de sokaknak kell még segíteni, akár térinformatikai, akár agroökonómiai, agronómiai feladatokban. Ha kell, egy adott tábláról akár jövedelemtérképet is tudunk készíteni, ahol meg tudjuk mutatni, hogy a tábla adott pontján az ott végzett termelőtevékenység pozitív szaldós, vagy esetleg adott részen nem termelek jövedelmezően. Lehet, hogy a jobb területeket még jobban ki kell használni, a gyengébbeken meg nem biztos, hogy csúcsgenetikát kell használni, vagy lehet, hogy korlátozni kell valamely inputanyag kijuttatását. Ezek alapján az információk alapján lehet jó döntéseket hozni, így teremthetünk értéket a gépek által adott rengeteg információból. Egy-egy területet különböző menedzsmentzónákra lehet osztani, ezeken van lehetőség különböző beavatkozások, inputanyag-használat bevezetésére. Szerintem egyébként a következő években a mesterséges intelligencia elterjedése ezen a területen is további jelentős fejlődést fog hozni.

– Ha már mesterséges intelligenciánál tartunk, mit gondol: a döntés-előkészítésig jutunk ezen a téren, és a felvázolt lehetőségekről a termelő választ majd, vagy akár a döntést is meghozhatják a mesterséges intelligenciára alapozott rendszerek?

– Emberek vagyunk, szeretjük azt hinni, hogy a döntés a miénk. Első körön a termelő lesz a döntéshozó, de például egy adott kezelés szempontjából a mért adatok, meteorológiai, talajtani stb. információk birtokában a lehetséges forgatókönyveket felvázolja majd a mesterséges intelligencia. A termelés komplexitásának gyors átlátása és a döntési lehetőségek, illetve azok kimeneteleinek felvázolása az MI feladata lesz.

– Nyitottak a gazdák erre a szemléletre?

Igen, de alapvetően nincs is más választásunk, erre halad a világ. Amikor hét éve a kislányom született, még nyomógombos telefonnal küldözgettem az üzeneteket a kollégáknak, bár már akkor is léteztek okostelefonok, korántsem képezték olyan szervesen életünk részét, mint most. Ha megnézzük, ma már szinte mindenki csak érintőképernyős telefont használ, eltűntek a billentyűk, és sms helyett is inkább online kommunikálunk. A fejlődés exponenciális, és a fejlesztésekben mezőgazdasági területen a John Deere élen jár, melyet mi sem példáz jobban, mint az, hogy a világcég több mint napi 4 millió dollárt költ zömében a precíziós gazdálkodás hátterét szolgáló IT fejlesztésekre. Kicsit most még sci-fi-nek tűnhet, de a JD már olyan kísérleteket is végez, ahol egyedi növény kezelése van célkeresztben, nem táblaszinten vagy menedzsmentzónában gondolkodva! Hatalmas lehetőségek vannak, persze az ökonómia majd itt eldönti, hogy milyen szintig érdemes ezeket a fejlesztéseket folytatni. Nagyon jó példa erre a folyamatra például a permetezésnél a szórófejenkénti szakaszolás kérdése. Pár éve ez még nem volt igazán kiforrott, kifizetődő megoldás, ma már egyértelmű versenyelőnye van az erre képes gépeknek.

 

vetőgép
A 2021-től Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóság elnevezés alatt működő szervezeti egységünk a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat integrálja

 

– Miért volt érdemes külön szervezeti egységet létrehozni ezen a területen?

– A 2021-től Kiemelt Szolgáltatási Igazgatóság elnevezés alatt működő szervezeti egységünk a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat integrálja. Az ide szervezett, több mint 70 főt számláló szakembergárdához precíziós gazdálkodási szaktanácsadók, az üzemeltetés, gépbeállítás támogatását a helyszínen vagy akár távolról is segítő és az oktatást végző szakemberek tartoznak. Azt láttuk, hogy egyre többen már nem „csak vasat” szeretnének vásárolni, az igények növekedésével külön kellett választanunk a KITE kutatás-fejlesztési területét attól a szolgáltatás nyújtásától, ami a műszaki eszközökben és magában a precíziós gazdálkodásban rejlő lehetőségeket igyekszik minél jövedelmezőbben kihasználni. A K+F-hez szervezve a precíziós gazdálkodás inkább a jövő volt, az új igazgatóságnál pedig már a jelen. Ide tartozik még a bérgépszolgáltatási terület is, külön kiemelve a technológiai bérgépszolgáltatást. Ennek pont az a célja, hogy saját viszonyai között a termelő megismerhessen egy komplett gépesítési megoldást, vagy akár termesztéstechnológiát. A demózás keretei korlátozottak, ott csak egy benyomást szerezhet a gazda egy-egy gépről. Itt viszont egy teljes szezonban kipróbálhatja a technológiát, egész más tapasztalatokat szerezhet. Összességében elmondható, hogy a precíziós gazdálkodás komplexitását, mintha a KITE-re találták volna ki, ebben hiszünk és egyre több partnerünk tart velünk ezen az utazáson.

 

Precíziósgazdálkodási információk a KITE Zrt.-től

További KITE-ajánlatok:

 

Fodor Mihály

 

agrár gépbérlet jcb John Deere kite kombájn mezőgazdaság munkagép precíziós gazdálkodás szakaszolás traktor
..