fbpx

Jövőre érkezik az új ausztrál hidrogén+elektromos hajtású traktor

Írta: Farkas Imre - 2020 július 10.

Ausztráliában, Port Kembla-ban, tapasztalt globális autóipari vezetőkből álló új társaság jött létre, hidrogénüzemű járművek, illetve nehézgépek fejlesztésére és gyártására.

 

A H2X AUSTRALIA elnevezésű cég saját hazáján kívül már az USA-ban, Ázsiában és Dél-Európában is rendelkezik képviselettel. Közleményük szerint a hidrogén-üzemanyag cellás + elektromos hajtás kombinációjából álló erőforrással hajtott, szuper hibrid járműveket (SUV, VAN, MPV, PICK-UP) 3 perc alatt lehet majd hidrogénnel megtankolni, és 400-700 km hatótávolságúak lesznek egy feltöltéssel.

 

Az ausztrál szuper hibrid traktor desing elképzelése igen merész, kíváncsian várjuk a megvalósulását- fotó: https://www.h2x.earth/

 

Mégsem a járműipari törekvéseik voltak érdekesek most, hanem az, hogy a fentebb már említett hidrogén+elektromos szuper hibrid hajtás koncepcióval 300 kW feletti teljesítményű traktor fejlesztését is előirányozták, amelyet jövő év tavaszán szándékoznak bemutatni a nagyközönségnek, és 2021. júliusában a gyártás is megindulna.

Már egy látványos formatervről is lerántották a leplet. Az első H2X járművek beszállítótól importált alvázon fognak alapulni, Ázsiában már használatban lévő hajtóművel és Ausztráliában gyártott további egységekkel párosítva. A H2X vezérigazgatója, Brendan Norman elmondta, hogy a társaság „arra koncentrál, hogy 2025-re piacvezető mennyiségeket érjen el”. A vállalat jelenleg 70 alkalmazottat foglalkoztat, és 2020 végéig további 100 alkalmazottal bővíti a létszámot.