fbpx

Hétfőtől látogathatók a KITE telephelyei és alközpontjai

Írta: Csomor Zsolt - 2020 május 22.

A KITE Zrt. vezetősége Magyarország Kormányának hatályos intézkedéseit, az országos járványügyi helyzetet, az elmúlt hetek országos sajtóban kommunikált járványügyi tendenciáját és a csökkenő esetszámokat figyelembe véve a KITE Zrt. veszélyhelyzetben történő működésére vonatkozóan enyhítések mellett döntött. A döntések leginkább a vásárló partnereikkel való közvetlen kapcsolattartást érintik.

 

Kép forrása: KITE Zrt.

Továbbra is hatályos az intézkedés, hogy azok a munkavállalók, akiknek kötelező a KITE Zrt. területére való belépés, A és B hetes bontásokban dolgoznak. Akik távolról is elláthatják feladataikat, továbbra is home office-ban végzik munkájukat. A központ és az alközpontok területeinek zónákra bontása is fennáll, ahova továbbra is kontrollált a belépés.

A társaság partnerei a KITE Zrt. alközpontjainak és telephelyeinek eladóterébe 2020. május 25-től – a már ismert általános védekezési szabályokkal – az alábbiakban meghatározottak szerint léphetnek be. Az alközpontok és telephelyek eladótereiben egyszerre legfeljebb 2 partner tartózkodhat, akiknek belépése kizárólag szájat és orrot eltakaró eszköz (pl. orvosi maszk, sál, kendő) viselése mellett engedélyezett. A vásárlók egészségének védelme érdekében a maszk viselését a partnerekkel egy légtérben tartózkodó munkavállalók számára is kötelezővé tették. A partnerek és a munkavállalók között legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Engedélyezett a bankkártyával és a készpénzzel történő fizetés is.

A KITE Zrt. géptelepeire, illetve az alközponti szabad területre egyszerre annyi partner léphet be védőfelszerelésben, ahány partner számára a géptelep vagy az alközpont önálló kísérőt tud biztosítani. Az enyhítések mellett továbbra is az e-mailen és telefonon leadott megrendelés, valamint az előre utalás és az árukiszállítás a preferált kiszolgálási forma.

Üzleti tárgyalások a KITE Zrt. épületeiben továbbra sem engedélyezettek a KITE Zrt. épületeiben, de külső helyszíneken – a zónaszabályok betartásával – megvalósíthatók.

A KITE Zrt. köszönetét fejezi ki Partnerei részére az elmúlt időszakban tanúsított türelmükért, valamint megértő hozzáállásukért. A cég vezetése bízik benne, hogy az intézkedések továbbra is a munkavállalóik és üzleti partnereik egészségének megőrzését szolgálják, és hogy hamarosan egy mindenki számára kényelmesebb és elfogadhatóbb rendben folytathatják tovább a közös munkát.