fbpx

GÉPmax – 2016-10 – október

Írta: Szerkesztőség - 2016 október 24.

Kedves Olvasó!

Talán lendít valamit az idei, eddig visszafogott gépértékesítési statisztikákon az a bejelentés, amely szerint a Vidékfejlesztési programban az év végéig közel 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások.

A Miniszterelnökségtől származó információk alapján az eddigi kiírások többségnél túljelentkezés tapasztalható. Ennek mértéke különösen jelentős például az állattartó telepek korszerűsítésére, az élelmiszer-ipari, a borászati, a kertészeti területekre kiírt támogatásoknál. A pályázatok értékelését a tervek szerint most felgyorsítják; létrejött az értékelő rendszer, rendelkezésre áll az informatikai háttér, ezért talán valóban érdemi előrelépésre lehet számítani az elbírálásokban.

A kertészeti gépbeszerzésre 18 milliárd forint kerettel jelenik meg a felhívás; a pályázó árbevétele 75 százalékának a kertészethez kell kötődnie, és szeretnének minél több kis és közepes családi gazdaságot elérni. Néhány érdekes témát kiragadva még: a fiatal gazdák induló támogatására 38 milliárd forint keretet szánnak, a hosszú távon működő termelői csoportok, szervezetek létrehozását pedig 26 milliárd forint értékű pályázaton támogatják. Kiemelt terület még ezek mellett az erdészet és az agrárinnováció is.

Persze a pályázatok, beruházások mellett legalább annyira fontos, hogy ki fog majd dolgozni? Évek óta halljuk a szakmai rendezvényeken, kiállítási beszélgetések során, hogy, focinyelven szólva: baj van az utánpótlással. Ezenbelül is a mezőgépészek hiánya már olyan szintet ér el, hogy az agrártárca, valamint a MEGFOSZ is kiemelten foglalkozik a szakma imázsának emelésével, a fiatalok számára vonzó jövőkép propagálásával. A 22. oldalon található rövid híradásunkban részletesen is foglalkozunk a témával.

Teszt és tapasztalat rovatunk aktuális interjújáért Hódmezővásárhelyre mentünk, ahol a Köckerling Rebell profiline tárcsás boronával kapcsolatos észrevételeket vettük sorra. S ha már a teszteknél tartunk, német kollégáink a JCB Fastrac 4000-es, 240 lóerős traktorát vették górcső alá.

Bemutatkozik még lapunkban – csak néhány gépet kiemelve – a New Holland CX7-8 kombájnszériája, a Fendt 500 Vario traktorszériája, valamint a Sky Maxidrill SW 9000-es vetőgépe is. Ez utóbbi Magyarországon jelenleg még nem rendelkezik forgalmazóval, de a tervek szerint a gyártó hamarosan a hazai piacot és célba veszi.

Mindezek mellett a következő oldalakon további sok érdekes és hasznos csemegét, gépbemutatót, ismertetőt találnak. Ezek áttanulmányozásához hasznos időtöltést kívánok!

Üdvözlettel:Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK