fbpx

GÉPmax – 2015-12 – december

Írta: Szerkesztőség - 2015 december 20.

Kedves Olvasó!

Korszerű agrártechnikai megoldásokat felvonultató lapunk, a GÉPmax 2016-ban immár nyolcadik évfolyamába lép. Az új célok kitűzésében és ezek megvalósításában komoly lehetőséget biztosít, hogy 2015-ben kibővült csapatunk: két új társtulajdonossal közösen olyan médiacsoportot alakítottunk ki, amely a nyomtatott termékek mellett az online világában és az agrárrendezvények területén is otthonosan mozog, és korszerű megoldásokat nyújt az agrárvilág minden szereplőjének. A több kolléga, szakember közös munkája és az eddigi partnerségi kapcsolatok elmélyítése adja meg azt a lehetőséget, hogy a GÉPmax az eddigi eredmények megtartása mellett elsősorban tartalmi szempontból megújuljon.

Az átgondolt terjesztési struktúra hatására a kutatási eredményekben is fejlődést mutattunk: az Agrostratéga 2015-ös Országos Agrármédia Analízisének adatai szerint például az 50 hektár fölött gazdálkodók 69%-a rendszeresen olvassa a GÉPmax-ot, ugyanez a paraméter a legalább 10 millió forint éves árbevételt elérőknél 66%! Mindkét adat meghaladja a tavalyi, hasonló kutatási metódussal elért eredményeket.

A nyomtatott újság sikere mellett fontos megemlíteni, hogy a www.gepmax.hu címen található honlapunk látogatottsága 2015-ben is nőtt: több mint 65 000 egyedi látogató tartotta érdemesnek az év folyamán a weboldal olvasását. Emellett a Facebook felületén is komoly követői táborra tettünk szert.

A hazai forgalmazók mellett a külföldi gépgyártók is rendszeresen hívják bemutatóikra, sajtótájékoztatóikra a GÉPmax munkatársait – nem múlik el hónap magyarországi szántóföldi bemutató, külföldi gyárlátogatás, sajtókonferencián való részvételünk nélkül.

2016-ban elsősorban a tartalmi fejlesztésre helyezzük a hangsúlyt; nagyobb arányban kívánunk támaszkodni külföldi szakmai műhelyek hazánkban is figyelembe vehető tapasztalataira. Már jelen számunkban újraindul például a német dlv kiadó szakmai stábjának tesztrovata, emellett nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a mindennapi gyakorlat során felmerülő kérdések taglalására. A meghatározó márkák bemutatása mellett helyet kívánunk majd a szakmai érdekességeknek, kevésbé ismert gépek bemutatkozására is.

Mindezek jegyében kívánunk sikeres 2016-os évet Önöknek, és bízunk abban, hogy színvonalas lapunkkal a jövőben is értékes és izgalmas olvasnivalót biztosítsunk!

Az ünnepekre Áldott Karácsonyt, jó pihenést, hatékony tervezést és sikeres, boldog új évet kívánunk Önöknek!

Üdvözlettel:Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK