fbpx

GÉPmax – 2014-11 – november

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 25.

Kedves Olvasó!

Az ismert vicc szavaival élve: sokat segített volna az elmúlt időszakban a gazdákon, ha egy nap 24 órából és az éjszakából állna… A sokszor rekord csapadékot hozó hetek után ugyanis a száraz, munkára tökéletesen alkalmas időjárás adta lehetőségeket mindenki igyekezett maximálisan kihasználni, hogy be tudja fejezni az őszi teendőket. Érződött ez a munkacsúcs egy-két, ebben az időszakban megrendezett bemutató nézőközönség-számán is, pedig sok cég igyekezett mostanában is megismertetni – akár munka közben – újdonságait a lehetséges felhasználókkal.

Eközben nemzetközi szinten is több helyszínen zajlottak érdekes események. Németországban egy szűk magyar szakújságírói csapattal részt vehettünk az új Valtra T4-es traktor bemutatásán. A szinte már futurisztikus külső mellett a műszaki megoldások is teljesen megújultak – a részleteket erről decemberi számunkban olvashatják majd. Ugyanezt a lapunkat fogja színesíteni a bolognai EIMA szakkiállítás beszámolója, amely a világ agrárgépes társadalmának egyik jelentős eseménye.

A svédországi látogatásunk során látott Väderstad-fejlesztések ismertetésére azonban nem kell a következő hónapig várni: a több igazi újdonságot felvonultató rendezvényről szóló tudósítást az itt következő hasábokon olvashatják.

Ha már aktuális számunknál tartunk; mindenképp új, érdekes vizekre eveztünk most egy komoly, az állattenyésztéshez kapcsolódó innováció bemutatásával: a Teszt és tapasztalat rovatból egy szarvasmarhatelepen beállított ivarzásmegfigyelési rendszert ismerhetünk meg – az itt alkalmazott megoldások talán még az állattenyésztéssel nem foglalkozó gazdák számára is érdekes újdonságot jelenthetnek.

Bemutatjuk még többek között a KUHN szántóföldi permetezőinek palettáját, írunk az új Kubota M7-es traktorszériáról, valamint az első Magyarországon átadott Mazzotti önjáró permetezőgép legfontosabb jellemzőiről. Érdekességképpen olvashatnak a 24 órás permetezési világcsúcs felállításáról, amely az Amazone UX 11200 permetezőgéphez köthető, valamint a Joskin automata, GPS-alapú szakaszvezérléséről.

Persze, mindez itt csak ízelítő: a lapban ennél jóval több, az agrártechnika világából származó érdekesség sorakozik egymás után. Kívánom, hogy az elmúlt időszak sok – és reményeink szerint hasznos munkája után az újdonságok megismerésére is maradjon idejük!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK