fbpx

GÉPmax – 2014-04 – április

Írta: Szerkesztőség - 2014 április 25.

Kedves Olvasó!

Az enyhe telet szinte nyárias tavaszi időjárás követte, és ennek köszönhetően megtelt a határ, igyekszik mindenki időben elvégezni a feladatokat. Sokan azonban esőre várnak, hogy a vetőmagot ne a teljesen kiszáradt talajba vessék.

A cikk írásakor azonban csak lehűléssel riogatnak az időjósok, esőt nem sok helyre ígérnek. Megkésve még senki nincs, annál is inkább, mivel egyre többen rendelkeznek nagyteljesítményű gépekkel, amelyekkel gyorsan, jó minőségben tudják munkájukat elvégezni.

Már Hannoverben, az Agritechnica kiállításon az ilyen típusú gépek térnyerése volt tapasztalható, de most Brno-ban, a Techagro kiállítás is ezt a vonalat erősítette. A négy kiállítást (Techagro, Animal-Vetex, Silva-Regina, Biomass) összefogó rendezvény minden eddigieknél sikeresebbnek mondható, mivel a borsos területárak ellenére minden helyet értékesítettek, de a látogatói szám is csúcsot dönthet, mivel a két évvel ezelőtti 110 000-es létszám után idén már az első napon 38 000-en jelentek meg az eseményen, és látogatásunk idején (2-3. nap) is hatalmas tömegek érkeztek a jól megközelíthető és nagyon színvonalas kiállításra.

Újdonságot a gyártók és kereskedők nem sokat tudtak mutatni az Agritechnica után, de itt mutatkozott be hazai pályán a Zetor újdonsága, a Forterra HD 150. Részletes beszámolónkat minderről majd májusi számunkban találják.

Itthon, a pályázati kiírásoknak köszönhetően lázas munka folyik a gépkereskedők háza táján is, akik igyekeznek a vásárlók kegyeiben járni. Ahogy a januári AGROmashEXPO-n is láthattuk, bő a választék, van miből válogatni.

Egyre több, a termékeket a gyakorlatban is megmutató szántóföldi bemutatóra is invitálnak ezekben a hetekben a kereskedők. Néhányról mi is beszámolunk e havi számunkban is, csakúgy, mint azokról a rendezvényekről, ahol a fiatalok számára igyekeznek minden eddiginél több fórumon kedvet csinálni a mezőgazdaságban való elhelyezkedésre.

Teszt rovatunkban egy igazi „nagyvaddal”, a New Holland T8.360-nal szerzett felhasználói tapasztalatokat ismerhetik meg, de több más jellegű gép is bemutatásra kerül. Természetesen szezonalítását tekintve a zöldtakarmány-betakarítás korszerű gépei kiemelt hangsúlyt kaptak.

Akik pedig még több információt szeretnének kapni a korszerű mezőgazdasági gépekről, azok a már a múlt hónapban beharangozott, és rövidesen megjelenő Nagy Tesztkönyv 2014 című exkluzív kiadványunkból elégíthetik ki szakmai kíváncsiságukat.

A kiállítások sora folytatódik, így a hónap végén ismét megnyitja kapuit Hódmezővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakkiállítás. Mint mindig, kiállított gépek most is lesznek az eseményen. Két lapunk, a MezőHír és GÉPmax pedig szokásosan képviselteti magát a rangos rendezvényen, így szívesen látjuk partnereinket, illetve az érdeklődőket standunkon, a II. csarnokban.

Addig is olvassák legfrissebb számunkat, informálódjanak az újdonságokról!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő

CÍMKÉK