fbpx

GÉPmax – 2009-03 – március

Írta: Szerkesztőség - 2009 március 13.

 

 

Kedves Olvasó!

Az idei évben ismét megrendezték a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállítását: a SIMA Agrár-üzleti Show Párizsban, február 22-26. között zajlott. Kíváncsiak voltunk, merre tart a világ mezőgazdasági innovációja, hogyan reagálnak a szereplői a jelen gazdasági helyzetre, így mi is részt vettünk a nagy seregszemlén.

A kiállítás nagyobb területet foglalt el, mint a korábbi rendezvények idején. A meglévők mellé újabb csarnokot is építettek a szervezők, hogy az 1323 kiállító, akiknek fele más országokból jött, elférjen. Többen a két évvel ezelőttinél is nagyobb standon jelentek meg termékeikkel. Már az első napon is hatalmas érdeklődés kísérte a rendezvényt, és a teljes időtartama alatt 135.045 látogatót regisztráltak, akiknek negyede külföldről érkezett. A nagy nemzetközi érdeklődést az is mutatja, hogy 500 újságíró akkreditáltatta magát a világ minden tájáról, Ukrajna, Oroszország, India és Brazília mezőgazdasági minisztere pedig személyesen is ellátogatott a helyszínre. Természetesen francia kollégájuk sem maradt távol.

A díjazott termékek között volt olyan, ami messze túlmutat a közeli évek gyakorlati alkalmazásain, de mindenképp figyelemre méltó a jövőt illetően. Az elektronika gyakorlati felhasználása a legkülönfélébb területeken pedig már mindennaposnak mondható. Tudom, sokan ezt nem veszik kitörő lelkesedéssel, de az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni. A környezettudatos gazdálkodás szintén igen nagy hangsúlyt kapott a kiállításon. Újdonságokkal pedig szinte minden gyártó standján lehetett találkozni, ami mutatja, hogy a fejlesztők továbbra is nagy lendülettel dolgoznak, s eredményeik bemutatásához a marketingfogások igen széles skáláját vonultatták fel. A cirill betűs feliratok arról is árulkodtak, hogy merre tartanak a gyártók — földrajzi értelemben –, új piacokat keresve. Többen, akiket a magyar piac helyzete érdekelt, kérdezték tőlünk, mi a helyzet nálunk, mire lehet számítani?

A magyarországi gépkereskedőkkel beszélgetve az mindenesetre kiderül, hogy nehezen élik meg az euró árfolyamának az utóbbi hetekben tapasztalt mérvű változását. A tavalyi év igen hosszú szállítási határidőinek már nyoma sincs. Az az optimizmus, ami pár hónappal ezelőtt még kicsengett mondataikból — az ez évi forgalmat illetően — mára kissé alábbhagyott.

A SIMA-ról szóló részletes beszámolónkat magazinunk 12-21. oldalán, a folytatását pedig, a bő terjedelem miatt, áprilisi lapunkban találják meg. Addig is mostani, legújabb számunkat ajánlom figyelmükbe!

Hatala László felelős szerkesztő