A zöldtrágya-termináláshoz jól használhatók a gazdaságok talajművelő gépei, a forgatás nélküli alapművelést is lehetővé tevő univerzális kultivátoroktól kezdve a tarlóhántásra és ultra-sekély talajművelésre alkalmas rövidtárcsákig bezárólag. Nincsenek jó vagy rossz gépek, a legjobb megoldás függ a takarónövény-keverékek fajösszetételétől és a felhasználás céljától. Egy eróziónak kitett területen jobb, ha késes hengert használunk, de ahol a humusztartalom növelése és az aprómorzsás magágy a cél, ott jobb megoldás lehet a rövidtárcsás vagy kultivátoros bedolgozás.
A zöldtrágya- és takarónövényeket a főnövény vetése előtt meg kell semmisíteni, időt és lehetőséget hagyva a lebomlásukra. A megsemmisítés, a terminálás módja és ideje több tényezőn múlik. Fontos egyrészt ismernünk az adott növények lebomlási és tápanyag-feltáródási görbéjét, másrészt azt is meg kell határozni, milyen módon szeretnénk elpusztítani a növényzetet.
A fő különbség az egyes talajművelési koncepciókból fakad. A minimum-till, a no-till és a strip-till rendszereknél a terminált takarónövények javarészt a talaj felszínén helyezkednek el, a hagyományos rendszereknél pedig bedolgozásra kerülnek a talajba. Amíg a mulcs és a direktvetések esetében akár még a takarónövény-vegetációba is vethetünk, addig a hagyományos talajműveléssel, magágy-előkészítéssel és vetéssel járó növénytermesztésnél fontos kérdés a visszamaradó szármaradvány mennyisége. Lényeges eldönteni, mikor és milyen géppel, milyen módszerrel végezzük el a munkát.
A túl korai, a túl kései terminálás egyaránt káros mellékhatásokkal járhat. A helytelen időzítés tápanyag-gazdálkodási károkat, vízháztartási problémákat okozhat. A kedvezőtlen, túl magas szén/nitrogén arány pentozánhatás kialakulásához vezethet. Fontos az is, hogy alkalmazkodjunk az agrotechnikai lehetőségeinkhez és a vetésforgónkhoz. A klasszikus magágy-előkészítést igénylő vetőgépeknél a rossz minőségben talajba dolgozott növényi részek nehezíthetik a vetést, és ronthatják a kelés egyenletességét, minőségét. A túl kései terminálás szélsőséges esetben a növények magérlelésével járhat, az adott fajok kultúrgyommá válhatnak.
APRÍTÁS TÖBBFÉLE GÉPPEL
A régen egyeduralkodó szárzúzás, szártépőzés szinte az egyetlen lehetőség volt a nagyobb biomasszát adó keverékek (pl. mustár-olajretek) megsemmisítésére. Hagyományos talajműveléssel alá kellett forgatni a növényeket, ami csak a kaszálás és mulcsozás után volt lehetséges. A vízszintes vagy függőleges tengelyű szárzúzókkal, a kalapácsos mulcsozókkal végzett munka hátránya, hogy az apróra vágott növényi részek túl gyorsan bomlanak le, ráadásul a mulcsréteg gyomelnyomó szerepe is csökken. Ennek nyilván a csökkentett menetszámú művelési rendszerekben van jelentősége igazán. Ezek a gépek aktív hajtással rendelkeznek, működtetésük, javításuk költségesebb, mint a talajhajtású különféle hengereké, passzív talajművelő eszközöké. A késes aprítóhengerek által visszahagyott, hosszabb szecskahosszúságú biomassza lassabb lebomlási karakterisztikája kedvezőbb a tápanyagok feltáródása szempontjából, és jobb gyomelnyomó képessége szintén előny.
TALAJBA FORGATÁS
A fentiektől gyökeresen eltérő logikát követel meg, ha a vetésforgónk vagy a művelési rendszerünk a takarónövények részleges vagy teljes talajba dolgozását, aláforgatását követeli meg. A takarónövények talajba dolgozására sokféle talajművelő munkagép alkalmas. A leggyakrabban használt alapgép a tárcsa. Az elmúlt 15-20 év alatt a korábban használt X tárcsákat felváltották a rövidtárcsák. Sokféle kivitelben kaphatók, közös jellemzőjük, hogy a tárcsalapok egyenként csapágyazottak, külön felfüggesztéssel kapcsolódnak a vázhoz. Átmérőjük, profiljuk és élkiképzésük nagy változatosságot mutat. A hagyományos gömbsüvegtől a fogazotton keresztül egészen a hullámos profilig terjed a skála. A gépek átömlési keresztmetszete és a tárcsalapok átmérője határozza meg, milyen magas takarónövényzet terminálható a géppel. Az utóbbi években a legtöbb neves gyártó opcionálisan késes aprító hengerrel szereli fel vagy egészíti ki a rövidtárcsáját. Ezek a sokoldalú eszközök igazi mindenesek, jól használhatók nagyobb zöldtömeg esetében is. A talajba dolgozott zöldtrágya gyorsabban lebomlik és a mineralizáció hatásfoka növekszik.
A TALAJBA FORGATÁS SEGÍTI A LEBOMLÁST
A szántóföldi sekély-, a mulcs-, az univerzális vagy a nehézkultivátorok szintén az egész talajfelszín hántására valók. A konstrukciók a kívánt művelési mélységgel együtt változnak, a mélység növekedésével a vázszerkezet és a kapatagok egyre robusztusabbá válnak. A nagyobb munkamélységre alkalmas, többcélú eszközök többféle kapatag-biztosítással készülnek (nyírócsapos, rugós, hidraulikus). A kapák kialakítása a teljes keresztmetszetben való művelést, a gépek vázszerkezetének kialakítása pedig a nagy átömlési keresztmetszetet biztosítják. Ezeknél a gépeknél is igaz, hogy a talajba dolgozás egyrészt segíti a lebomlást, másrészt csökkenti a gyomszabályozást. Ennek a biogazdálkodásban lehet negatív hatása. A rövidtárcsákat és a szántóföldi kultivátorokat különféle tömörítő hengerekkel szerelik, szinte az összes talajtípusra tudnak optimális profi lt ajánlani, a talajművelés intenzitásától függően.
A KÉSES HENGEREK
A késes aprítóhengerek első generációi (szártörő adapterek) különálló gépek voltak, jellemzően nagy dobátmérővel és nagyobb önsúllyal. Később változott a koncepció. Ezeket gyakran külön munkaműveletben használták, főleg nagyobb munkaszélességben, vontatott kivitellel. A mai kivitelek már gyakran fel- és leszerelhetők más talajművelő gépek gerendelyére, vagy akár frontfüggesztésben is társíthatók. A jellemzően 400-500 mm-es hengerátmérő nagy kerületi sebességet, a jó talajkövetés nagyobb munkasebességet biztosít, csekély vonóerőigény mellett. A késeket rendkívül nagy kopásállóságú acéllemezből készítik. A szekcionált kivitelű pengék a legtöbb gyártmánynál megfordíthatók. A hengerpaláston végigfutó kések forgás közben folyamatosan érintkeznek a növényekkel, a talajjal nagy szöget zárnak be. Az aprítóhengerek az5-15 cm-es szecskahosszúságú aprítás mellett ultrasekély tarlóhántásra is alkalmasak. A hengerek gyakran zárt testtel készülnek, így szükség esetén vízzel tölthetők fel, növelve az önsúlyt és az aprítás hatékonyságát. A hengerpalástok zártak, így eltömődésmentesen dolgoznak. Ezek a gépek egyszerű konstrukciójuk miatt olcsón üzemeltethetők, nincs se hajtómű, se kardántengely. Meglévő Cambridge, crosskill vagy prizmacsúcsos hengerekhez a gyártók egy része külön felszerelhető aprítóhengereket ajánl. A simítóhengerek vázát felhasználva, átszerelve külön gépet kaphatunk. Simítóhengerekkel együtt üzemeltetve pedig az aprításon kívül tömöríthetjük is a talajfelszínt.
EKÉVEL EGYRE RITKÁBBAN
Elvétve előfordul még, hogy ekével vagy speciális tarlóhántó ekével forgatják alá a takarónövényzetet, elsősorban ott, ahol a főnövény indokolja a kertszerűen elmunkált talajfelszínt (pl. szabadföldi zöldségtermesztés). A sekély munkamélység teljes aláforgatással párosul, elsősorban a talaj felső rétegét dolgozza át.
A géppark összeállítását a legnagyobb mértékben az anyagi lehetőségeink és a gazdálkodásunk módja (öko-konvencionális), talajművelési rendszerünk (hagyományos, csökkentett menetszámú, minimum-till, no-till, strip-till) határozza meg. A talaj-előkészítés minőségét a fővetésű növény igényei határozzák meg, a kivitelezés módját pedig az agrotechnikai hátterünk teszi lehetővé. A takarónövény-keverékek összetevőit a vetésforgó és az orvosolni kívánt problémák figyelembevételével válasszuk ki (pl. talajtakarás, gyomelnyomás, erózióvédelem, tápanyag- és humusztartalom-növelés), terminálásuk ideje és módja szolgálja a fővetemény sikeres termesztését.
Söjtöri Andor
