fbpx

Ha péntek, figyeljük az üzemanyagár-változást

Írta: Barna Ferenc - 2023 március 09.

A hétvégére változhatnak a kutakon az árak, ugyanis péntektől a MOL a 95-ös benzin literjéért 2 forinttal kér többet a kereskedőktől, a gázolajnál azonban 2 forinttal kevesebbet fog számlázni.

Munkagép a mezőgazdasági területen
Itt a tavasz, egyre több a gép a földeken, tankolni kell (fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Csökkent a kiskereskedelmi fogyasztás

A KSH adatai szerint az infláció, a reálbérek csökkenése miatt a kiskereskedelmi fogyasztás jelentősen visszaesett az év első felében. Ez a jellemző a benzinkutakon is megjelent, az ársapka kivezetése után kevesebb üzemanyagot vásároltunk (közel 18%-kal esett vissza a töltőállomások forgalma novemberhez képest januárban). Ezért februárban óvatosan kalkuláltak a kereskedők, nem dobálóztak nagy számokkal, esetenként a nagykereskedelemi ár alakulásától eltérően szabták meg a tarifákat. Ez még most márciusban érezteti hatását, így van olyan kút, ahol 600 forint alá esett az üzemanyagár.

Az átlagárak változásában sem lehet sok logikát keresni, mivel a nagykereskedelmi árakat nem egységesen érvényesítik a vásárlók felé a töltőállomások. A benzin kapcsán a legolcsóbb és a legdrágább hely között közel 140 forint különbség van, gázolajnál ugyanez az érték meghaladja a 160 forintot (a múlt héten már megközelítette a 200 forintot).

A holtankoljak.hu oldal adatai szerint most az alábbi átlagárak érvényesültek a hazai benzinkutakon:

  • 95-ös benzin – 605 Ft/liter;
  • gázolaj – 622 Ft/liter.

Amennyiben a változás a kiskereskedelmi árakban is megjelenik, péntektől a benzin kapcsán 607 forintos árral számolhatunk, a gázolaj literje pedig 620 forint körül fog beállni.

Utoljára a hét közepén változott az üzemanyagár, a 95-ös benzin akkor stagnált, azonban a gázolaj tarifája emelkedett.

Forrás: holtankoljak.hu