fbpx

Egy hét csend után, kedden tovább csökken a gázolaj ára

Írta: Farkas Imre - 2024 augusztus 06.

A héten kedden a gázolaj nagykereskedelmi ára csökken bruttó 4 forinttal. A 95-ös benzin beszerzési ára a hét elején nem változik.

A holtankoljak.hu közleménye szerint egészen 76 dollárig csökkent vissza a Brent típusú olaj hordónkénti ára az elmúlt napokban, ami 5%-os csökkenést jelent augusztus első napjaiban. Ennek köszönhető alapvetően az üzemanyagár csökkenés.

Az aktuális átlagárak jelenleg:

95-ös benzin: 611 Ft/liter

Gázolaj: 618 Ft/liter

Ehhez mérten kedden látjuk majd, hogy a beszerzési árváltozás hogyan hat majd a kutakon tapasztalt árakra.

John Deere 8520 Traktor tankolás
A kőolaj árzuhanás hatására folytatódik a csökkenő tendencia

Szintén a holtankoljak.hu számolt be róla, hogy a Magyar Ásványolaj Szövetség legfrissebb összesítése szerint az első félévben jelentősen visszaesett a fogyasztás a tavalyi év ugyanezen szakaszához képest. Benzinből és gázolajból is kevesebbet használtak hazánkban, azonban a prémium üzemanyagokból jóval több fogyott, ami a tankolási szokások változását mutatja.

Benzinből átlag 0,3 százalékkal, gázolajból pedig 1,2 százalékkal adtak el kevesebbet a tavalyi év ezen szakaszához hasonlítva. Összességében 0,9 százalékkal csökkent az üzemanyag fogyasztás, derült ki a MÁSZ közléséből.
Az év első hat hónapjában a teljes üzemanyag-fogyasztás 1,874 milliárd liter volt: 741,9 millió liter motorbenzin és 1,132 milliárd liter dízel.
12,3 százalékkal nőtt a prémium benzin iránti kereslet, ami 128,3 millió litert jelent, azonban a 95-ös benzin fogyasztása 2,6 százalékkal csökkent, ami 613,6 millió litert jelent. A prémium dízel esetében 16,4 százalékos a növekedés, 91,8 millió liter, a sima gázolajnál pedig 2,5 százalékkal csökkent, 1,04 milliárd literre.

Töltőpisztolyok
Benzinből és gázolajból is kevesebbet használtak hazánkban az első félévben

A MÁSZ-tagvállalatok mintegy 1050 töltőállomást üzemeltetnek Magyarországon, és a teljes kiskereskedelmi forgalomban eladott benzin körülbelül 75 százalékát, a gázolaj pedig mintegy 66 százalékát a szövetség tagjai értékesítik.