fbpx

Sűrűbben változnak az üzemanyagárak – egyelőre lefelé

Írta: Farkas Imre - 2024 május 07.

Új időszámítás kezdődik az üzemanyagárak kommunikálásában, miután a MOL május 3-án bejelentette, hogy a nagykerárak tekintetében hetente akár többször is változtathat (a korábbi heti 2 alkalommal szemben).

A holtankoljak.hu prognózisa szerint a Brent olaj hordónkénti ára egy hét alatt 5%-ot esett, jelenleg 83 dollár alatt van az ár a hét eleji 87,53 dollárral szemben. Kedvezően alakulnak az forint dollárral szemben figyelembe vett árfolyama is, jelenleg 362 forintot fizetünk 1 dollárért, ami 1%-al erősebb forintot jelent a hét eleji állapothoz képest. Vagyis az elmúlt napok csökkenő tendenciája folytatódhat ezen a héten, a benzin és gázolaj árát tekintve, ennek ideje a fenti kommunikációs változásokat figyelembe véve kiszámíthatatlan.

Ennek fényében az elmúlt napok nagykereskedelmi üzemanyagár változásai is rendre lefelé vették az irányt, mindkét üzemanyagfajta esetében.

A múlt hét közepén, az ünnepen eszközölt 3-3 forintos csökkentést követően rá három napra 4-4 forintos korrekció történt lefelé. A következő hét elején, hétfőn pedig ismét 2-2 forintos ár mérséklés történt. A legutóbbi közlemény szerint szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken. A benzin bruttó 5 forinttal, míg a gázolaj bruttó 4 forinttal fog kevesebbe kerülni.

Így az alábbi átlagárakkal számolhatunk:

95-ös benzin: 624 Ft/liter

Gázolaj: 612 Ft/liter

Összehasonlítás képpen a múlt héten, május 1-én az alábbi átlagárakkal lehetett számolni:

95-ös benzin: 644 Ft/liter

Gázolaj: 630 Ft/liter

A hét második felében ismét beszámolunk majd az üzemanyagpiac árszínvonalának heti változásairól.

Traktor tankolás
Jelentős árzuhanás van mögöttünk, amelyet immár a piaci folyamatok is generálnak