fbpx

A Lovol inkább német silózót választ, saját fejlesztés helyett

Írta: Farkas Imre - 2024 október 16.

A kínai Lovol Group a nyáron mutatta be a következő generációs betakarítógépkínálatának tagjait. Ezek közül szinte csakis a helyi igényekhez fejlesztett konstrukció volt a Lovol színeiben, viszont egy gép kilógott a sorból. Egy új önjáró szecskázó, ami csak náluk újdonság.

Az elmúlt időszakban erőteljesen látszik a kínai gépkínálat modernizációja és felzárkózása az európai, illetve a tengerentúli színvonalhoz. Az önmagában nem meglepetés, hogy önjáró silózófejlesztés terén korábban sem vetették meg a kínai gyártók a nyugatnémet technika átvételét. Eddig viszonylag legalább színben próbálták álcázni ezeket a próbálkozásokat, de a Lovol új szecskázója még színben is egy az egyben a Jaguar silózó.

Lovol silózó
A kabint kivéve megszólalásig a Jaguar szecskázó

Kívülről csak a vezetőfülke, a kabin alatti homlokrész különbözik, ezt kivéve – legalább is külsőben – megszólalásig a német betakarítógépszéria kínai klónja Lovol logókkal. Egyelőre nem közölt a gyártó részleteket, hogy együttműködésről van-e szó, sőt a gépről sem sok infót tudni, bár az feltételezhető, hogy konstrukcióban a Jaguar bázisát használja, 500 lóerős Weichai WP13 National IV dízelmotorral meghajtva. A gyártó weboldalán található tájékoztató információk szerint az összeszerelés Kínában folyik és a gép kínai, illetve Németországból importált alkatrészekből épül fel. A szintén kínai légkondicionált vezetőfülkébe, nyugatról importált kényelmes ülést építenek be. A termékismertetőre hagyatkozva tudhatjuk meg, hogy fémérzékelési védelmi funkcióval és független, nagy felbontású videó megfigyelő rendszerrel rendelkezik, továbbá automatikus késélezéssel és kenési funkciókkal is fel van szerelve, mint ahogy az eredeti Jaguar silózók.

Annyit már beharangozhatunk, hogy nem csak ebben a kategóriában történt nyugati technika átvétele, de erről majd később számolunk be weboldalunkon.

Forrás: https://www.lovol.com/agricultural/