fbpx

Legyél Te is agrárgépész! – az idei győztesek

Írta: Barna Ferenc - 2022 március 03.

Az elmúlt évek sikereit vitte tovább a 2021/2022 – ben megrendezett „Legyél Te is agrárgépész!” Országos és Junior Bajnokság. A pandémiával terhelt év után idén is online formában került megrendezésre a Mezőgazdasági Eszköz – és Gépforgalmazók Országos Szövetsége által szervezett verseny, melyben a középiskolás diákok mérhetik össze tudásukat.

Mezőgazdasági munkagép
Véget ért a fiatal agrárgépészek versenye (Fotó: Horizont Média/Barna Ferenc)

Két kategóriában indulhattak a versenyzők

A Junior kategóriában a 9. és 10. évfolyamos diákok indultak, itt 14 csapat mérettetett meg. A felsőbb évfolyamos diákok az Országos Bajnokságban vehettek részt 15 csapattal.

A Junior csapatoknak – a tavaly is népszerű – leginkább kreatív és játékos, mégis az agrárgépész szakmához kapcsolódó feladatokat kellett teljesíteniük nyolc fordulón keresztül.

Az Országos Bajnokságban résztvevő csapatoknak már sokkal szakmaibb feladatokat kellett megoldaniuk.

A felsőbb éves diákok az őszi félév során öt feladatot oldottak meg. Az így megszerzett pontjaik alapján kialakult sorrend szerint, az első hat helyen végzett csapat egy online elődöntőben mérte össze tudását. Itt már élőben kellett 4 különböző szakmai feladatot megoldaniuk, az online fordulókból hozott pontszámaik súlyozottan számítottak bele az elődöntő pontszámaiba. Az elődöntőből a három legjobban teljesítő csapat került be a döntőbe.

Mivel a szabályozások idén sem tették lehetővé a személyes jelenlétet, így a döntő is – a tavalyihoz hasonló módon – online került megrendezésre, azonban könnyebbséget jelentett, hogy a csapattagok egy helyről tudtak bejelentkezni, így sikerült kicsit visszahozni a játék csapatverseny jellegét.

A döntő 2022. február 25 – én került megrendezésre

A csapatok iskoláikból jelentkeztek be, előre meghatározott sorrendben, így a feladatok megoldására csapatként volt lehetőségük, míg szaktanáraik külön helyiségből csatlakozva követhették diákjaik szereplését.

A döntőben a csapatoknak olyan szakmai feladatokat kellett elvégezniük, amelyekkel releváns tudásukat mutathatták meg.

A csapatok egymás után, körforgásban oldották meg a feladatokat: míg egy – egy csapat éppen játékban volt, a többi csapat offline várakozott.

A nyertes csapat a PIONEER TEAM (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag) lett, akik elképesztően szoros versenyben szerezték meg az első helyezést.

A csapat tagjai:

  • Décsei Attila
  • Nagy Pál
  • Ragályi Mihály
  • Szabó Sámuel Péter
  • Kiss László Ádám

Felkészítő tanár: Simon Gyula

A nyertes csapat
Első helyen végzett a PIONEER TEAM (Fotó: MEGFOSZ)

Második helyen végzett a KeményMAG csapatata (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag).

A csapat tagjai:

  • Csala Dávid
  • Farkas Máté
  • Szabó Erik
  • Adamik István
  • Semsei Márk

Felkészítő tanár: Simon Gyula

A második helyezettek
A dobogó második fokára a KeményMAG csapata állhatott (Fotó: MEGFOSZ)

A dobogó harmadik helyén pedig a SZAKISOKK (Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Jánoshalma) csapata végzett.

A csapat tagjai:

  • Wéber Balázs
  • Nagy József
  • Nagy József
  • Farkas Sándor
  • Zsámboki Szabolcs
  • Győri Balázs

Felkészítő tanár: Juhász Zoltán

A harmadik helyezett
A SZAKISOKK szerezték meg a harmadik helyet (Fotó: MEGFOSZ)

A JUNIOR versenyének első helyezettje a VépészTechnokraták (Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Vép) csapata lett.

A csapat tagjai:

  • Varga László
  • Papp Dávid
  • Soponyai Bálint
  • Bicsák Péter
  • Pető Dominik

Felkészítő tanáruk: Pathy Antal

A nyertes csapat a junior kategóriában
A juniorok között a VépészTechnokraták nyertek (Fotó: MEGFOSZ)

A csapatok munkáját értékes nyereményekkel tudta elismerni a MEGFOSZ a támogatóknak köszönhetően.

A szervezők a következő tanévben is várják a szakiskolák motivált tanulóinak jelentkezését az agrárgépész versenyre, bízva abban, hogy az agárszakmák továbbra is népszerűek a fiatalok körében.

A GépMax – 2022/II. számában részletesen beszámolunk a rendezvényről.

Forrás: MEGFOSZ/Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc