A fenntarthatósági szempontok (Green Deal), a hatóanyag- és szerkivonások, a csökkenő felhasználható növényvédőszer- és műtrágyadózisok eddig leginkább ökológiai kérdésként merültek fel. A koronavírus által szétszakított globális ellátási láncokban okozott kárt csak tetézte az ukrán- orosz háború nyomán felpörgött infláció és energiaválság. A mezőgazdaság sokszor adott már hatékony választ a felmerülő problémákra, a gépgyárak most is számtalan lehetőséget kínálnak.
A különböző műveletszám-csökkentett gazdálkodási rendszereket és a direktvetésen alapuló, talajművelés nélküli növénytermesztést két fontos dolog köti össze. Az egyik a költségcsökkenéssel járó hatékonyságnövelés, a másik a talajkímélő, talajjavító gyakorlat iránti vágy. Az ökonómiai előnyök miatt már az 1960-as évek elején megjelent a magágy-előkészítés és vetés gépkapcsolata (Amazone, 1966). Az elmúlt 20 évben viszont már inkább az ökológiai szempontok domináltak, a talajközpontú gazdálkodás a precíziós mezőgazdálkodási technológiák fejlesztésénél is fontos szempont.
A hagyományos forgatásos, szántáson alapuló talajművelésnél is számos lehetőségünk van a műveletszámok csökkentésére. A különböző forgóboronákkal és rövidtárcsákkal kombinált vetőgépek főként a jó vízháztartású, könnyen művelhető talajokon teremtik meg a magágy-előkészítés és vetés gépkapcsolatának lehetőségét. Az egyre drágább üzemanyagok és az egyre fontosabbá váló talajélet miatt a szántás szerepét érdemes csökkenteni. Az ekét azért ne dobjuk el! A pénztárcánknak és a talajnak is jót tesz, ha célirányosan, célzottan műveljük, műtrágyázzuk és vetjük el a talajt.
Itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az ún. minimum-tillage és no-tillage rendszerek. Az érdeklődőknek gyakran nyílik lehetőségük farmlátogatásokra, direktvetési bemutatókra. A direktvetés jövőjét sokan megkérdőjelezték a glifozát betiltásával kapcsolatos félelmek miatt. Ám létjogosultsága biztosnak látszik. A megköthető és talajban tartható szén-dioxid mennyisége, a fenntarthatósági kritériumok és a költségcsökkentési potenciál miatt a művelés nélküli rendszerek szerepe hosszú távon növekedni fog. Az Európai Unióban, főként az ökológiai gazdálkodásban élen járó országokban inkább a műveletcsökkentett, mechanikai gyomirtással kombinált rendszerek további terjedése várható.
MINIMUM-TILL: A TALAJMOZGATÁS ARÁNYA TÖBB 50%-NÁL
A forgatás, szántás nélküli alapművelés hiánya és a csökkentett menetszámú talajművelés adják a minimum-till rendszerek gerincét. A talajbetegségekre, talajtömörödésre érzékeny növények (pl. repce, cukorrépa, hüvelyesek) csak megfelelő lazítás és talajművelés után termeszthetők eredményesen. A szántóföldi kultivátorokra alapozott forgatás nélküli alapművelés – lazítás – fontos lehet a tárcsa- és eketalp-rétegek feltörésében, megszüntetésében. A mulcshagyó, kultivátoros alapművelés költsége alacsonyabb, területteljesítménye pedig nagyobb, mint a szántásé. Ráadásul a felszínen maradó növényi maradványok csökkentik az eróziót és a párolgást. A minimum-till rendszerekhez sorolt ultrasekély művelés (max. 5 cm) az ezredfordulón debütált, hasonlóan több forradalmian új termesztéstechnológiához (precíziós gazdálkodás).
Az innovatív művelési mód alapját a hagyományos rövidtárcsák és a forgókéses hengerrel kombinált művelő tárcsák, valamint a mulcsvetőgépek adják. Ez a csökkentett energiaigényű és menetszámú művelési mód szintén komoly megtakarításokra ad lehetőséget a nedvesség megőrzése mellett. Egyetlen hátránya a talajtömörödés, ami lazítással orvosolható, ellensúlyozható. Legismertebb márkák: Vӓderstad, Horsch,
Amazone, Kuhn, Kverneland, John Deere. A legtöbb gyártó igyekszik a minimum és a no-till rendszerekhez is gépet biztosítani, számos típus mindkettőben használható, talajtípustól függően. A nagyon kötött, nehezen művelhető, száraz talajokban a mulcsvetőgépek csak korlátozottan használhatók.
NO-TILL: A TALAJMOZGATÁS ARÁNYA KEVESEBB 50%-NÁL
A német szakirodalom miatt itthon inkább a direktvetés elnevezés honosodott meg. A rendszer lényege, hogy a vetőmag alapművelés nélkül, közvetlenül kerül a tarlóba. Csak a magárok nyitásakor történik hagyományos értelemben talajmegmunkálás. Az elővetemény tarlójába vagy közvetlenül a köztesnövénybe/takarónövénybe vetett magok és a műtrágya minimális talajbolygatással (a talajfelszín csupán 5-20%-a művelt), idő- és költségmegtakarítással kerülnek a talajba. A felszínt fedő mulcsréteg nagy arányban borítja a talajt, szintén csökkentve ezzel az eróziót és a párolgást. A direktvetőgépeknél számtalan konstrukcióval találkozhatunk.
A piacvezető gyártmányok nagy része azonban általában tárcsás vagy duplatárcsás csoroszlyával és gumikerekes lezáróelemekkel készül. Ezek pontosabb maglehelyezéssel és biztosabb visszatömörítéssel dolgoznak. Sok kisebb cég egy-egy speciális talajadottságú és klímájú, különleges művelési igényű régió fő szállítója. Ennek megfelelően késes csoroszlyákkal és az átlagtól eltérő, rendkívül nagy, széles intervallumban állítható csoroszlyanyomással üzemelő gépekkel is találkozhatunk. Főbb neves specialisták a brit Claydon, McConnel, Sumo, Mzuri, az amerikai Cross Slot, Dale Drills, Great Plains (Kubota), a kanadai Seed Hawk (Vӓderstad), a finn Tume, Junkkari, a francia Novag, Sly, valamint a lengyel Czajkowski. Ritkán kerül szóba, de fontos része a no-till termesztéstechnológiának, hogy betakarítás után a növényi maradványok kis szecskahosszal (szecskázó) és egyenletes eloszolással (pelyvaterítő) takarják talajfelszínt.
A direktvetőgépekkel kapcsolatban gyakran merül fel hátrányként a nagyobb önsúlyból és a lazítás hiányából fakadó talajtömörödés, valamint a nagy vonóerőigény. Egy átlagos, 4 méter munkaszélességű gép biztonságos üzemeltetéséhez kb. 150-220 kW (200300 LE) traktor szükséges, a talaj kötöttségétől és a domborzattól függően. A legtöbb gyártó kínálatában megjelentek azonban a 2-3 méter munkaszélességű gépek. A talajtömörödés kezelhető mértékben tartásához nagy segítség lehet az ikerkerekek, az új fejlesztésű flotációs abroncsok és a központi, állítható keréknyomás rendszerek vagy a rögzített, fix pozíciójú művelőutak használata. Megfelelő üzemméretnél jó megoldás lehet a gumihevederes járószerkezetű erőgépek választása.
EZÉRT HASZNÁLJÁK VILÁGSZERTE!
A direktvetés elterjedtsége világviszonylatban jelentős, globálisan kb. 130-150 millió hektárt művelnek ezzel a megoldással. Főként száraz éghajlatú, nagy üzemméretű, gabonatermelő országokban (Kanada, USA, Ausztrália, Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán) alkalmazzák. Kanadában a szántóföldi területek kb. 60%-án, az USA-ban pedig 20-30%-án talajművelés nélkül gazdálkodnak. Jelentősége a klímaváltozás hatására Európában is növekedhet, elég, ha csak az elmúlt évek közép-európai aszályaira gondolunk. Németországban jelenleg kb. a szántóterületek 1,5%-a esik a no-till művelés alá. A direktvetés terjedésének másik fő oka az erózió. A heves esőzésekkel terhelt Dél-Amerikában évente akár 2-3 betakarítással is számolhatunk, de a talajerózió nagyon komoly probléma. Az aszályos, de kedvezőtlen csapadékeloszlású európai területeken mindkét probléma jelentkezhet. A csapadékosabb periódusokban a talajelőkészítés minősége, a gyom és árvakelés szabályzása adhatja fel a leckét.
A HIBRID MEGOLDÁS: MŰVELÉS CSAK A SOROKBAN
A sávművelésre (strip-till) mindenképpen érdemes még kitérnünk. A hibrid módszernél csak a vetett sorok vagy sávok műveltek, az azok közötti területek művelés nélkül maradnak. A sávművelés a mulcsvetés és a hagyományos direktvetés között helyezkedik el, a sávpermetezéssel kombinálva komplett rendszert alkot. Csak a növények vetés- és gyökérzónában történik talajművelés és tápanyagpótlás, a terület többi részén nem. Szélesebb körű elterjedését a magas beruházási igényből fakadó méretgazdaságossági kérdések gátolták. Klasszikus gyártók közé az amerikai Orthman és a norvég Kverneland (Kubota) számítanak, a rohamosan fejlesztő Horsch is felzárkózott. A technológia jelenleg 30-45 cm sortávolságú szemenkénti vetőgépekkel és 15 cm sortávolságú sorvetőgépekhez érhető el. A prémium gyártóknál a műtrágya-lehelyezés mélysége is állítható. A sávművelő gépek és bizonyos direktvető gépek fontos eleme a sortisztító, ami lehetővé teszi a magárok megfelelő nyitását.
A fenti művelési rendszerek esetleges hátrányai közé sorolható, hogy nem alkalmazhatók megfelelő adaptálás nélkül, nem is működnek minden kultúránál és termesztési célnál (pl. vetőmag-előállítás). A talajfelszínen maradó növényi maradványok bizonyos kártevők, kórokozók felszaporodásához vezethetnek. A no-till esetében az árvakelést kénytelenek vagyunk kémiai úton szabályozni, ami megnövekedett gyomirtószer-felhasználáshoz vezethet, és a már említett talajtömörödés is okozhat gondokat. A szükséges gépek drágák, megtérülési idejük a megszokottnál nagyobb. A vetésforgó tervezése sokkal nagyobb körültekintést, figyelmet és tudatosságot igényel, aminek szerves részévé kell válnia a köztes- és takarónövényeknek.
A minimum-till és no-till rendszerekkel a művelési költségek, az idő- és energia-ráfordítások csökkenthetők. A talaj egész évben fedett, ezért csökken a vízveszteség és az erózió. Átgondolt zöldtrágyázás mellett a folyamatosan lebomló növényi maradványok segítik a talaj termőképességének megőrzését és a humuszképződést. A siker alapja a jó vetésforgó megtervezése és a klimatikus viszonyoknak és a talajadottságoknak megfelelő, átgondolt gépesítés.
Söjtöri Andor
