fbpx

Megvan, ki képvisel minket a 2023-as EuroSkills-en

Írta: Barna Ferenc - 2022 április 29.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a 2022. évi Szakma Sztár Fesztivál 2022. április 25. és 27. között került megrendezésre a Hungexpo területén, egyben itt tartották meg a 2023-as EuroSkills előválogatóját és hazai döntőjét is.

Mezőgépszerelők versenye
A Hungexpo területén kerül megrendezésre előválogató és döntő (Fotó: MEGFOSZ)

A rendezvény keretében a Skills versenyek bemutatói mellett előválogatók és döntők megrendezésére is lehetőség volt

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége, mint a Nehézgép-szerelő versenyszám szakmai koordinátora ezen a rendezvényen tartotta meg a 2023-as EuroSkills előválogatóját és döntőjét. A verseny szakmai támogatója idén is az Axiál Kft. volt, aki mellett az Agrotec Magyarország Kft., az Auditker Kft. és a KITE Zrt. is segített a feladatok összeállításában és szakmai sikerében.

Az előválogató verseny idén is az egyetlen lépcsőfoka az európai versenybe való bekerülésnek, hiszen az a tehetséges fiatal, aki az előválogatón az első helyen végez, ő képviselheti hazánkat a 2023-as lengyelországi EuroSkills versenyen Nehézgép – szerelő (Heavy Vehicle Maintenance) versenyszámban.

Az európaversenyen való kiemelkedő szereplés az anyagi elismerés mellett, komoly szakmai elismeréssel is jár, melyet egy egyáltalán nem könnyűnek nevezhető többhetes mentális és szakmai felkészítés előz meg. Ezen a felkészítésen az itt első helyezettként végzett versenyző vehet majd részt. Ez a szakmai elismerés és felkészítés olyan munkaerő piaci előnyökhöz juttathatja a versenyzőt, hogy az sok évig pozitív utóhatással bírhat számára.

A „Legyél Te is agrárgépész!” Országos és Junior Bajnokság eredményei és díjai is mutatják a verseny népszerűségét és a díjak nívóját.

A verseny az idei évtől kezdve kiegészült egy mentális teszttel is

A „Team Leader” csapat által levezetett teszt nem számít bele a versenyző pontszámába, azonban a zsűrinek és a szakértőnek segítséget nyújt a legjobb és legmegfelelőbb versenyző kiválasztásában. 

A versenyfelhívásra rekordszámú, 13 tehetséges fiatal jelentkezett, akik négy versenyszámban, több fordulóban mérték össze tudásukat.

A versenyzők két napra lettek beosztva

Karagity István (AXIÁL Kft.) szakértő köszöntötte a résztvevőket és ismertette a nap menetét. A rendezvény egy fantasztikus megnyitóval kezdődött, melyet Orbán Viktor miniszterelnök, Dr. Parragh László az MKIK elnöke és Győrffy Balázs a NAK elnöke nyitott meg. A megnyitó közben az első nap versenyzői már a mentális feladatot oldották meg. A szakmai feladatok elvégzésére a versenyzőknek 50 perc állt rendelkezésükre, melyet a szakmai zsűri tagjai felügyeltek.

A feladatok között motorindítási hiba megoldás, robotkormány rendszer vizsgálat és javítás, hidraulikus egységek hibáinak megoldása mellett egy traktor nullszervízét is el kellett végezni, valamint egy számítási feladatot is kaptak a versenyzők, ami a permetezőgépre és a kijuttatott mennyiségre fókuszált.

Mezőgépszerelők versenye, csoportkép
A versenyzők, a zsűri és a segítők (Fotó: MEGFOSZ)

A 2022 – es előválogatóra jelentkező versenyzők:

  • Bertalan Ádám;
  • Csala Dávid Károly;
  • Döbrösy Zsombor Elemér;
  • Fodor András Csaba;
  • Hambalgó Ferenc;
  • Jerkó Bálint;
  • Kiss Kristóf;
  • Kovács Róbert;
  • Molcsán György Levente;
  • Pál Barnabás Gergő;
  • Szabó Sámuel Péter;
  • Szalai József;
  • Szemesi Tivadar.

A szakmai zsűri tagjai:

  • Kis Pál (Auditker Kft.) zsűrielnök;
  • Dr. Bense László (MATE) zsűritag;
  • Dr. Bártfai Zoltán (MATE) zsűritag;
  • Karagity István (AXIÁL Kft.) feladatíró.
Mezőgépszerelők versenye
Az európai versenybe való bekerülés volt a tét (Fotó: MEGFOSZ)

Az előválogató verseny eredményhirdetésére a keddi nap délutánján került sor

Hambalgó Ferenc nagyszerű teljesítményt nyújtott a verseny valamennyi fordulójában, ezzel elsőként végzett. Ezáltal ő nyerte el a lehetőséget, hogy a több hónapos felkészülés után képviselje hazánkat az Európa versenyen 2023-ban Lengyelországban. A verseny szervezői és támogatói több fórumon is gratuláltak a fiatal mezőgépésznek.

Gratuláció illeti meg Kovács Róbertet a második, illetve Fodor András Csabát a harmadik helyezett eredményéhez és minden résztvevőt, hiszen remek teljesítményt nyújtottak ők is a versenyben.

Döbrösy Zsombor Elemér remek teljesítményével a szakközépiskolai tanulók közül a legkiválóbb eredményt érte el.

A részt vevő versenyzők a díjátadón az AXIÁL Kft. (multiméter, dugókulcs-, imbuszkulcs – és csavarhúzó készlet) és az Agrotec Magyarország Kft. (mérőkészlet) felajánlásából az itt a versenyen először használt eszközöket is hazavihették.

A szervezők köszönetet mondtak az AXIÁL Kft.-nek a szakmai támogatásért, valamint az Agrotec Magyarország Kft.-nek, az Auditker Kft.-nek és a KITE Zrt.-nek, a MATE-nak munkájukért és segítségükért.

Forrás: MEGFOSZ/Sajtóközlemény
Összeállította: Barna Ferenc