fbpx

Drónok a mezőgazdaságban (videó)

Írta: Kalmár Nárcisz - 2020 augusztus 12.

Hajdúnánásra invitálta a gazdálkodókat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ahol, a „Drónok a mezőgazdaságban” című rendezvényt tartották augusztus 10-én. Az elméleti általános ismertetés mellett a nap magába foglalt egy látványos terepi bemutatót is.

 

Kovács László

 

Drónos permetezés

Kovács László az ISM Technology Kft. stratégiai és fejlesztési igazgatója előadásában elmondta: – immár 3-4 éve próbáljuk a drónos permetezést applikálni a hazai mezőgazdasági szokásokra. A permetező drónok olyan nagy emelőkapacitással rendelkező drónok a hatékony munkateljesítmény érdekében a legtöbb esetben 10-15 liter permetlevet tudnak szállítani. Az ilyen eszközök rotor fesztávolsága több méter is lehet. Kezelési magasságuk szabályozható, javasolt tartomány a növénykultúra felett 1,5-2,5 méteres magasság. Felhívnám a figyelmet, hogy nem elég egy drónt megvásárolni, kell hozzá a megfelelő tudásbázis is.

 

Mezőgazdasági távérzékelés

Az AgriDron Kft. ügyvezető tulajdonosa dr. Láng Vince a mezőgazdasági távérzékelésű drónozással kapcsolatban tartott előadást. – Nagyjából 10 éve kezdtek terjedni a drónok. Előnyük, hogy a drónos távérzékeléssel sokkal részletesebb képet kapunk a tábláról. Amit érdemes kiemelni, hogy egy nagyon olcsó technológiáról beszélünk, nagyon könnyen kezelhető, és hát nem utolsó sorban hatalmas mennyiségű többletinformációt ad a tábláról. Nagyon könnyen tud többlethozamot generálni, ha van egy olyan szakember, aki a kapott értékeket „letudja fordítani a traktorok nyelvére”, – tehát egy kijuttatás formájában, – akkor nagy előnyöket lehet elérni.  Tonnákat lehet hozni búzán, kukoricán…

 

Dr. Láng Vince

A rendezvény zárszójaként gyakorlatban is megmutatták hogyan működik egy jól összeszokott  drónos kijuttató rendszer, illetve a bátrabbak ki is próbálhatták az irányítást.