fbpx

Direktvetés gyepterületen

Írta: Kristóf Imre - 2019 december 05.

Az Arbos DIREKTA vetőgéppel úgy végezhető direkt-, felülvetés gyepterületen, hogy sem előtte, sem utána nem kell talajmunkát végezni – hangsúlyozták a szakemberek azon gépbemutatón, amit elsősorban legeltetéses állattartó gazdáknak rendeztek Kiskunhalas határában. A Magyarországon újdonságként bemutatott gépről a szervezőket és a vetőgép hazai forgalmazóját kérdeztük.

Miért van szükségük felülvetésre ezen a gyepterületen?

– Több mint 400 ha gyepterületünk van, sok helyen elöregedett, kiritkult, és sok benne a gyom, ezért szeretnénk ezeket felújítani. Már régóta kerestünk egy olyan vetőgépet, ami alkalmas lehet a gyepünk megújítására – magyarázza Csanádi Lajos, a Halas és Környéke Gazdakör elnöke.

Mi a különlegessége ennek az Arbos vetőgépnek, miben más, mint a többi hasonló eszköz?

– Ez egy olyan vetőgép, amely alkalmas arra, hogy szántás és egyéb alapozóművelés nélkül, egy menetben belevessük a fűmagot a gyepszőnyeg alá, mert a kapái csak megemelik a talajt, így a magokat olyan helyre veti, ahol biztosan ki fog kelni, és ezzel a gyepfelújítás megtörténik. Olyan lehetőség is van ennél az eszköznél, hogy egyszerre két külön fajú növényt vessünk vele, össze lehet keverni pl. a fűmagot a lucernával, de külön tartályban is lehet adagolni a két növény vetőmagjait – hangsúlyozta Csanádi Lajos.

Az új vetőgépet munka közben is megnézhettük. A 4,5 méter munkaszélességű gép 3 szekcióra osztott, ezek a szekciók egymástól függetlenül mozognak előre-hátra és oldalirányba, így követik a talaj egyenlőtlenségeit. A kapák által felemelt fűcsomók alá, a gyökérzóna magasságba fújta bele a gép kompresszora a fűmagokat egy csővezetéken keresztül. A felemelt talaj alatt egyenletesen terítette el a vetőmagokat, amelyek nedves talajjal érintkeztek azonnal, biztosítva a csírázáshoz szükséges optimális feltételeket. A vetésbemutató után az Arbos cég termékmenedzsere, Stefano Paoloni ismertette a vetőgép szerkezeti részeit:

Körülbelül 15 éves múltra tekinthet vissza ennek a gépnek az alkalmazása, a környező országokban már elég nagy sikereket ért el, ezért gondoltuk, hogy a magyarországi területeken is eredményesen lehetne használni – mondta Stefano Paoloni. – Nagy előnyt jelent más vetőgépekhez képest, hogy ez a gép képes arra, hogy őszi és tavaszi kultúrákat is vessünk vele, száraz és nedves körülmények között. A gép használata után meg lehet figyelni, hogy a talaj szerkezete 2-3 év alatt megváltozik, és ez a no-till technológiának köszönhető, mert nem forgatjuk a földet, csak a magokat vetjük a talajba. Eközben a talaj szerkezete – a magok felett csak kismértékben, de előnyösen változik meg –, lazábbá válik, ezáltal sokkal jobban elnyeli a felszíni vizet, illetve a mikro-ökoszisztéma, ami már a talajban kialakult, a magok körül nagyobb hatásfokkal dolgozik, így a kelési átlagunk is magasabbá válik. Szeretném kiemelni, hogy ennek a gépnek a karbantartási igénye nagyon minimális, mert nagyon kevés kopóalkatrész van benne, eddigi tapasztalataink alapján 20 ezer ha után kell csak esetlegesen a szárnyat, illetve a vágóélet a kapáknál cserélni. Ami még az előnyére válik a megszokott pneumatikus vetőgépekkel szemben, hogy a vetés során nem kell a levegőnek felvinni a magokat a gombába – majd onnan gravitációs úton eljuttatni a talajba –, hanem a levegő itt közvetlenül 25 méter/sec. sebességgel fújja a vetőmagot a földbe, ami azt eredményezi, hogy a vetett mag mennyiségünk mindig nagyon konstans marad – hangsúlyozta az Arbos cég termékmenedzsere.

A gépbemutatón elhangzott továbbá, hogy a vetőgép alkalmas gabona, repce, illetve kukorica vetésére is.

A vetőgép működéséről videó ITT!