fbpx

Az új telephelyen oktatóközpont is lesz

Írta: Szerkesztőség - 2014 február 14.

2014. január 15-én megnyitotta kapuit az új szolnoki AXIÁL telephely, ahol regionális oktatóközpontis nyílt.

 

 

Az itteni korszerű központ megépítése annak a 2011-ben elindított telephely-fejlesztési programnak a része, melynek célja a korszerű és nagy teljesítményű mezőgazdasági és építőipari gépek igényeit kiszolgáló alkatrész és szervizszolgáltatás biztosítása. Az elmúlt években átadott pécsi, dombóvári és zalaegerszegi telephely megnyitása után újabb beruházásba kezdett az AXIÁL Kft. a Tisza parti városban. Az eddig felépített telephelyektől eltérően Szolnokon egy regionális oktatóműhelyt is magába foglal a telephely komplexum, mely elsősorban az Észak- Kelet Magyarországon élő gépkezelők, illetve az AXIÁL szakembereinek oktatását szolgálja majd. Az új barnamezős beruházással épülő központban az alkatrészüzlet és raktár nettó alapterülete 915 négyzetméteres, a szervizműhely az oktatóműhellyel együtt 1129 négyzetméter, a portáé 12 négyzetméter, a nyitott mosóé 188 négyzetméter. Az új bázis egy 21.061 négyzetmétereses telken épült fel. Az építési beruházás közel 750 millió forintot tett ki.

Szolnoki AXIÁLtörténelem

Szolnokon 1994 óta működik AXIÁL telephely, jelenlegi helyére 1996-ban költözött. A kezdetekben még csak alkatrészek forgalmazásával foglalkozott, ám, miután 1995-ben a mezőgazdasági gépek is bekerültek a cég kínálatába, már szervizszolgáltatást is végzett egy, majd 1997-től két szerelővel. Ebben az évben 149 Zetor szervizelését végezték el a teljes kelet-magyarországi régióban. A szolnoki telephely ugyanis kezdetben a teljes Tiszán túli terület számára biztosította az AXIÁL Kft. szolgáltatásait.

 

 

Ma már 10 szerelő és egy ügyfélkapcsolati vezető alkotja a szervizes csapatot a térségben. Az évek során a keleti országrészben megnyíló telephelyek révén leszűkült szolnoki régióban évente átlagosan 300 partnerüket szolgálják ki. A korábbikörülmények azonban mind a vásárlók méltó kiszolgálására, mind pedig a mai korszerű mezőgazdasági gépek megfelelő színvonalú, gyorsaságú és hatékonyságú szervizelésére alkalmatlanok. Az eddigi 520 m2 területű telephelyen egy egyállásos szervizműhely állt a szerelők rendelkezésére, illetve, hogy a megnövekedett szervizkapacitást ki tudják szolgálni, 2009 óta egy többállásos műhelyt béreltek a város szélén. Az új korszerű, magas műszaki tartalmú gépeket azonban csak modern műszerekkel ellátott, megfelelő pormentes környezetet jelentő szakműhelyekben lehet kockázatmentesen javítani. Az új beruházás erre a problémára is megoldást nyújt majd.
Alkatrészes vonalon a kezdetekben két alkalmazott dolgozott a szolnoki telephelyen, mára 11-re bővült a számuk. Évente átlagosan több mint 2000 partnerüket szolgálják ki. Az új alkatrészraktár és üzlethelyiség számukra is az ügyfeleik gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálását fogja eredményezni.
Az alkatrész- és szervizszolgáltatási tevékenység mellett új mezőgazdasági, építőipari és raktár-technológiai gépeket, valamint használtgépeket, bérgép- és pénzügyi szolgáltatásokat is kínál az AXIÁL Kft. ebben a régióban. Összesen 28 alkalmazott dolgozik ma a szolnoki telephelyen.