fbpx

Axiál Gyakorlati Akadémia Beleden

Írta: Szerkesztőség - 2012 június 14.

2012. május 23-án hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a bajai Axiál kft. az Axiál Gyakorlati Akadémiát Beleden, az Előre Mezőgazdasági Szövetkezetben. Az Axiál Kft. életében nem ez az egyetlen olyan rendezvény, amely bemutatja az általunk forgalmazott gépeket, és a hozzájuk kínált szolgáltatásokat.

 

 

A hagyományosan március utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Axiál Szakmai Napok egy statikus állógép kiállítás, melyen a velünk kapcsolatban álló gyártók gépeit vonultatjuk fel számos, a programot színesítő rendezvénnyel kísérve.
Valós üzemi körülmények között, képzett és gyakorlott gépkezelők bevonásával több, mint 30 gépkapcsolatot mutattak be Beleden, az Előre Mezőgazdasági Szövetkezet állattenyésztési telepén.

 

 

A bemutatón szereplő gépek alapján elsősorban a szarvasmarhatartásban dolgozó partnereket célozták meg, akik a mezőgazdaságból, és az állattenyésztésből szeretnének tartósan megélni.
A rendezvényen komplex rendszereket mutattak be. Az általuk forgalmazott 25, alapvetően egy-egy területre specializálódott gépgyártó termékének nagy része ilyen vagy olyan módon kapcsolódik a szarvasmarhatartáshoz, állattenyésztéshez. A rendezvény során nemcsak a telepi technológiák és a szálastakarmány betakarítás gépei, hanem az állattenyésztéshez kapcsolódó növénytermesztés gépesítésének eszközeit is megismerhették.

 

 

Sajnos a bemutatót előtt közvetlenül lezúduló hatalmas csapadék miatt a szántóföldi gépek, csarnokban egyenként mutatkoztak be, gyakorlati munka az eső miatt elmaradt, viszont a bálakezelés, a termény tárolás és takarmány kiosztás ill. a trágyakezelés gépeit a telepen munka közben is szemügyre vehették a vendégek.

Az Axiál Gyakorlati Akadémián a következő munkagépek kerültek bemutatásra:
(A kis képekre kattintva megtekinthetők nagyobb méretben)

A TÁPANYAG UTÁNPÓTLÁS GÉPEI
Az Annaburger HTS 29.79 szippantókocsi nagy előnye üvegszál erősítésű poliészter tartály, mely anyagánál fogva nem korrodálódik. A térfogatához képest jelentősen kisebb súlyú gép össztömege is kisebb, így talajnyomása is töredéke a piactársak gépeiének. Az Annaburger HTS 9.09 trágyaszórót a jól ismert T 088-as gépeket korszerűsítve alakították ki. A hidraulikusan meghajtott láncos lehordó szerkezet előre és hátra is járatható. A legújabb mérleges GPS alapú tolózár-szabályozó elektronikával felszerelt Sulky X44 WPB Stop and Go műtrágyaszóró gépet a közepes – és nagygazdaságok számára ajánlják.

 

 

 

 

TALAJMŰVELŐ- ÉS VETŐGÉPEK
Több mint 20 éves fejlesztés eredményeképpen a Grégoire Besson elkészítette a kultivátor, tárcsa és lezáró henger kombinációjából álló új COMBIMIX 4SPM félig-függesztett tárcsás lazító talajművelő eszközt.
A német Horsch termékei közül a tárcsacsoroszlyás Horsch Pronto 6 DC – vontatott gabonavetőgépet, a Tiger AS – vontatott szántóföldi kultivátort mutatták be, utóbbi az intenzív 10 cm-től 30 cm mélységig terjedő talajművelésre alkotott eszköz.

 

 

 

 

A Framest kft. termékei közül a, FraKomb 8000 – vontatott univerzális magágykészítőt, és a népszerű FraLaz 3500 – függesztett közép mély lazítót láthattuk. A magyar gyártó talajlazító gépcsaládja, maximális átrepesztő hatással és csekély talajfelszín felszaggatással biztosítja a megfelelően átrepesztett talajállapot kialakulását.
Az Axiál Kft . 2004-ben kezdte meg a TUME vetőgépek forgalmazását. A NOVA COMBI típusú mechanikus vetőgépek, amelyek alkalmasak borsó, gabona valamint apró magvak vetésére, 3 és 4 m-es kivitelben készülnek, ezúttal a kisebb 3000-es típust láthattuk.

 

 

A NÖVÉNYVÉDELEM GÉPEI
4000 literes tartálykapacitású vontatott BERTHOUD MAXXOR DPA 4000/30 permetezőgép egyszerre két szabadalommal. Ezek közül egyik a gépen lévő DPA szabályozási rendszer, ami egy olyan mechanikus megoldás, amely a legkisebb tévedésre sem adja meg a lehetőséget. A másik pedig az Actiflex hídrugózás, ami igazi lengéscsillapítást jelent.

 

 

A 160 cm-es szabad hasmagasságú, 4000 l tartálykapacitású vontatott BERTHOUD RAPTOR 4240/30 permetezőgép szögletes acél elemekből szerkesztett vázra épül, ami biztosítéka a robosztus kivitelnek, megnövekedett tartósságnak és stabilitásnak. Agrifac Condor 4200/30 – önjáró szántóföldi permetezőgép szabad hasmagassága a ClearancePlus opció megléte esetén hidraulikus módon állítható 1,25 – 2,00 méteres tartományban.

 

 

SZÁLASTAKARMÁNY BETAKARÍTÓ GÉPEK
A szálastakarmány betakarító gépkínálatot a bajai cégnél alapvetően a Claas gyártmányú gépek teszik ki. A Claas DISCO kaszacsalád alapja a „P-CUT” kaszasín, amely kialakításának köszönhetően feltapadás és csíkozás mentes kaszálást eredményez, a találkozón a 3100 FRC és 3500 RC kaszák mutatkoztak be.
A CLAAS VOLTO 770 T egy robusztus kialakítású hat forgórészes vontatott rendterítő, amely a teljesítménye alapján elsősorban a nagyobb gazdaságok számára ideális.
A CLAAS LINER-1650 TWIN masszív, túlméretezett négyszög keresztmetszetű fővázzal és külön főfutóművel rendelkezik. Gondozásmentes, folyékony zsírral töltött, öntött rotor hajtóműházában a vezérpálya is védett és kent.

 

 

A CLAAS Jaguar a legnagyobb darabszámban értékesített Magyarországon. A bemutatón a silózó 850 típusú tagját láttuk DD-520 direktvágó kaszával.
A CLAAS széles körbálázók választékból, a 2,1 m munkaszélességű rendfelszedővel, kétoldalt önbeálló tarlókerekekkel szerelt VARIANT 360 RC PRO – változókamrás körbálázót láthattuk. A rendfelszedőjének, felszedő fogai felett görgős terményleszorító a biztosítja a termény elakadás mentes, egyenletes áramlását a bálakamrába.

 

 

A bála kezelés és tárolás megoldására a Supertino ABS 15 S – bálacsomagoló ajánlották. A gép használható vontatott és függesztett kivitelben hengeres bálák csomagolására. Alkalmas széna, szalma és szenázsbálák fény- és UV-biztos fóliával történő becsomagolására.
A szállító eszközök közül a fentebb már említett Annaburger eszközeit ismerhettük meg, közülük is a HTS 22.17 SCHUB MAX – letoló kocsit és az 14.04 szervestrágyaszóró pótkocsi, silószállító térfogat növelő felépítménnyel szerelt változatát

 

 

TERMÉNY- ÉS SILÓTÁROLÁS
A termény és silótárolás berendezéseit a BUDISSA BAG által gyártott FARM BAGGER fólia töltő képviselte, mellyel szemes terményeket vagy ömlesztett műtrágyát tudunk fóliatömlőbe tölteni. A fóliában tárolt anyag kitárolásához pedig, a speciálisan erre a célra gyártott AKRON EXG 300-as csigás kitároló gépet ajánlották.

 

 

A TAKARMÁNYOZÁS GÉPEI
Az almozás kézimunka-igényes gyakorlatának kiváltására ajánlják a SUPERTINO SD4E bálabontó és kiosztó gépet. Az állattartó telepeken gondot okoz a lucerna széna megfelelő mennyiségben történő adagolása, erre a problémára nyújt megfelelő megoldást a Supertino TBO-15 bálavágója. A takarmányozás gépeire specializálódott gyártó önjáró etetőkocsijának forgalmazásával a prémium minőséget igénylő, nagy állatlétszámú szarvasmarhatelepek igényeit is ki tudjuk majd a jövőben szolgálni.
Az RMH néhány éve mutatta be a világ legelső teljesen komputervezérelt önjáró etetőkocsi-sorozatát a Mixellent gépcsaládot. Ennek a 18 m3-es Mixellent 18 változatát először május 23-án, Beleden, az Axiál Gyakorlati Akadémiáján mutatjuk be az érdeklődőknek.

 

 

A TRÁGYAKEZELÉS GÉPEI
A nagy teljesítményű, megbízható GEHL SL 5240 SXT 2 speed rakodógép „Heavyduty”, nagy teherbírású hídrendszerrel van szerelve. Erős hajtáslánc rendszere a legnehezebb körülményeknek is ellenáll. Manitou MLT 735 120 LSU – teleszkópos rakodó hajtóműve kifejezetten mezőgazdasági felhasználásra tervezett.
A HYUNDAI HL740XTD-9 homlokrakodó nemcsak kanállal működtethető. Számos speciális szerelék – raklapvilla, megfogók, speciális kanalak – is elérhetők hozzá, így a homlokrakodó speciális munkakörülmények között is bevethető.

 

 

A fentebb említett munkagépek az Axiál kft. erőgép kínálatából a következő típusokkal kerültek bemutatásra:

Landini Powermaster 230 Profi
Landini Landpower 165
Landini Powermondial 115 Top
Landini 5-100 H
CLAAS ARION 420
CLAAS ARION 540
CLAAS ARION 640
Fendt 700 Vario SCR
Fendt 415 Vario
Fendt 312 Vario
Fendt 930 Vario SCR
FENDT 826 Vario SCR

A rendezvényen bemutatott további álló gépek:

Berthoud Tracker S DPTronic 3200/24 – permetező
Sulky SX 4 – gabona vetőgép Manitou MLT 625 – teleszkópos rakodó
Manitou MLT 845 – teleszkópos rakodó
Gehl SL 5240 – kompakt rakodó
Hyundai 15D-7E – dieselüzemű targonca
Annaburger HTS 29.79 – pótkocsi trágyaszóró felépítménnyel
Annaburger HTS 29.79 – billenő pótkocsi felépítmény
Oehler ZDK 180 – három oldalra billenthető pótkocsi
Oehler VKE5 – 5 m3-es szippantó kocsi
Oehler TMK300 – teknős pótkocsi,
Romill M2 – szemroppantó
Monosem SCD 6 – sorközművelő kultivátor
Horsch Pronto 6 DC – gabonavetőgép
Horsch Tiger 3 MT – tárcsás lazító
Fradisc 6000 – tárcsás borona
Framest Reptill 3000 – szántóföldi kultivátor
Supertino VM2-16 – függőleges tengelyű etetőkocsi
CLAAS LEXION 660 – kombájn