Cserkeszőlőn tartott közös szakmai napot a HARDI és magyarországi kizárólagos importőre, az AGROTEC Magyarország Kft. Az apropó a forgalmazóváltás, valamint az őszi rendelési szezon rajtja volt; a résztvevők a teljes hazai palettából kaptak ízelítőt, és akár ki is próbálhatták a bemutatott gépeket. A rendezvény során Szekendi Péter, a HARDI magyarországi értékesítési menedzsere segített a látottak összefoglalásában.
– Az év elején komoly változás történt a márka magyarországi képviseletében.
– Igen, januártól a korábbi kétforgalmazós rendszer helyett egy kizárólagos importőrrel dolgozunk Magyarországon, az AGROTEC Magyarország Kft.-vel. Velük közösen szerveztük a mai eseményt is. A precíziós pályázat lemondása után úgy látjuk, az őszi szezonban az igényelt gépek iránt jelenik meg az a rendelési hullám, ami a tavaszi átadásokat lehetővé teszi. A felkészülés érdekében az AGROTEC kollégáival közösen kétnapos szerviz- és értékesítési tréninget szerveztünk, valamint egy sajtónapot is.
– Mik az idei fő újdonságok a gépek terén, mire hívná fel a figyelmet?
– Igyekeztünk a Magyarországon elérhető teljes palettát elhozni. A függesztett kategóriában a MEGA-t hoztuk: teljesen ISOBUS-os, 1800 literes, 18 méteres keretszélességű gép, hagyományos folyadékrendszerrel, 7 szakaszra osztva. Fontos termékünk, mert egyre jelentősebb az igény a nagyobb függesztett permetezőkre.
Az AEON a legújabb szántóföldi vontatott permetezőnk. A kiállított gép 4200 literes, 24 méteres, TwinForce szórókerettel. A TwinForce a HARDI szabadalma: légrásegítéses technológia, amellyel egyszerre takaríthatunk meg permetlevet, és gyakorlatilag megduplázhatjuk a permetezésre alkalmas napok számát. Az AEON teljesen újratervezett felépítésű, modern megjelenésű gép – ezt hoztuk el demóra a gazdáknak és a sajtónak.
Önjáró kivitelben is erős a kínálat
– Az önjárók közül az ALPHA kapta meg a legutóbbi frissítést, Titanium Line kivitelben. Újratervezték az „orrát”, hidraulikus nyomtávállítás van rajta 105 cm-es tartományban, 2,15 és 3,20 m között. Erősebb Hill Transmission hajtásrendszert kapott, a hátsó hidromotorok 2,5 literesek, így kb. 50%-kal nagyobb nyomaték áll rendelkezésre dombos terepen. A bővülő felszereltség miatt az önjáró gép nehezebb lett: a korábbi, nagyjából 8 tonnás Alfa Plushoz képest hidraulikus nyomtávállítással közel 12 tonna, ezért is kellett a nagyobb tartalékú hajtás.
Az itt kiállított HARDI ALPHA modell 1,77 m tiszta hasmagassággal rendelkezik, 5100 literes tartálykapacitással, 30 méteres, TwinForce légzsákos szórókerettel. Ez a gép is képes fúvókánkénti szakaszolásra, és teljesen integrálható a precíziós gazdálkodási rendszerekbe.
Kihoztuk még a Navigatort is – ez a partnerünk demógépe; ők láttak vendégül minket ma. 4000 literes, 27 méteres munkaszélességű gép, fúvókánkénti szakaszolással, és a legújabb DynamicFluid 4 folyadékrendszerrel, ami nagyon pontos kijuttatást tesz lehetővé. A gép intelligens funkciókat kínál: automatikus feltöltés, automatikus keverés és -mosás – ezek a gép oldaláról és a fülkéből is vezérelhetők. A kezelők szeretik, mert a nap végén a mosás külön teendő nélkül, a fülkéből indítható.
– A MEGA-ból is van nagyobb kapacitású kivitel?
– Igen. Nő az igény a nagyobb függesztett gépekre: a MEGA is DynamicFluid 4-gyel érkezik, ISOBUS-os, és szinte az összes új fejlesztésünk felszerelhető rá. Fronttartállyal kombinálva akár 3700 literes összkapacitás is elérhető.
– Tapasztalataink szerint melyik a magyar gazdák kedvenc típusa?
– A Navigator a „kedvenc”; korábban ebből adtuk el a legtöbbet. Nagyon szerették még a légzsákos Commandert – ez kivezetésre került, ennek az utódja az AEON. Nagy technikai ugrást jelent, egy teljesen új gép. Ősztől a Navigator is kap egy frissítési csomagot: a dizájn illeszkedik a szürke–sárga vonalhoz, kevesebb bordó elemmel, kisebb frissítések érkeznek a folyadékrendszerhez, és nő az alapfelszereltség is.
A HARDI tehát az összes szegmensben újdonságokkal és fejlesztésekkel érkezik, így minden gazda megtalálhatja a számára hasznos növényvédő gépet – konkrét ajánlatért az AGROTEC Magyarország Kft. szakembereit érdemes keresni.

Fotók/videók: Horizont Média Kft., Sós Rita
GÉPmax Tudástár – Légrásegítéses permetezéstechnológia
A légrásegítéses permetezés a szántóföldi növényvédelem egyik legmodernebb megoldása, amelyet a HARDI TwinForce rendszere képvisel. A technológia légárammal juttatja célba a permetcseppeket, így csökkenti az elsodródást, egyenletesebb fedettséget biztosít, és akár megduplázza a permetezésre alkalmas napok számát. Ezzel hatékonyabb a kijuttatás, kevesebb permetlé szükséges, és kisebb a környezeti terhelés. A rendszer az AEON és ALPHA gépcsaládokban is elérhető.