fbpx

GÉPmax – 2010-06 – június/július

Írta: Szerkesztőség - 2010 június 08.

 

 

Kedves Olvasó!

Sajnos az elmúlt időszakban központi témát szolgáltattak a különböző természeti katasztrófák. Míg áprilisban a vulkáni hamufelhőről szóló hírek borzolták a kedélyeket, addig májusban már a mindent elborító és elmosó árvizek, valamint a folyamatos esőzések sokkolták az embereket. Szinte percek alatt lettek semmivé ingóságok, tervek, remények. Pillanatról pillanatra növekedett az elöntött területek nagysága, de ahol nem borítja víz a földeket, az eső hatására ott is gombabetegségek tizedelik a termést; a fákat pedig – legyen az gyümölcsös vagy erdő – tövestül tépi ki a vihar. Most, az időjárás átmeneti javulása mellett, még messze nem látható az elszenvedett veszteség mértéke. Őszintén remélem, hogy aki a fent említett körülmények hatására nehéz helyzetbe került, annak mielőbb rendeződnek a dolgai. Sok erőt, kitartást kívánok az elkövetkező időszakhoz!

Magazinunk éves megjelenési rendjében a június-júliusi összevont számként szerepel, abból a tényből kiindulva, miszerint ebben az időszakban úgyis mindenki a betakarítási munkákkal van elfoglalva, így kevesebb idő jut az olvasásra. A fentiekben említett körülmények hatására azonban idén ez a munkafázis is még nagyobb jelentőséggel bír, mint a szokásos években. Úgy gondolom, nem kis szerep jut majd az aratásnál a különböző, kombájnra szerelhető hevederes járószerkezeteknek. Kezdő gépész koromban, üzemeltetőként már átéltem hasonló szituációt, amikor is árvíz után kint a területen kellett ilyen egységet felszerelni. Meg kell mondanom, hogy – mint a katonaság esetében – itt is csak az idő szépítette meg az emlékeket…

E havi anyagaink összeállítása során főleg az érdekessége miatt kívántuk bemutatni a Svédországból származó, TRUXOR névre hallgató, többfunkciós kétéltű munkagépet, mostanra azonban akár aktualitást is nyert az alkalmazhatósága. Természetesen azért a hagyományos gépek iránt érdeklődők se tegyék le a kezükből a magazint, mert ők is számtalan “nagy” márka különböző típusairól olvashatnak lapunk hasábjain.

A nemrég indult erdészeti pályázat résztvevői is találhatnak érdeklődésre számot tartó gépeket magazinunkban, a közelmúlt gépcsodáinak tisztelői pedig ezúttal az SZK-5-ös kombájnokkal találkozhatnak História rovatunkban.

Hasznos és jó időtöltést lapunk olvasásához! Találkozzunk legközelebb augusztusban a GÉPmax hasábjain és az őszi kiállításokon!

Tisztelettel:
Fodor Mihály felelős kiadó
Hatala László felelős szerkesztő