Szeptemberben újra ÉBSZ-GÉPSHOW!
Már 50 kiállítóink van közel 4 hektár területen, és megtöltünk egy ezernégyszáz négyzetméteres rendezvénysátrat is.
Már 50 kiállítóink van közel 4 hektár területen, és megtöltünk egy ezernégyszáz négyzetméteres rendezvénysátrat is.
A látogatók érdeklődésének középpontjában az Amazone által a tavaly novemberi Agritechnica 2023 kiállításon bemutatott számos újdonság állt.
Azért jöttem ide, hogy az eddig megszerzett tudásomat a lehető legjobban ki tudjuk használni.
A VINOTRADE Kft. a szőlőtermesztéshez egyszerre hat darab Solis traktort vásárolt, amelyek kiválóan bizonyítanak.
Technológia és feladat válogatja milyen konstrukciójú fixkamrás gép melyik feladatra alkalmasabb inkább.
Az olasz mezőgazdasági gépek piaca továbbra is visszaesést mutat.
Amennyiben 100%-ban érvényesítésre kerül a kutakon, péntektől bruttó 4 forinttal, kerül kevesebbe minkét üzemanyagfajta.
A rendezvény célja, hogy a kertészeti ágazat szereplői első kézből ismerhessék meg a legújabb trendeket és fejlesztéseket.
A CO2 kibocsátás csökkentése a jelen és a jövő egyik legfontosabb feladata.
A sorozatgyártás idén nyáron kezdődik, így már ősszel megkaphatják a vásárlók az első példányokat az új járművekből.