fbpx

Szembenézés az aszállyal

Írta: Szerkesztőség - 2020 április 22.

A Grünlichtenberg Mezőgazdasági Szövetkezetnek rosszul eloszló éves csapadékhoz kell alkalmazkodnia – és továbbra is sikeresen termeszt étkezési burgonyát öntözés nélkül. De nem csak ez szokatlan…

A mikor július végén először jártunk Grünlichtenbergben, azonnal betekintést nyerhettünk a szinte átlagos nyári viszonyokba. A hőmérő közel jár a 40 fokos jelhez, a levegő áll, a tarlóműveléshez használt eszközök alig hatolnak be a talajba. Ennek ellenére a burgonyaállományok mélyzölden ragyognak – nincs nyoma összeszáradt vagy barna leveleknek. „Titkunk a mindent egyszerre végző – all in one – eljárás – magyarázza Marcus Glitz vezérigazgató. – Ez lehetővé teszi a növények számára, hogy hosszabb ideig elérjék a talaj víztartalékait, és így jobban átvészeljék a száraz időszakokat, mint a hagyományos módszerek alkalmazásánál.” Grünlichtenbergben és a környező területeken a 700 mm csapadék nem kevés, de: „Az eső nagyon egyenetlenül oszlik meg. Május és augusztus között, akárcsak 2019-ben, ez csupán 120 mm is lehet, ami a hagyományos termesztési módszereknél túl kevés a növekedési időszakban. A csökkentett eljárások gyakorlatilag megtakarítják nekünk az öntözést, még akkor is, ha a hozamok nem egészen összehasonlíthatók – mondta Glitz. – De a művelési folyamat költségeit tekintve és a gazdaságosság szempontjából végső soron nagyon jók vagyunk öntözés nélkül is.”


ÖSSZEKAPCSOLVA: a Holmer Terra Variant 600 képe a hozzá kapcsolt Mzuri Pro-Til 6T vetőgéppel bejárta az internetet

A víztakarékosság a vezérgondolat a szászországi Chemnitztől északra fekvő 4000 hektáros szövetkezet szántóföldi gazdálkodásában. Ennek megfelelően sok dolgot itt szokatlan módon végeznek – de csak azóta, hogy Marcus Glitz egy másik igazgatósági taggal együtt 2013-ban átvette az irányítást. „2013ban a szövetkezet teljesen sarokba volt szorítva a hatalmas tartozások, a rossz jövedelem, valamint a magas költségek miatt – emlékszik vissza a 38 éves gazdálkodó. – Egyrészt gyorsan likviditást kellett biztosítanunk, másrészt a társaság sok területét alapvetően át kellett szerveznünk.” Úgy tűnik, hogy a családban megvolt a hajlam arra, hogy ne a megszokott gyakorlatot kövessék, másképp álljanak a dolgokhoz, és sokat kísérletezzenek. Mivel Thinus, a testvére szintén családi vállalkozásban dolgozik a Gut Rothehaus birtokon, Bad Driburgban, és az általa használt földművelési mód mindennek mondható, csak nem hagyományosnak.

A burgonyát all-in-one eljárással ültetik, a csávázószert tartalmazó tartályok térfogata 1000 liter

FÖLDMŰVELÉS ÉS TEJELŐ SZARVASMARHÁK

Az 1990-ben négy termelőszövetkezet összevonásával alapított szövetkezet mintegy 60 munkatársa jelenleg több mint 3500 hektár szántóterületet és 500 hektár gyepterületet kezel. Ez utóbbit teljes egészében az alaptakarmány előállítására használják, mivel egy 650 tehénből álló tejelő állomány egészíti ki a portfóliót. Ezenkívül négy biogázüzem tartozik a szövetkezethez, amelyek teljes teljesítménye körülbelül 1,8 MW. „Az összes szarvasmarha-hígtrágya a biogázüzemekbe kerül – magyarázza Marcus Glitz. A lebontási maradékot ezután trágyaként a földekre juttatják a Holmer Terra Variant segítségével, vagy tartós hatású trágyaként a vetőmagok alá kerül. – Az istállótrágyát nem használjuk a biogázüzemben, mert itt az erjesztőben komoly problémákat okozott.”A grünlichtenbergi gazdálkodegység szántóterületei nagyjából a következőképpen oszlanak meg: 1300 ha őszi búza (80 q/ha), 200 ha őszi árpa (90 q/ha), 640 ha őszi repce (41 q/ha), 655 ha silókukorica és 230 ha étkezési burgonya (410 q/ha). Ehhez jön még néhány hektár kender, amelyet egy szomszédos vállalat takarít be és dolgoz fel.

2019 óta mind a három Lexion a MacDon-Draper vágóasztalt használja

A géppark összesen hat nyergesvontatót számlál, köztük egy Agrotruck és egy másik összkerék-meghajtású jármű található

2019 tavaszán egy 12 m széles Kelly láncos tárcsás borona érkezett Grünlichtenbergbe

Elvégzi a tarlóművelést, valamint az árvakelés és a gyomok irtását a második munkamenetben

HÁTTÉR

az igazgatótanács tagjai: Marcus Glitz, Birgit Hüttner

alapítás éve:1990

munkatársak:56 állandó alkalmazott+5 gyakornok

vállalati portfólió: piaci termékek termelése 3500 hektáron, 500 ha zöldterület; tejelő tehénállomány 650 tehén

járműpark:1 db Holmer Terra Variant 600; 1 db Case IH Quadtrac 535, 1 db Case IH Quadtrac 500; 1 db John Deere 8370 RT; 1 db Claas Xerion 4000, 4 db JCB Fastrac 4220; különféle standard traktorok a Case IH és a Valtra cégtől; 3 db Claas Lexion 770 MacDon FD140 vágóasztallal: 6 db nyergesvontató ömlesztett termény szállítására szolgáló pótkocsikkal, ill. hígtrágyaszállító kocsi; 2 Annaburger tridem hígtrágyaszállító kocsi; 1 db Annaburger átrakókocsi; 2 növényvédelmi önjáró munkagép (Amazone & Dammann); 1 db Kelly láncos tárcsás borona 12,0 m; 1 db Köckerling szalmaterítő pálcasor 18,0 m saját ujjakkal; 1 db Mzuri Pri-Til 6T; 1 Lemken Compact Solitair 6,0 m stb.

mezőgazdasági elektronika: Betriko/Agrarmonitor táblatörzskönyv; GPS párhuzamos vezetési rendszerek, John Deere

 

A Terra Variant a 6 m széles Mzuri vetőgéppel jól elboldogul – különösen hegymenetben


Repcevetéskor kb. 10 m3 lebontási maradék kerül a sorok alá tartós hatású trágyaként

A saját fejlesztésű hullámos aprítótárcsákat utólag szerelték fel

A Mzuri profi los munkaképet hagy maga után enyhe bakhátakkal

Ez jó az erózió ellen, és megfelelő mikroklímát is kialakít

Balra hígtrágya nélkül, jobbra hígtrágyával: szeptember közepén a megtrágyázott repce már rendkívül fejlett volt

Vetés után a búzaállományok is sokáig mutatják a sávos vetés formáját

A cukorrépa már nem szerepel a művelési tervben az alacsony haszon miatt, és a szója sem része a vetésforgónak. Miután erre rákérdeztünk, Marcus Glitz a következőket mondta: „A jelenlegi növényekkel már majdnem 50 százalékban vannak a levéltermést adó növények a vetésforgóban, ez most már elég. Ezért rövid távon nem tervezzük a szója termesztését.” A területek nagy részét konzerváló műveléssel sávosan művelik. „Túlnyomórészt homogén talajaink vannak, elsősorban homokos vályogtalajjal és 50–55 talajponttal. A talaj felső rétege azonban csak 20-30 cm mély, alatta halott agyag található. A szántás emiatt meglehetősen kontraproduktív, mind a talaj termékenysége, mind a magágy előkészítése szempontjából – magyarázza Glitz. – A 12 ekefejes függesztett váltvaforgató ekénket ezért csak szélsőséges években, nagyon esős ősszel vesszük elő.”

Az Annaburger hígtrágyaszállító kocsikat kivétel nélkül a JCB Fastrac 4220 vontatja

MAGAS KIHASZNÁLTSÁG

Grünlichtenbergben egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a függőleges talajművelésre (Vertical Tillage). 2019 tavaszától kezdve a gazdaságban egy 12 m széles Kelly láncos tárcsás boronát használnak az ultrasekély talajműveléshez, és a kikelő gyomok, valamint az árvakelés elleni küzdelemhez – ami még a burgonyabakhátakat is el tudja egyengetni. A John Deere 8370 RT által húzott Kelly boronával végzett két munkamenet után következett a vetés a 6 m széles Mzuri Pro-Til 6T vetőgéppel. „A gép hihetetlenül sokoldalú – mesél lelkesen Marcus Glitz. – Egyetlen más sávos és lazító vetést végző vetőgép sem tud annyit, mint a Pro-Til. Mivel ez egy nullszériás gép, természetesen időről időre merülnek fel problémák. De szorosan együttműködünk a gyártóval a megoldások megtalálása és a technológia fejlesztése érdekében.” A repcevetéshez vontatóként egy Holmer Terra Variant 600 járművet használnak, 10–15 m3 lebontási maradék kerül tartós hatású trágyaként a vetőmagsávok alá. „A lebontási maradék depóval a repce növekedésének előnye óriási. Az alacsony vetési arány – 30 darab vetőmag/ m2 – miatt a növények nem nyúlnak annyira felfelé, és a bakhátak remekül védik a csírázó növényt, így az állomány jól átvészeli a telet. Szállítójárműként többnyire nyergesvontatókat használnak, nagyobb távolságokra akár két JCB Fastrac is befogható Annaburger tridem hígtrágyaszállító kocsival. A hat nyergesvontató közül az egyik összkerékhajtású Agrotruck, a másik 4×4 összkerékhajtású jármű, a többi pedig 4×2-es.

A szélsőséges aszály ellenére a burgonya július végén alig mutatatta a stressz jeleit – az all-in-one (mindent egyszerre) művelési folyamatnak köszönhetően


Kisméretű, de legalább 40-45 t/ha hozamot adnak a gumók

Betakarításkor Marcus Glitz a Grimme gyártmányú Varitron burgonyakombájnra esküszik

A tridem alvázhoz a leengedhető oldalfalakkal ellátott felépítmény télen a szövetkezet saját műhelyében készült

A „Landis” az ideális szállítóeszköz a menedzsment számára – terepjáró, robusztus, nem kényes és könnyen karbantartható

Egy pillantás a jól felszerelt műhelyben, ahol sok saját készítésű és átépített jármű készül

A grünlichtenbergi szövetkezet 18 hektáron kendert termeszt, a szomszédos üzem speciális gépekkel gondoskodik a betakarításról

Az egyik nyergesvontató összkerékmeghajtással és széles mezőgazdasági gumiabroncsokkal felszerelve Agrotruck funkciót tölt be

A legnehezebb vontatási munkákat jelenleg még két Case IH Quadtrac végzi

Két önjáró – köztük az Amazone régebbi modellje – végzi a teljes növényvédelmet Grünlichten

A búza és a kender vetésekor a grünlichtenbergi gazdálkodók a vetőgép elé a 8370RT traktort vagy egy Quadtrac vontatót kapcsolnak. „A Kelly és a Mzuri kombinációval 25-30 százalékkal dolgozunk vetéskor olcsóbban, mint korábban egy hagyományos szántás nélküli eljárással – magyarázza Marcus Glitz. – A lazító vetés vizet takarít meg és a sorban kiváló talajérettséget biztosít. Ennek eredményeként a terméshozamok enyhén növekednek, különösen a búza esetében!” Ott hármas szuperfoszfátot juttatnak a talajba, tartós hatású műtrágyaként, mivel a talajok enyhe hiányt mutatnak.

Az árpavetéshez viszont egy meglehetősen intenzív, szántás nélkül használt simítót alkalmaznak. Itt a mély bekeveréshez és a lazításhoz egy Horsch Tiger szántóföldi kultivátort használnak, amelyet egy 6 m széles Lemken Compact Solitair vetőgép követ forgóboronával.

A gépek kihasználtsága óriási, mivel időnként több műszakban és hétvégén is dolgoznak. A 8370RT traktor esetében ez körülbelül 2000 üzemóra/év, a JCB Fastrac esetében pedig szállítási és ápolási munkákkal együtt 1500-1700 üzemóra/év. „A technológiánkkal azonban még hatékonyabbá kell válnunk – mondja Marcus Glitz. – Jelenleg vasárnap is zajlik a vetés, amit azonban a munkatársaktól a jövőben már nem kívánhatunk. Hatékonyságot szeretnénk, ugyanakkor nem feltétlenül akarunk nagyobb súlyt. Ezért a kicsi, önvezető mezőgazdasági gépek érdekesek lehetnek számunkra!” A két Quadtrac közül az egyik, az 500-as hamarosan elhagyja a gazdaságot. „A fenntartási költségek egyszerűen túl magasak, és a motor is problémákat okoz. A Cummins motorral felszerelt régi 535-ös modellt meg fogjuk tartani; ez jól néz ki, és már kifizetődött. Már eladtuk a saját önjáró silózónkat, és kicseréltük két Strautmann Giga Vitesse CFS rendfelszedő pótkocsira. A CFS henger pedig nagyszerű, nagyon egyenletes a töltés, és a rakodótér jó kihasználását biztosítja.” A silókukorica betakarítását egy bérvállalkozó végzi. És még valami: „A BiG M kaszát is eladjuk, mert túl drága a fenntartása. Helyette egy hármas szársértős, összehordó szalagos kombinációt veszünk.” A három Claas Lexion 770 idényenként egyenként 750 ha területet arat le. 2019 óta a gazdaságban a MacDon-Draper vágóasztalra esküsznek. „2018-ban kipróbáltunk egyet, és 2019-ben további kettőt vásároltunk. A kombájnosok nagyon elégedettek, a talajkövetése nagyszerű, a vágás kiváló és könnyen beállíthatók a részletek. Emellett a gépek kevesebb követ vesznek fel, és jobban átcsúsznak felettük.”

ALL-IN-ONE

A burgonyát is a lazító vetési eljárással juttatják a talajba. Az AVR ültetési technikát alkalmazó kombinált gépet az Ingolstadt környékén élő Andreas Heiß alakította ki, és a mindent egyszerre végző – all in one – eljárás a következőt jelenti: lazítás, ültetés, talajmarás/bakhátkialakítás és tartós hatású műtrágya kijuttatása egy menetben. A saját fejlesztésű keresztirányú bakhátképzők megakadályozzák a csapadék elfolyását. A John Deere 8370RT traktorra függesztett 1000 literes tartályban lévő csávázószer egy teljes műszakra elegendő. „A kritikusok véleményével ellentétben a tavaszi fejlődéssel nincs probléma, és a folyamat sok vizet takarít meg. Az aszály ellenére 2019-ben több mint 410 q/ha termést tudtunk elérni, míg a régiónkban más területeken 250 és 300 q/ha volt a betakarított mennyiség.” Kevesebb ráfordítás, nagyobb hozam – az eredmény kiszámításához nem kell sok fejtörés.

Matthias Mumme

CÍMKÉK