fbpx

A KÜHNE sokoldalú rövidtárcsája kiállta a próbát

Írta: GÉPmax-2021/VI. lapszám cikke - 2022 január 03.

Az André családi gazdaságban apa és fiai közösen dolgoznak, állandó alkalmazott nélkül. Ezért is fontos számukra a modern, hatékony és megbízható géppark, amibe jól illeszkednek a KÜHNE mezőgazdasági gépgyár munkaeszközei. Az első, még használtan vásárolt IH tárcsát követte a KNT-770/3 SZH 6,2-es nehéztárcsa, idén pedig az új fejlesztésű KRT-6 rövidtárcsa. Ennek tapasztalatairól kérdeztük a gazdálkodókat.

 

„Ilyen gépparkkal hárman is ellátjuk a munkát”

A jászárokszállási André család telephelyén neves márka fiatal gépei sorakoznak, ami persze nem mindig volt így: a családfőt, Bélát, valamint gyermekeit, Dánielt és Tibort az idáig vezető útról kérdeztem.

– Mint sok gazdatársam, én is a rendszerváltás után kezdtem gazdálkodni, miután a termelőszövetkezetből kiválva megkaptam az üzletrészemet – kezdte a történetet az édesapa. – Nehéz időszak kezdődött, hiszen a 23 hektárt – amiből 7 hektár volt saját tulajdon – öreg traktorokkal és elavult munkaeszközökkel műveltem. Az első években bikákat is hizlaltam, de ahogy szaporodott a földterület, egyre kevesebb idő jutott az állatokra, így felszámoltam az állományt.

Időközben gyermekeim, Tibor és Dániel is csatlakozott a vállalkozáshoz, ahol a munkát hárman látjuk el, állandó alkalmazott nélkül. Jelenleg mintegy 360 hektár területen gazdálkodunk, aminek nagyjából fele saját tulajdon, a többi bérlemény. Termesztett fő növényeink a búza, árpa, kukorica, napraforgó, repce, őszi takarmányborsó és az olajretek. Emellett további 150 hektáron végzünk bérmunkaszolgáltatást: ezért, és mert nem tartunk alkalmazottat, nagyon fontos számunkra, hogy modern, korszerű gépekkel dolgozzunk, amivel növelhetjük a hatékonyságot. Legutóbbi beruházásunk előtt is ezt tartottuk szem előtt, amikor a KÜHNE KRT-6 félig függesztett rövidtárcsára esett a választásunk.

 

rövidtárcsa kühne emberek pótkocsi kombájn szín
André Béla (középen), valamint fiai, Dániel (balról) és Tibor

 

tárcsalap munkagép
A KÜHNE dupla élkiképzésű, 610 mm átmérőjű csipkés tárcsalapokkal kínálja a KRT-6-os rövidtárcsát

 

rövidtárcsa tárcsalap kerék munkagép
A kiváló a talajkövetés köszönhető az előre felszerelt mélységállító keréknek is

 

ember fa munkagép
Egyszerűen és pontosan beállítható a KÜHNE rövidtárcsa munkamélysége

A KNT-6,2-es nehéztárcsa 7 éve meghibásodás nélkül szolgálja a gazdaságot

– Mikor kerültek kapcsolatba KÜHNE mezőgazdasági gépgyártó vállalattal?

– Fekete talajaink 70 százaléka rendkívül nehéz művelésű, igen kötött: mélyfekvésű és „vendégmarasztaló”. Itt jól meg kell gondolni, hogy milyen talajmunkagépet választunk. Ennek ismeretében vásároltuk meg annak idején a használt IH nehéztárcsát, amit 2014-ben követett a már új továbbfejlesztett KÜHNE KNT-770/3 SZH 6,2 nehéztárcsa, ami erős, robusztus, időtálló, üzembiztos munkaeszköz. Jól igazodik a nedves és száraz körülményekhez egyaránt. Még az idei igen száraz, aszályos időjárási viszonyok között is képes mélyen a talajba hatolni, bírja a strapát: nem törik, nem szakad. Erősített nagy kúpgörgős csapágyakkal szerelt, néhány gumidefekten kívül semmi probléma nem volt még vele, még csapágyakat sem kellett cserélni.

A régi IH tárcsához képest az is nagy előnye, hogy összecsukás után keskeny, 3 méterben szállítható. Amennyiben a traktor ikerkerékkel szerelt, akkor a KÜHNE jóval keskenyebb annál, így egyszerű vele a vonulás.

A KNT-6,2 nehéztárcsa hátrányaként mindössze annyit említhetünk meg, hogy kiemelkedően száraz körülmény esetén a mi talajviszonyunknál kissé rögösít, amire viszont kiváló alternatíva az idén vásárolt KÜHNE KRT-6 félig függesztett rövidtárcsa. Az kíméletesebben nyúl a talajba, nem szaggat fel nagy, száraz rögöket.

„A rövidtárcsát már bizalmi alapon vásároltuk”

– A KRT-6 rövidtárcsa vásárlása előtt más márkának is adtak esélyt, vagy akkor már egyértelmű volt a KÜHNE?

– „Kíváncsiságból” szétnéztünk a piacon, de nem igazán gondolkodtunk más gyártó munkaeszközében. A KÜHNE márkát már jól ismerjük, elégedettek vagyunk vele, rég kialakult irányába a bizalmunk. Ráadásul ahol lehet, ott előnyben részesítjük a magyar gyártású gépeket, hogy ezzel is támogassuk a hazai ipart.

Az évek során jó és bizalmi kapcsolat alakult ki közöttünk és a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. munkatársai között. A KRT-6-os rövidtárcsát például már úgy vásároltuk, hogy el sem mentünk Mosonmagyaróvárra, hogy megnézzük a munkaeszközt. Rákász Géza kereskedelmi osztályvezető látogatott el a telephelyünkre, s a laptopján keresztül mutatta be számunkra a rövidtárcsát. Ugyan referencia elérhetőségeket is adott, de ezzel a lehetőséggel már nem éltünk. Megbíztunk a cégben és Gézában: megvásároltuk a KRT-6-os rövidtárcsát, és most sem csalódtunk.

 

Az idei év nagy próbatétel volt, de megállta a helyét

– Mennyit dolgozott a KÜHNE rövidtárcsa az idei, első szezonjában?

– Jól kihasználjuk a munkaeszközt: eddig már mintegy 1 000 hektárt dolgozott. Kiválóan alkalmas tarlóhántásra, magágy-előkészítésre és azzal egy menetben a talaj visszatömörítésére is. A művelettől függően 5-15 cm munkamélyégben dolgozunk vele. A munkamélység a hézagolóbetétekkel pontosan és egyszerűen beállítható, amit munka közben precízen tart. Kiváló a talajkövetése, ami köszönhető a szárnyaknak és az előre is felszerelt mélységállító keréknek. Jellemzően a 280 lóerős traktorunkkal működtetjük, de a 220 lóerős gépünk is jól elboldogult vele, persze kisebb munkasebesség mellett. A nagytraktorral 10-12, de akár 15 km/h-val is használhatjuk, és ekkora sebesség mellett sem pattog be a gép. Azt tapasztaljuk, hogy nagyobb sebességnél még szebb munkát végez. Az üzemanyag-fogyasztása hektáronként 6,5-7 liter, amit ilyen körülmények között megfelelőnek tartunk. A 7,6 tonna tömegű rövidtárcsa vázszerkezete magas kialakítású, robusztus, erős. Ha valami, az idei száraz időjárás próbára teszi talajainkon a munkaeszközöket, de ezen még csak egy repedés sem látható. Amennyiben az idei évben nem tudtuk szétszaggatni, akkor ez biztosan tartós darab lesz. Egy biztos, van benne anyag.

 

Eltömődés nélkül dolgozik nagy szármaradvánnyal borított területen is

– Milyen minőségű munkát végez a KÜHNE félig függesztett rövidtárcsája?

– A KRT-6-os gép kiválóan keveri a talajba a szármaradványt, feltűnően szép talajfelszínt hagy maga után. A két sorban elhelyezett, dupla élkiképzésű, 610 mm átmérőjű csipkés tárcsalapok szögállását jól eltalálta a gyártó. Eltömődést soha nem tapasztaltunk, ami köszönhető a nagy átmérőjű tárcsalevelek mellett a lapok 250 mm-es osztástávolságának is. Nagyon jó mezsgyézni is a géppel, mert a terelőtárcsa megakadályozza a föld oldalra dobását.

A tárcsalapok speciális gumibakos felfüggesztésűek, a vázhoz hat darab M16-os csavarral vannak felfogatva, ami más gyártó hasonló munkaeszközeinél nem jellemző.

 

rövidtárcsa kühne munkaeszköz tárcsalap
A gyártó jól eltalálta a két sorban elhelyezett tárcsalapok szögállását

 

tárcsalap rövidtárcsa kühne munkagép
A terelőtárcsa megakadályozza a föld oldalra dobását

 

tömörítő henger hengersor művelőegység
Egyenletesen sima felszínt hagy maga után az U-profilos elmunkáló művelőegység

 

– A talaj lezárásához és részleges visszatömörítéséhez melyik elmunkálót választották?

– Habár opcionálisan választható D-D-profi los hengersorral is, az alapfelszereltséghez tartozó U-profilos elmunkáló művelőegységgel vásároltuk. Nem bántuk meg, ez is jól aprítja a rögöket, kiválóan tömörít, egyenletesen sima talajfelszínt hagy maga után. Az utána következő munkaműveletet öröm elvégezni, mert nem pattog és ráz a traktor. Jól bevált ez a KÜHNE munkaeszköz is.

 

Más már inkább abbahagyta a munkát, a KRT-6-os még akkor is dolgozott

– Az első szezon próbára tette a rövidtárcsát. Hogyan viselte a KRT-6-os?

– Az első tárcsasor lapjain már látszik némi kopás, de amilyen körülmények között dolgozott 1 000 hektárt, egyáltalán nem csodálkozunk rajta. Itt minden nagyon kopik, bármilyen munkagép legyen is az. Nagyon jól vizsgázott a rövidtárcsa. Egy tárcsalap kis tengelye tört el a menet és a tengely csatlakozásánál. Ezt nem is írjuk a gép rovására, mert olyan körülmények között használtuk idén, hogy már magunk is sajnáltuk a gépet. Több gazdatársunk más gyártó munkaeszközével már inkább abbahagyta a tárcsázást, nehogy szétszakadjon a munkaeszköz, mi akkor is folytattuk a munkát. A karbantartás tekintetében is elégedettek vagyunk. A csapoknál és a függesztőszerkezetnél naponta, a hengerek csapágyainál pedig kétnaponta zsírozunk. A tárcsalapok csapágyai viszont gondozásmentesek.

Ez a KÜHNE munkaeszköz is kiváló döntésnek bizonyult, szeretünk vele dolgozni. A gyártó háttérszolgáltatása pedig magas színvonalú: segítőkészek, rugalmasak, nem csak az értékesítés fontos számukra, mindig számíthatunk rájuk.